Miért nincs gazdájuk a bringautaknak?

29
2015.09.13. 13:20

Aki kerékpárútra hajt, csúnyán csapdába eshet – akár a fogát is otthagyhatja. Mégpedig azért, mert csapdahelyzetben van a teljes, mintegy 3500 kilométernyi kerékpárút-hálózat: hiába közút, az országutaktól eltérően nem a Magyar Közút Zrt.-hez (MK) tartozik, hanem a települések utcahálózatával és a határukban található mezei és egyéb utakkal együtt a gyakran kétes hozzáértésű, eszköztelen és forráshiányos önkormányzatokhoz.

Egységes kezelés hiányában egy-egy kerékpáros útvonal olyan, mint valami rongyszőnyeg: vegyes minőségű darabkákból szövődik össze. A kerékpárút-állomány a közlekedés árvaháza.

Az, hogy egy-egy szakasz tervezése, kivitelezése és karbantartása, gondozása milyen állapotokat teremt, jórészt az adott önkormányzat jóindulatán, odafigyelésén és tehetősségén múlik – de még ha tisztességet tételezünk is fel, kötelességük közbeszerzés útján nem a legjobbnak ígérkező, hanem a legolcsóbb ajánlatokat választani. Lehet aztán az a kerékpárút első osztályú, sima és széles, de lehet eleve elfuserált és azóta életveszélyesen lepusztult, elgyomosodott is. Az egész rendszerbe nincs beépítve, hogy egy szakmailag kompetensnek feltételezhető szervezet ellenőrizze, minősítse, kezelje.

Milyen a kerékpáros M1?

Járjuk végig az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal Budapest és Szob közötti részét – ez megfelel nagyjából az M1-es autópályának, nagyon sok külföldi is járja, itt szerezve meg első benyomásait Magyarországról (valamennyi képünk ezen készült). Dunakesziig az autók között megyünk, majd utcácskákon cikcakkozva Gödig.

Ott rögtön csapda vár: mindkét irányból lejtő vezet egy mélyebb részre, ahol erős kanyar leselkedik, örökösen mély homokkal az aszfalton. Aki megcsúszik, vaskorláton landolhat, lesz dolga az őrangyalának. Később megint utcák, majd egy gyönyörű kerékpárút, zöld környezetben, a Dunához közel, Vácig. Minősége jó, de jobbára csak a szél söpri, az eső mossa, vihar után tele van letört ágakkal. Áradáskor víz alá kerül, járhatatlan, utána síkos iszap marad.

Vácon a kereszteződésekben zökkenős szegélykő üt akkorát, hogy nyelvét harapja az ember (micsoda idiotizmus ilyeneket tervezni és kivitelezni!) –

aki egyszer végigkínlódott rajtuk, utána köszöni, inkább kitér az úttestre.

Verőce felé a nagy lejtő aljában, ahová a suhanást élvezve, gyorsan érkezik az ember, maga a Kaszás fogadja: előbb egy kerékgyilkos, durva úthiba, majd egy púpos fahidacska jön, amelyről el lehet szállni, mint a síugrósáncról, hogy murvás, csúszós talajt fogjon a kerék – vagy maga a biciklista. Mondják, halt már meg itt valaki, mások is nagyot buktak, de a csapda évek óta változatlanul várja áldozatait. Innen már csak kisebb bosszúságok fordulnak elő, illetve a ragyogóan felújított aszfaltcsík Nagymaros és Zebegény között, végül a szintén remek, játékosan hullámzó kéjsztráda Szobig.

Az összkép korántsem tragikus,

Németországban sem mindenütt tükörsima a Duna menti kerékpárút, sőt murvás szakaszai is vannak. De a veszélyhelyek megoldás után kiáltanak. A homokot rendszeresen lesöpörhetné néhány közmunkás, az ártéri szakaszon járhatna egy kisebb multifunkcionális takarítógép. Verőce el is különítette a megfelelő összeget egy ilyen megvásárlására, mert polgármestere szívügyének tekinti, hogy úttörők legyenek ebben – a településnek amúgy évi ötmillió forintjába kerül a területén átvezető kerékpárút takarítása, a növényzet nyírása.  Egy-egy aszfalthibát vagy hibásan tervezett hidat kijavítani sem boszorkányság.

Mármint ha egyáltalán észreveszi valaki.

Az országutakat rendszeresen járják az MK ellenőrző járművei, de a kerékpárúton senkinek sincs ilyen kötelessége. Ha pedig számon kérné valaki, hogy miért nem tesz többet jóindulatból, emberségből egy önkormányzat, hivatkozhatnak a túlterheltségre, a szegénységre.

Még ha bőven nyertek is pályázati pénzt EU-s vagy magyar forrásból kerékpárút létesítésére, nagy a kísértés, hogy sok egyebet is ebből akarjanak megoldani, úgyhogy a biciklistáknak végül csak egy sárga vonal jut a legzötyögősebb, szennyes útszélén (van ilyenre példa Budapesthez közeli településen). De amennyiben tényleg építettek egy szép bringautat, annak a fenntartása az ő hátukon marad púpnak – nem csoda, hogy kevesen kapkodnak érte.

A Nagymaros és Zebegény közötti, csodás panorámájú szakaszt előbb kábelfektetés miatt felbontották, majd kritikán aluli minőségben állították helyre, nem kis közfelháborodást váltva ki. Sajnos ritka kivétel, hogy Nagymaros polgármestere nem nyugodott bele, és kiharcolta a korrekt minőségű újjáépítést. Máshol simán átveszik a selejtet – ki tudja, hogy nemtörődömségből vagy a pénz visszaosztásáért.

