Kijött a quaestoros törvényjavaslat

2015.04.10. 21:39

Valutaváltó

KijöttQuaestor-károsultak kifizetésére kitalált kormánypárti törvényjavaslat. Ebben az szerepel, amit még csütörtökön bejelentettek, tehát az állam semmiben nem érzi magát felelősnek az évek óta tartó csalássorozatért, és nem száll be a kártalanításba.

A javaslat szerint a tisztességes iparági cégeknek létre kell hozniuk egy Befektető-védelmi Alapon (Beva) kívüli kártalanítási alapot is. A kártalanítási alapba minden károsult beadná a kötvényeit - legyenek azok valódiak vagy fiktívek -, és ide fizetné be a Beva azt az összeget, amivel kártalanít. A Beva befizetését a befektetési vállalkozások egészítenék ki úgy, hogy az mind a 32 ezer károsultnál a 30 millió forintot lefedje. A cégek csak megelőlegeznék ezt az összeget, majd amikor befejeződik a Quaestor felszámolási folyamata, illetve a csalások felelőseinek vagyonát bevonják az alapba, akkor a befektetési vállalkozások visszakapnák ezt a plusz befizetést.

Emellett felhatalmazást adnak a Magyar Nemzeti Banknak, hogy az érintett cégeknek ezt az összeget megelőlegezze egy 3 hónapos gyorshitellel. Illetve kötvényeket bocsáthat ki ez az alap, hogy ne menjenek csődbe vagy kerüljenek nehéz helyzetbe a hirtelen nagy összegű elvonástól a rendesen működő vállalatok. Így lényegében a befektetési vállalkozásoknak több év alatt kellene majd a kártalanítást kifizetniük. A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja az MNB-nél vezetne számlát.

Az ügyfeleknek május 6. és június 5. közt kell jelezniük a kártalanítási igényüket. Ha ezt nem teszik meg időben, akkor nem kapnak semmit. A kártalanítás adó- és illetékmentes lesz.