2015. 06. 22.

Vannak tanulmányok Paks2-ről - de nem véletlenül titkosak

Évek óta birkózom az új paksi atomerőmű (Paks2) létesítését megalapozó tanulmányok megismerhetősége érdekében. Jártam már Pakson, a Paks II. projektcég székhelyén, ahol szigorúan zárt adatszobában mutogattak nekem az interneten nyilvánossá tett, illetve teljesen érdektelen dokumentumokat. Bíróságon is ellenálltak azonban a valódi megalapozó tanulmányok nyilvánosságra hozatalának, illetve részben a létezésüket is eltagadták.

A napokban a hozzám eljutott néhány dokumentum alapján viszont biztosan állíthatjuk: léteznek megvalósíthatósági tanulmányok, ezeket azonban nem véletlenül tartják titokban. Nyilvánvalóvá válik ugyanis belőlük, hogy ezek a tanulmányok részben vállalhatatlanul alacsony színvonalúak, elemi kérdésekre nem térnek ki, amit viszont tartalmaznak, az alapján viszont Paks2 katasztrofális hatású lesz mind a hazai villamosenergia rendszerre, Paks1 jövedelmezőségére, és a Duna hőháztartására.

Az első anyag egy MVM-es belső feljegyzés, amely az "aktualizált megvalósíthatósági tanulmányt" véleményezi. E szerint ez a tanulmány elemi hibákat, hiányosságokat tartalmaz és rég idejétmúlt előfeltevésekből indul ki. Nincs megfelelően modellezve az új erőmű rendszerbe illeszthetősége, így nagy valószínűséggel Paks1-et szorítja ki a termelésből, súlyosan veszélyeztetve annak jövedelmezőségét. A költségek durván alulbecsültek (számos járulékos beruházás költségeit nem tartalmazzák), illetve nem foglalkoznak az uniós jognak való megfelelőség kérdésével.mta_javaslatok.jpg

 Az MVM belső feljegyzése (a kétoldalas dokumentum a képre kattintva nyílik meg)

 

A másik két dokumentum akadémiai körökben készült hatáselemzéseket gtartalmaz. A hűtővízellátás lehetőségeiről készült tanulmámy szerint az új erőmű tervezésekor megismétlik a korábbi hibákat, a várható hőterhelés komoly élővilágvédelmi problémákat vethet fel, emiatt rendszeresen szükség lehet mindkét erőmű visszaterhelésére (részleges leállítására). Ez Paks2 tervezett magas (95%-os) kihasználtáságát akadályozza, így viszont az időszakos leállások miatt a pénzügyi megtérülés lesz rosszabb még annál is, amilyennek most látszik.

mvm_megjegyzesek.jpg

A hűtővízellátás kérdéseiről szóló egyoldalas "Megjegyzések"

 

Végül a harmadik elemzés az új atomerőmű rendszerbe illeszthetőségéről szól. Ez azt támasztja alá, hogy Paks2 jórészt Paks1-et fogja kiszorítani a termelésből, ezáltal súlyos veszteségbe fordítja majd a jelenlegi erőművet. Szükségessé válhat egy szivattyús energiatározó létesítése a hatások tompítására, ennek költségei azonban sehol sem jelennek meg a tervekben. Ezeket a hatásokat azonban a megvalósíthatósági tanulmány sehol sem modellezi, így mindaz, amire az új két blokkos erőművet alapozzák, teljesen légből kapott, semmilyen ok nincs, hogy valósnak fogadjuk el.

megjegyzesek1.jpg

megjegyzesek2.jpg

megjegyzesek3.jpg

megjegyzesek4.jpg

Mindezek fényében biztosan állíthatjuk: a kormány teljesen hamis adatokra alapozza az új erőmű létesítését, és a hivatalos propagandával szemben a belső szakmai közvélemény is pontosan tudja, hogy Orbánék egy rendkívül kockázatos, pénzügyileg katasztrofális hatású, súlyos környezeti problémákat eredményező projekt mellett köteleződtek el, amely szétfeszítheti és veszélyeztetheti az egész magyar villamosenergia rendszert. Ki-ki állapítsa meg maga, hogy egy kormány, amely ilyen módon belevág egy ilyen, a magyar GDP 10 százalékára rúgó beruházásba, az milyen minősítést érdemel.

