Csúnyán elbukott a Fidesz egy kétharmados szavazást

D  YT20150609016
2015.06.09. 11:54
A jegybank jogköreit erősítette volna meg a Fidesz, ám a parlamentben elbukott a javaslat a kétharmados szavazáson. Az ellenzék szervezett volt, a Fidesz–KDNP-sek pedig már nincsenek elegen. El is halasztották a zárószavazást. Rogán Antal dühbe gurult, és azzal vádolta az ellenzéket, hogy megvették őket a brókerek.

A veszprémi választás óta igazi rémálom minden kétharmados szavazás a Fidesz számára. A független baloldali Kész Zoltán győzelme után ugyanis a Fidesz–KDNP-nek nincs meg a kétharmada a parlamentben. Több javaslat is elbukott már az elmúlt hetekben, és a sorozatnak nincs vége.

Kedden ugyanis ismét több olyan törvényjavaslatról kellett dönteni, amelynek elfogadásához kétharmad kellett. A Fidesz–KDNP nem egyeztetett az ellenzékkel, így izgulhatott, hogy az MSZP-s, jobbikos, LMP-s és független képviselők mind fegyelmezetten elutasítják-e a javaslatot. Kedd délelőtt kiderült: az ellenzék fegyelmezett volt.

A pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztéséről szóló javaslatot ugyanis, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyújtott be, leszavazta a parlament.

131 igen, 43 nem, 24 tartózkodó szavazattal nem lett meg a kétharmad. 

Az MSZP-s, LMP-s és független (DK, Együtt, PM, Fodor Gábor, Kész Zoltán) képviselők szavaztak nemmel, míg a jobbikosok tartózkodtak.

A javaslat a jegybank pénzügyi felügyeleti hatáskörének megerősítéséről szólt. A módosítás szerint a jegybank a jövőben rövidebb időközönként tarthatna vizsgálatokat a pénzügyi piacok egyes szereplőinél. Az MSZP-sek jelezték, elutasítják a javaslatot. Szerintük ugyanis ellehetetleníti, hogy a brókerbotrány károsultjai kártérítési igényt nyújtsanak be a Magyar Nemzeti Bankhoz. Az MSZP szerint a jegybank eddigi is rendelkezett a szükséges jogkörökkel, csak azokkal nem megfelelően élt.

A szavazás után a láthatóan dühös Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kért szót. Rogán szerint bár korábban a brókercégek ellenőrzését követelte az ellenzék, most a szigorúbb ellenőrzésre mondtak nem. 

A brókerek megvették az ellenzéki frakciókat? Hogy a Jobbikban is a brókerek barátai ülnek, az nekem újdonság.

A parlamenti szabályok miatt az ellenzék nem reagálhatott. Már az is érdekes volt, hogy a levezető elnök, a KDNP-s Latorcai János nem vonta meg a szót Rogántól, aki eredetileg ügyrendi hozzászólással jelentkezett (ilyenkor nem lehet már tartalmi megjegyzést tenni).

A frakcióvezető után a benyújtó Varga Mihály miniszter kért szót, és felelőtlennek nevezte az ellenzéket, hogy az ellenzék nem támogatta a jegybanki ellenőrzés kiterjesztését. A miniszter ezután javasolta a zárószavazás elhalasztását, vagyis a nem sikerült átvinni a tervezetet.

Módosították az idei költségvetést

A BKV 52 milliárd forintos adósságának állami átvállalásához, az Iszlám Állammal szembeni katonai fellépéshez és az Erste Bankban történő, legfeljebb 15 milliárd forintos állami tulajdonszerzéshez is fedezetet biztosít az idei költségvetés módosítása. Az Országgyűlés 130 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett hagyta jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését.

Emellett 129 igen szavazattal, 68 nem ellenében kedden elfogadta a parlament a 2016-os költségvetést megalapozó törvénycsomagot, amely alapján egyebek mellett módosul az adósságképlet, és változik az egykulcsos társasági adóról, a reklámközvetítési tevékenységről, valamint a dohánytermékek kiskereskedelméről rendelkező jogszabály.

Egy másik szavazásnál meg se próbálták

Egy másik javaslatnál is szükség lett volna a kétharmadra. Az úgynevezett nemperes eljárásról és igazságügyről szóló javaslatból azonban az utolsó pillanatban kiszedte a kétharmados részeket a kormányoldal. Vagyis itt meg se kockáztatta a buktát a Fidesz–KDNP, el tudták fogadni a módosításokat kizárólag a kormányoldal támogatásával. 

A sarkalatos passzusok törlése miatt kikerültek a bírók jogállását, a legfőbb ügyész és az ügyészek jogállását, valamint az ügyészséget érintő módosítások egyes részei. Az igazságügyről szóló javaslat vitájában az ellenzék jelezte is értetlenségét, hogy miért futamodott meg a Fidesz.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője megjegyezte, hogy Répássy Róbert igazságügyi államtitkár korábban azzal győzködte az ellenzéki képviselőket, hogy az igazságszolgáltatás működőképessége miatt kellenek a kétharmados módosítások. Azután mégsem egyeztettek erről az ellenzékkel. L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár viszont csak úgy indokolta a kétharmadosok elhagyását, hogy „nem született meg a konszenzus”.