Ez egy hadikórház vagy egy kórház?

2014.01.20. 11:58

Önök szerint ez a kép hol készült?

Egy sztálingrádi hadikórházban 1943-ban?

Szíriában vagy Észak-Koreában?

A következő képen egy ágy alját látják. Vajon mi az ott? Rozsda? Vagy vér?

IMG211
Fotó: Olvasónk, J. / Index

Ki tudja?

A következő kép azt a kórházi szekrényt mutatja, amin a gyógyszereket és más eszközöket tolják. Az alja csupa mocsok.

Ez pedig itt egy olyan tolószék, amin a járni nem tudó betegeket lehet mozgatni. A látogatók is tolhatják ezen beteg hozzátartózóikat, már ha tudnák. A kerekekről ugyanis lejött a gumi.

MEGFEJTÉS

A képek két héttel ezelőtt készültek a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban. Egy idős, 87 éves férfit december 26-án kellett bevinni a neurológiai osztályra, miután nyaki érelzáródása volt.

A beteg fia történetesen negyven éve Németországban él. Amikor bekísérte apját, megdöbbent a neurológiai osztályon tapasztalt állapotokon. Csak azért fordult a sajtóhoz, hogy a kórház változtasson az állapotokon. Azt szeretné, hogy ha már az apjának ez nem adatott meg, legalább a többi beteg méltó körülmények között gyógyulhasson.

A neurológiai osztályon kosz és retek mindenhol. Amikor apám zoknija leesett, lehajoltam érte a földre. Láttam, hogy az ágy alján pókháló van és furcsa foltok. Nem tudtam megállapítani, hogy rozsda vagy vér vagy mindkettő. Szinte mindennap láttuk, hogy a padlón tabletták vannak: nem értettük, hogy kerültek oda, és azt sem, hogy miért hagyták ott őket. Amikor az infúzióba visszafolyt a vér, a nővér a véres folyadékot egyszerűen a kórterem padlójára csorgatta. A nővérek úgy bánnak a betegekkel, mint a kutyákkal. Volt, hogy este hétkor kérte, hogy cseréljék ki a pelenkáját, de ezt csak reggel hétkor tették meg. Csak ketten voltak közülük, akiket az Isten is erre a pályára teremtet, és a betegszállítók is nagyon készségesek voltak, de a többieket azonnal el kellene tanácsolni erről a pályáról.

December 31-én akarták hazahozni a kórházból. Már éppen elkezdték volna felöltöztetni, amikor kiderült, hogy negyvenfokos láza van, mert elkapott egy kórházi fertőzést. Az utolsó két napot az 1-es belgyógyászaton töltötte, ahol viszont minden példásan működött, mintha egy másik kórházban lettek volna.

Az idős ember immunrendszere nem bírta. Január 9-én meghalt.

A kórház válasza

Néhai betegünket több alkalommal is kezeltük intézményünk osztályain, s eddig soha, semmilyen panasz nem érkezett a kórház vezetéséhez az ellátásával kapcsolatban. Mivel a hozzátartozóktól ilyen értelmű jelzést az óta sem kaptunk, kissé értetlenül állunk a leírtak előtt, annál is inkább, mivel Neurológiai Osztályunk munkájával kapcsolatban gyakran kapunk pozitív visszajelzéseket A részünkre megküldött képek nagy részével kapcsolatban meg kell jegyezzük, hogy azok bizonyosan nem az aktív betegellátás céljait szolgáló helyiségekben és eszközökről készültek.

Természetesen nem állítjuk, hogy egyetlen berendezésünkön sincs rozsdafolt, vagy a napi, intenzív használatból származó elváltozás, azonban – mint a kórház folyosójának felvételén is látható – rendezett körülmények között kerülnek tárolásra, de ettől függetlenül is mindent megteszünk a minél magasabb színvonalú higiénés körülmények biztosításáért. Ennek érdekében a kórházi osztályokon folyamatosak a felújítások, ilyen munkálatok pl. a Neurológiai Osztályon jelenleg is zajlanak. Volt betegünk egészségügyi ellátásának körülményeiről pedig, a törvények értelmében, a hozzátartozók kifejezett írásbeli engedélyének hiányában nem áll módunkban tájékoztatást adni.

Dr. Török Árpád

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet

igazgatási, jogi és minőségügyi főigazgató-helyettes

.