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr507563374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Előzetes dokumentumokkal kritizálja Paks II-t Jávor Benedek 2015.06.22. 14:52:01

A paksi bővítéssel kapcsolatos szakmai dokumentumok jutottak Jávor Benedek PM-es EP-képviselő birtokába. A dokumentumok szerint léteznek megvalósíthatósági tanulmányok, de gyenge minőségűek; míg a többi szakmai anyag szerint az új erőmű leginkább a régit…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nessike (törölt) 2015.06.22. 15:20:17

A cikket köszönöm, mindannyiunk nevében.

A dokumentum nyugodtan nevezhető megvalósíthatósági tanulmánynak, mivel ez a módszer a következőkről szól:

1. meglévő célok, keretek, korlátok,
2. ennek fényében megvalósítható-e a kívánt projekt,
3. érdemes-e megvalósítani?

Jelen helyzetben kiderül: a projekt erővel megvalósítható, de nem érdemes megtenni. Ez a módszer totális csődhöz vezet éppúgy, mintha a tanulmány nem készült volna el és úgy valósítanák meg.

Gyakorlatilag az elmulasztott megvalósíthatóságvizsgálat, illetve a meglévő vizsgálat figyelmen kívül hagyása okozta a csődöt az ország ipari országra átállításától kezdve a módszerváltás óta eltelt időben napjainkig. Mert rendszerváltás, elszámoltatás nem volt, csak hatalomátmentés. Ezt szerintem mindannyian tudjuk.

A jelenlegi kormány pontosan tudja, nem sok ideje van hátra. Ők ezért gazdasági hatalomátmentésre készülnek. Ennek része az energiaszektor - nekik azt hiszik mindegy, mibe kerül -, az elmutyizott földek és gazdasági ágazatok, a furcsa körülmények között megszerzett EMIR szoftver, amivel bukásuk esetén is koordinálhatják az uniós támogatásokat, az ellopott nyugdíjvagyon (aminek a hátterében egy igen érdekes történet húzódik, de azt engedelmeddel nem itt írnám meg mert hosszú) és még sorolhatnám a láncszemeket sorra.

Neked is szól és minden ezután hozzászólónak: amit leírtam egy rövid összefoglaló, amit elég hosszú ideig folytatott gazdálkodásszervezési munkáim során szerzett tapasztalataim támasztanak alá. Ezek azok a momentumok, amiket egyetlen közgazdász se szokott figyelembe venni.

GOSA 2015.06.22. 15:56:42

A hivatkozott anyagra nyilván van válasz is, amit JB nem közölt! Érdemi válasz csak szakembertől jöhet és nem JB-től. Az anyag csak Mátrai erőmű leterhelését veszi figyelembe! Mi van a többi erőművel? Mi van az importtal? Szivattyús tározó Paks nélkül is évtizedek óta szükséges lett volna! Az is a hivatásos okvetetlenkedők miatt nem valósult meg!

