Boros Imre: D-8

2002.08.17. 11:23
A Népszabadság című napilap szombati számában egy dokumentum fakszimiléjét közli, amely szerint Boros Imre jelenlegi MDF-es képviselőt 1989-ben a III/II-es csoportfőnökség főoperatív tisztjének nevezték ki. Boros Imrét - az Orbán-kormány Phare-miniszterét - 1989. február 15-i hatállyal helyezte szigorúan titkos állományba Horváth István belügyminiszter. Dávid Ibolya, az MDF elnöke választ vár az egykori kisgazda képviselőtől arra, hogy miért titkolta el előlük múltját.
A parancs szerint Boros Imrét a III/II csoportfőnökség 8. osztályának rendőr századosává nevezték ki, nyelvtudása miatt a belügyminiszter - összesen 3 ezer 300 forint - nyelvpótlék kifizetését engedélyezte számára. A parancs szerint beosztási illetménye 12 ezer 400 forint, az szt-pótlék havi összege pedig 800 forint volt. A lap közöli egy másik dokumentum másolatát is, amely szerint Boros Imrét 1990. március 31-ei hatállyal helyezték nyugállományba.

Az MNB-ben szervezték be

Boros Imre MDF-es képviselő, az Orbán-kormány PHARE-ügyeket felügyelő minisztere már a Magyar Nemzet című napilap pénteki számában elismerte, hogy kapcsolatba került a titkosszolgálatokkal. - Nem én kerestem a titkosszolgálatokat és egyáltalán nem örültem, sőt szorongtam, de az adott helyzetben megjelenésük törvényszerű volt - mutatott rá a kapcsolat kezdetére.

Elmondása szerint a Magyar Nemzeti Banknál töltött évei alatt kiderült, hogy "egy nemzetközileg is nagyon jelentős partnerünk hosszú éveken keresztül álüzleteket hamisított a Magyar Nemzeti Bank nevét felhasználva". Az interjúból kiderül, hogy az 1992-ig tartó ügyre "nagy számú rendőr telepedett, de szolgálati beosztásuk "kilétét" nem fedték fel, azonban volt egy pont, amikor a lapokat fel kellett fedniük".

Konspirációs kiképzésen is részt vett

- Nem volt elképzelhetetlen, hogy magyar részről is vannak közreműködők az üzleti papírok hamisításában - közölte Boros Imre a Magyar Nemzettel. Elmondta: a rendőrök még azt sem tartották kizártnak, hogy a közreműködőket a devizakereskedelmi osztályon is keresni kell. - Ezen a ponton vált az ügy titkosszolgálativá - jegyezte meg, hozzátéve: az MNB-ből való távozása után továbbra is rendelkezésre kellett állnia az ügyben és részt vett egy konspirációs kiképzésen is.

Boros írásban tanúsította, hogy nem működött együtt a titkosszolgálatokkal

Dávid Ibolya, az MDF elnöke haladéktalanul és a nyilvánosság előtt kér választ Boros Imrétől arra, hogy a Népszabadság szombati számában közölt, Horváth István belügyminiszter által aláírt parancs vagy az MDF képviselőcsoportjának tett nyilatkozata felel meg a valóságnak. Dávid Ibolya emlékeztetett: Boros Imre volt kisgazda miniszter, amikor az MDF és a Fidesz képviselőjelöltjeként indult a 2002-es választásokon, írásban úgy nyilatkozott, hogy a III-as főcsoportfőnökség egyetlen osztályával és munkatársával sem működött együtt.