NAV: Minden a legnagyobb rendben

2015.04.28. 12:52

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításai nyomán meghozta a szükséges intézkedéseket és erről az előírt határidőig tájékoztatta az ÁSZ elnökét – közölte a NAV a honlapján kedden, írja az MTI.

A számvevőszék márciusban tette közzé, hogy ellenőrzése hiányosságokat tárt fel a NAV-nál. Az ÁSZ-jelentésben elég fontos észrevétel volt, hogy a NAV a törvényi kötelezettsége ellenére valamiért háromévente se ellenőrizte a kiemelt adózók mindegyikét, ennek ellenére a "kiemelt adózó" szókapcsolat még csak nem is szerepel a NAV közleményében.

Az viszont szerepel benne, hogy mindent a legnagyobb rendben találtak:

  • minden évben az előző évinél több bevételt biztosítottak a költségvetésnek, és ebben egyrészt a "korszerű kiválasztási rendszerből adódó célzott ellenőrzések, másrészt a behajtási eredmények is fontos szerepet játszanak".
  • A behajtás hatékonysága látványosan javult: 2010 elejétől a NAV munkatársai 26,8 százalékkal, 110 milliárd forinttal csökkentették a működő vállalkozások hátralékállományát. Az ellenőrzések szervezettségét és célirányosságát igazolja, hogy míg 2011-ben 326 milliárd forintot, addig 2014-ben már 582 milliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg a revizorok. A NAV létrejötte óta az ellenőrzések hatékonysága így csaknem 80 százalékkal javult.

A NAV szerint a hátralékállománynak az ÁSZ által jelezett növekedése hátterében a felszámolás alatti cégek tartozása áll, ezekben az esetekben ugyanis a NAV nem indíthat eljárást. A jogszabályok értelmében ugyanakkor ezeket a hátralékokat is bírságolni kell, ami a hátralékállományt duzzasztja, de a behajtásra nincs esély. Ezt az ellentmondást a NAV hosszú idő óta, évről évre jelzi a szaktárcának, továbbá ezeket az információkat átadja az ÁSZ-nak az évenkénti zárszámadás vizsgálatakor.

nav04 600
Fotó: Állami Számvevőszék

A főként a NAV előtti időkből származó hiányosságok jelentős részét a NAV már az ÁSZ vizsgálatának befejezése előtt, 2014-ben pótolta: az egyes szabályozók aktualizálására javarészt a gyorsan változó jogszabályi környezet miatt volt szükség, a NAV törvényes működését hiányuk nem veszélyeztette.

Az ÁSZ mellett az Európai Unió különböző ellenőrző szervei rendszeresen vizsgálják a NAV munkáját és működését, és mindeddig egyetlen érdemi kifogást nem emeltek a NAV tevékenységével kapcsolatban - írták.