belvarosi 2015.06.22. 16:23:54

Több száz oldalas anyagokról készült több tíz oldalas véleményekből egy-két oldalt, azokból is pár mondatot kiragadni és azokat hangulatkeltésre felhasználni látványos, ám igen felelőtlen dolog.
Elsősorban azért, mert ezzel veszélyezteti az atomerőmű körül zajló valódi szakmai vitát.
Ha a vizsgálatokban részt vevő szép számú független ipari és akadémiai csoportra a kiszivárogtatás gyanúja hárul, akkor nagyobb eséllyel fogja a széles szakmai közösség helyett néhány politikailag megbízhatóbbnak nyilvánított csoport készíteni a tanulmányokat. És még a független szakemberek is óvatosabban fogalmaznak, ha tudják, hogy véleményüket annak környezetéből és szakmai hátteréből kiragadva politikai célokra is felhasználhatják.
A bemutatott oldalak azt sejtetik, hogy a beruházás körül a közvéleményben és a Parlamentben is zajló politikai csatározások mellett komoly és kritikus hangvételű szakmai vita is zajlik, ami mindenképpen megnyugtató és elengedhetetlen egy ilyen súlyos kérdésben. Biztos, hogy ezt a szakmai vitát nem segíti sem a kiszivárogtatásból eredő bizalmatlanság, sem a politikai és szakmai kérdések összemosódása, sem a nyilvánosságnak való megfelelési kényszer.
Jobb lesz attól bárkinek, hogy ezt a néhány oldalt nyilvánosságra hozták? Kiderült belőle bármi? Megváltoztatja a paksi projekt sorsát? Nem.
Nehezíti, bizalmatlanná teszi, átpolitizálja a beruházásról zajló szakmai vitát? Igen.
Képviselő Úr, kérem, küzdjön a paksi projekt (vagy legalább annak nagyobb hibái) ellen azokon a fórumokon, ahol a valódi döntések és ezek a dokumentumok születnek. Ezért fizetjük. És ez a fórum nem a javorbenedek.blog.hu.

Blasi Laci 2015.06.22. 17:21:50

Régóta netezem de csak mostanába keztem kommenteket olvasni és nem is sokáig fogok ilyennel foglalkozni, de egy szembe tűnt, hogy 90 %ban névtelen és arctalan. Kár.

camilló 2015.06.22. 18:31:05

A rendszerváltást a Nagymarosi vízlépcsőhöz IS kötik. A liberális ellenzék úgy gondolja, hogy Paks a következő Nagymaros. Tévednek! Nincsenek abban a helyzetben, mint akkor. Akkor sem a józan ész és a szakmaiság döntött, hanem a politika. Szerintem kell Paks, csak nem ebben a formában. A tanulmányban feltételezések vannak, no és vannak megoldási javaslatok is. Mi a fenét kellett ezen titkolni?? Csak úgy halkan megkérdem, máshol nem működik atomerőmű, aminek a hűtési igényét, kisebb vízhozamú folyóról is sikeresen megoldották? Nem az erőművel van a baj, hanem azzal, hogy pénzszivattyúnak akarják használni. Ezt kell kihangsúlyozni! Szerencsétlen Bauer Tamás azt állította, hogy majd a Közgép elviszi a munkát, mert ugye egy atomerőmű, másból sem áll, csak betonból. Ha kicsit is értene hozzá, akkor tudná, hogy az építőmesteri rész eltörpül a gépészet mellett. Ezt csak azért jegyeztem meg, mert ha bírálok valamit, akkor legyen alapja. A mostani zöldek, semmivel sem jobbak az elődeiknél! Az orruknál nem látnak tovább!!

Žďárský 2015.06.22. 19:04:35

@belvarosi: Valódi szakmai vita? Független ipari és akadémiai csoport? Hol? Volt itt egyáltalán vita? Döntöttek és kész. A vita maximum arról megy, hülyeséget csináltak-e vagy sem.

TixTide 2015.06.22. 23:11:55

IDÉZET, 2010. február 26.

"A paksi atomerőmű bővítése nemzeti, stratégiai ügy – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteki paksi sajtótájékoztatóján."

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2015.06.23. 08:29:04

Ez az egész ugye arról az alig pár évről szól, míg párhuzamosan tud üzemelni a 2 Paks.
A magyar építőipart ismerve, ez a pár év még lehet nulla is, simán lehet, hogy Paks 2. csak akkorra épül fel, amikor Paks 1. már évek óta leállt.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2015.06.23. 08:34:35

Ugye Paks 2. papuron 2025-2026 körül indulhat be. A szokásos magyar késéssel számolva, ez legyen 2028. Addig lesz majd biztos 4 szoci év, akik a négyes metróért bosszúból maj leállítják az építkezést, akkor a beindítás éve máris 2032.

