Még úgy 15 éve van a nyugdíjrendszernek

GettyImages-77443157
2015.05.29. 08:41

Hosszú távon nem sok jót lehet jósolni a magyar nyugdíjrendszernek a Nyugdíjbiztosítási Alap demográfiai előrejelzései alapján. A Napi.hu szúrta ki a táblázatokat, amiket a költségvetés részeként közölt a kormány. Ezek szerint

2060-ra kétmillióval kevesebb járulékfizetőnek kellene eltartania közel 400 ezerrel több nyugdíjast, mint most.

A KSH Népességtudományi Intézetében összeállított számsorok szerint 45 év múlva a Magyarországon

  • 2,38 millió nyugdíjast tart majd el 4,36 millió dolgozó,
  • míg most 6,23 millióan dolgoznak és 2,03 millióan vannak a nyugdíjkorhatár felett.

A gond az, hogy túl kevés gyerek születik, és túl alacsony a foglakoztatás. Ez utóbbit a kormány igyekszik felpumpálni a közfoglalkoztatással, de a közmunkások nem fizetnek annyi nyugdíjjárulékot, mint azok, akiknek teljes, piaci állásuk van.

A Napi.hu azt írja, hogy a jelenlegi becslések szerint

2030-ig még finanszírozható a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer, de már a 2020-as években reformra lesz szükség,

ami – ha nem javul a magyar gazdaság termelékenysége – a kiadások csökkentését jelenti.

Rövid távon amúgy még rendben van a rendszer: 2019-ig a nyugdíjalap kihozza nullára a kiadásokat és a bevételeket, így nem kell kipótolni a költségvetésből. Az öregségi nyugdíjkorhatárt addigra fokozatosan 65 évre emelik, a nyugdíjak pedig az infláció mértékének megfelelően nőnek majd.