Honnan lenne rá pénz?

Áldatlan állapot, hogy az önkormányzatok abból a költségvetésből kénytelenek lecsípni a kerékpárutak fenntartására, amelyből óvodát, csatornázást is építhetnének, hiszen így nagyon erősek és indokoltak is az ellenkező lobbiérdekek. Feloldhatná a dilemmát, ha a területére eső kerékpárút hosszával arányos forrást kapna a központi költségvetésből minden település. Hogy miből?

A legkézenfekvőbb ötletet, hogy egy-két labdarúgó-stadion árát fordítsák inkább a kerékpárutak fejlesztésére, csak szándékos álnaivságként merem leírni – erre akkor sem látok esélyt, ha feketén-fehéren bebizonyítjuk, hogy több aktív sportkerékpáros van hazánkban, mint igazolt labdarúgó, és hogy egy-egy hétvégén többen kerekeznek, mint ülnek a vadonatúj lelátókon. Szél ellen biciklizni lehet, de érvelni értelmetlen...

Viszont: információim szerint folyamatban van az EuroVelo 6 el nem készült szakaszainak tanulmányterv szintű terveztetése. Ezt rendesen fel kellene pörgetni, hogy európai nívójú úton érkezzenek hozzánk a külföldiek. Szlovákia jócskán lekörözött minket, nemcsak az EU-pénzből épített szép kerékpárútjaival a Duna mentén, hanem az ügyességével is: például

Karva környékén piaci alapon üzemeltetik a kerékpáros pihenőket.

Erre sajnos Magyarországon példa sincs. Turisztika szempontjából a szolgáltatásokat is fel kéne rázni! Több segítséget várnánk Brüsszelből, különösen, hogy hazánkfia van pozícióban az EuroVelo szervezetnél.

Fontos volna egyes régiók összehangolt tevékenysége az egységes színvonal tartása érdekében: azok az önkormányzatok, amelyek már tettek valamit az ügyért, vegyék rá a többieket is, hogy a gyenge láncszemek ne rontsák le az összhatást.

Kérdés, hogy nem lenne-e célszerűbb egy kézbe adni valamennyi közút kezelését,

biztosítva a szakmaiságot és az eszközhátteret, no meg persze a forrást is hozzá. Ehhez nyilvánvalóan kormányzati szintű egyeztetések kellenek – ilyenek megindulásáról, politikai támogatottságról hallottam már súgást, de nem tartom valószínűnek, hogy az MK rajongana egy ekkora és ilyen állapotú örökség átvételéért.

Ugyanakkor van ennek a fonák helyzetnek egy sajátos aspektusa is. Akarjunk csak elbiciklizni Nagymarosról Kismarosra! Mennénk a roppant vegyes minőségű kerékpárúton, de elöntötte az árvíz. Kanyarodnánk rá a 12-es országútra, de ott „kerékpározni tilos” táblák fogadnak. Az MK ugyanis akkor sem venné észre, hogy víz alá került a kerékpárút, ha érdekelné, mert félreesik, oda sem látni az ő illetékességi területéről. Sejtelme sincs, hogy az a kerékpárút bizony csak időszaki jellegű, így arról sem, hogy zavart, veszély- és bírságolási helyzetet okozhat az ő tiltásának állandó érvénye. (Veszélyt többek között azért, mert a tiltott helyen kerékpározók ellenséges indulatokat és cselekvéseket váltanak ki egyes suttyó autósokból.)

Ez rávilágít egy általános problémára. 

Az MK bemondásra elhiszi, hogy valahol van kerékpárút, és tilthat a párhuzamos országúton. Akkor is, ha az a kerékpárút már veszélyesen leromlott, vagy egy adott időszakban nem is létezik.

Ezzel Pilátusként belekerül a krédóba, ráhárulhat, ráéghet a részfelelősség valamiért, amiről nem nagyon tehet, tehát valamennyire érdeke, hogy változzék a helyzet.

Mindenesetre az MK a maga részéről kész ideiglenesen letakarni a „kerékpározni tilos” táblákat, amennyiben egy önkormányzattól kérést kap, de kizárólag  vis maior  esetén. Az úthibák viszont nem természeti csapás, hanem emberi tényező következményei, és ahogy egy országutat sem zárnak le kátyúsodás miatt, kerékpárutat sem fognak. Ha tehát egy bringás észleli, hogy árvíz, fakidőlés vagy hasonló miatt járhatatlan a kerékpárút, értesítse az önkormányzatot – annak feladata marad a „kerékpárút” táblák ideiglenes letakarása, illetve a terelés az alternatív útvonalra –, az pedig az MK-t, és remélhetően hamar megoldódik a helyzet.

De mi legyen az aszfaltfeltúródásokkal, az útra mosott homokkal, az örökösen sáros foltokkal, a kétfelől benőtt gazzal? Kedves kerékpárosok, akik egyben adófizetők, választópolgárok és úgy általában jórészt talpraesett emberek: tessék szépen kikeresni az internetről a polgármester elérhetőségét, és rendszeresen szembesíteni a helyzettel. Akit pedig kár, baleset ér, ne habozzék megtenni a szükséges lépéseket. Tudtommal egy vidéki megyeszékhelyen tízmilliós nagyságrendű kártérítést ítéltek meg annak a bringásnak, aki a kerékpárút rossz vonalvezetése miatt szenvedett súlyos, maradandó következményekkel járó balesetet.

Egy-egy rossz állapotú kerékpárút csapda, márpedig embereket csapdába terelni, veszélyhelyzetbe kényszeríteni nem szabad!  

A címlapkép forrása: Bandita World tour blog