A Paksi Atomerőmű jelenleg üzemelő 4 blokkjának állapota – köszönhetően a gondos üzemeltetési és karbantartási gyakorlatnak, illetve a számos felújításnak és biztonságnövelő intézkedésnek – lehetővé teszi az eredetileg 30 évre tervezett üzemidő 20 évvel történő meghosszabbítását, figyelembe véve mindenekelőtt a biztonságos üzemeltetést. Ez azt jelenti, hogy a blokkokat – amennyiben a 2., 3., és 4. blokk is megkapja az üzemidő hosszabbítási engedélyt – 2032 és 2037 között kell leállítani.

jávor benedek 2015.06.23. 09:14:33

@Meister: Ez igaz, néha én is gondolok rá, hogy egyszerűen eleve 4-5 év késéssel számolnak. A gond az, hogy a hitelt 2026-ban mindenképp el kell kezdeni visszafizetni, és a nemzetközi tapasztalatok alapján minden év késés masszívan megemeli a bekerülési költséget. Azaz ha valóban hozzá kell számolnunk 4-5 év csúszást, akkor a megtérülési mutatók még rosszabbak, mint eddig gondoltuk - pedig eddig is durván veszteségesnek néz ki a projekt.

Ma Baker 2015.06.23. 10:21:58

- Ha jól tudom paks 2 pont paks 1 elöregedése miatti kiesését hivatott pótolni hosszú távon. Akkor hol itt a probléma a kapacitásokkal?
- Ráadásul energia export is szerepel a tervek között. Végképp nem értem, hogy a jövőben feltehetőleg jóval magasabb energiafogyasztás mellett hol itt a probléma.
- Vízhőmérsékleti adatokról egy deka információ nincs az adatok között, csak felvetett kockázatokról, meg esetleges természetvédelmi szabályok szigorodásáról. Ráadásul még a tanulmány is ajánl széles körben elterjedt megoldást a problémára (zárt rendszerű hűtés). Humbug az egész.

A cikk nettó poitikai tőkekovácsolási kísérlet mindenféle titkos meg eltitkolt jelzők indokolatlan használatával. Mi a túróért titkolták volna ezeket az adatokat, amikor az ég világon semmilyen súlyos problémát nem vet fel, max a hidegvízellátó csatorna iszaposodását.
Úristen! Állítsuk le Paks 2-t mert iszaposodni fog a hidegvízcsatorna.... röhej!

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2015.06.23. 10:41:38

@jávor benedek: Igen, a késésben egyetértünk. Amiben nem, az az, hogy ez okoz-e változást a megtérülési mutatókban vagy sem. Mivel az oroszok építik a jelenlegi szerződések szerint, így szerintem, ha lesz késés, akkor abból (ha nem a magyar kormány hibájára vezethető vissza), akkor abból inkább kötbéres bevétel lesz, semmint kiadás.

Az biztos, hogy alaperőműre 2032-re szükség lesz. Sajnos jelenleg semmilyen más energiaforrás nem létezik, amiből ennyi áramot elő tudnánk állítani jelentős környezetszennyezés/-rombolás nélkül.

Ma Baker 2015.06.23. 14:36:37

@jávor benedek: "pedig eddig is durván veszteségesnek néz ki a projekt."

Kíváncsi lennék ennek a megállapításnak az alapjára. A hivatalos közlések szerint 56 dollár per megawatt áron tudna termelni paks 2, mert ez "csak" egy bővítés, ezért alatta tud maradni a 60 dolláros átlagárnak.
Hosszú távon akkor hol van itt a veszteség?

dvhr 2015.06.26. 06:47:05

Bocsanat: ki keszitette, ki irta ala az akademiai tanulmanyokat?

János Dunai 2015.09.13. 09:18:08

Végső konkluzio hogy már rég épulni kellene és nem csak ennek hanem egyszerre a megrendelt kalacitas háromszorosának együtt a rátelepulő gazdasagfejlesztesi beruhazasokkal.Hazaarulo szolgalelkek koltozzenek haza.mar van.
süti beállítások módosítása