A tűzzel játszik a kormány: eltörlik a munkanélküli-segélyt, csak közmunka lesz

kozmunka cover
2014.11.13. 13:42 Módosítva: 2014.11.13. 16:47
A válság óta Európa nagy része inkább növelte a szociális kiadásait, hogy enyhítse a munkanélküliséget. Mi ezzel szemben jövőre rekordra tervezzük járatni a közmunkaprogramot, 2018-ig pedig eltörölnénk a munkanélküli-segélyt. Ez hosszabb távon öngyilkos terv lehet – főleg, hogy úgy tűnik, bármit is mond a kormány, a közmunka nem kapu a rendes munkához. Összeszedtük, hogy mit lehet tudni a közmunkásokról, mire elég a közmunka, és hogy miért lehet szörnyen veszélyes, ha a kormány megvalósítja azt, amit a következő évekre tervez.

Orbán Viktor régóta emlegeti, hogy a jóléti társadalmak megbuktak, hiszen szerinte kiderült, hogy a jólét nem alapja semminek, legfeljebb a következménye. Orbán szerint ezért kell létrehozni egy munkaalapú államot, aminek az állampolgárai nem segélyből, hanem munkából jutnak jövedelemhez.

Ebben nincs is semmi új, a kormány már 2010-ben is világossá tette: a teljes foglalkoztatottság elérése a cél, hogy munkába állítsák Magyarországot. Orbán a Siemens átalakított tanműhelyének átadásán nemrég viszont már arról beszélt, hogy a kormány

2018-ig teljesen eltörölné a munkanélküli-segélyeket,

és elérné, hogy mindenkinek legyen olyan munkája, amiből nemcsak hogy megélni, hanem gyarapodni is tud. Orbán szerint a kormány így nem a munkanélküliséget, hanem a munkát támogatja.

Kedden pedig már egész konkrétan az derült ki, hogy négy év leforgása alatt évente negyedével csökkentenék a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat, és helyette az érintetteket a közmunkaprogramba vonnák be.

Soha nem költöttünk még ennyit közmunkára

És ez a vonal látszik az új költségvetés számaiban is, ami csúcsra járatja a közmunkát, miközben folyamatosan csökkenti a segélyezést. Ha viszont megnézzük a számokat, azt látjuk, hogy a keddi bejelentés sem akkora újdonság, hiszen 2009 és 2012 között egyszer már csaknem harmadával csökkentették a munkanélküli-ellátásokra szánt pénzeket.

 

2015 viszont ténylegesen fordulópont lehet, hiszen ha ragaszkodnak a költségvetésben most szereplő összegekhez, akkor ez lehet az első év, amikor a kormány többet költ majd közmunkára, mint munkanélküli-segélyre. A kormány ugyanis az eddigi 200 ezer fő felett jövőre további, több tízezer főnek teszi lehetővé, hogy részt vegyen a közmunkaprogramban.

Számháború

A költségvetés benyújtása óta sokan sokféle számot hoztak ki arról, hogy mennyivel és milyen ütemben csökken a munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások összege. A számokban a költségvetést és a munka világát behatóan ismerő szakemberek sem tudtak egyértelműen állást foglalni, ezért a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz fordultunk segítségért. A cikkben szereplő számítások és állítások alapja az a számsor, amit a minisztériumtól kaptunk. 

Ezért tavalyhoz képest csaknem 40 milliárddal többet költ majd az állam a közmunkaprogramra: jövőre így 270 milliárd mehet közfoglalkoztatásra, míg munkanélküli-ellátásra csak 237 milliárd jut majd.

Mi így segítünk 

A gazdag országokat tömörítő OECD-országok – ide tartozunk mi is – túlnyomó többsége a válság után növelte a gazdasági visszaesés miatt munka nélkül maradt emberek terheit enyhítő szociális kiadásokat. Ehhez képest hogyan reagált Magyarország a válságra? Nagyjából sehogy, a szociális kiadások leginkább stagnáltak, kis mértékben még csökkentek is a válság utáni években.

 

Erre persze mondhatnánk azt, hogy a közmunka is valamiféle szociális kiadás: a kormányzat is valahogy így van ezzel, hiszen a közmunkaprogrammal egyszerre akarnak szociálpolitikát és foglalkoztatáspolitikát csinálni. 

Mit jelent a súlyos nélkülözés?

A statisztikákban súlyos nélkülözésnek számít az, ha valakire az alábbi kilenc tételből legalább három igaz: (1) nem tud időben lakbért vagy rezsit fizetni, (2) nem tud rendesen fűteni, (3) nincs pénze váratlan kiadásokra, (4) nem tud rendszeresen húst enni, (5) nincs pénze egy hét üdülésre (6), nincs autója, (7) nincs mosógépe (8) nincs tévéje, (9) nincs telefonja.
A számok alapján viszont úgy tűnik, a közmunkaprogram két szék között a pad alá esik.

Egyrészt jól látható, hogy 2007–2008-hoz képest mennyivel  többen kerültek tarthatatlan helyzetbe különböző szempontok alapján. 2013-ban kétszer annyian mondták azt, hogy nem tudnak fizetni a hónap végén, mint öt évvel azelőtt. Közel hat százalékkal lettek többen azok, akik a magyar medián jövedelem 60 százaléka alatt keresnek – utóbbiak azok, akiket a definíció szerint „szegénység és kirekesztés fenyeget”.

És miközben a magyar lakosság csaknem 18 százaléka számított súlyos anyagi nélkülözőnek 2008-ban, amivel már akkor a lista alján voltunk az EU-s országok között, az Eurostat friss adatai szerint 2013-ra már minden negyedik magyar, pontosan a lakosság 26,8 százaléka került ebbe a csoportba.

Nem elég viszont, hogy a 2007-hez képest, amikor 2,92 millió szegény volt az országban, 3,3 millióra nőtt a szegények száma, de a közmunka foglalkoztatáspolitikai szempontból sem látszik túl hatékonynak.

Annak ellenére, hogy a KSH június–augusztusi adataiból az látszik, hogy a munkanélküliség számszerűen rég volt ennyire alacsony. Közmunka nélkül viszont 7,6 százalék helyett bőven 11 százalék felett lenne a munkanélküliek aránya: nagyjából ennyi volt kicsivel a válság beütése után 2009-ben is. Ez pedig azt jelenti, hogy

a magyar munkaerőpiac lényegében öt éve egy helyben toporog.

A fenét toporog egy helyben – mondaná a kormány –, hiszen pont a közmunka indítja majd be a munkaerőpiacot. Kérdés azonban, hogy tényleg beindítja-e?

Tényleg visszavezet a munka világába?

Orbán és a kormányzat rendszeresen emlegeti, hogy a közmunka kaput jelent a munka világába, tehát a közmunkán keresztül a munkanélküliek segélyezettből átléphetnek a valódi munkaerőpiacra. A számok ezt egyelőre nem vagy csak nagyon kis mértékben erősítik meg.

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének tanulmánya szerint nem lehet óriási hatékonyságról beszélni, hiszen a 2011–2012-es időszakban a közmunkások átlagosan 18, a 2012–2013-as időszakban pedig 13 százalékban tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. 

Pintér Sándor belügyminiszer nemrég arról beszélt, hogy a 2013–2014. évi téli közprogramban részt vevő 99 571 ember 16,11 százaléka, 14 965 fő helyezkedett el a munkaerőpiacon a program után, ami bár enyhe javulás, de még mindig nem a túl nagy hatékonyságról árulkodik.

Az MTA kutatásán kívül a Magyar Szegénységellenes Hálózat is külön tanulmányt szentelt a közmunkaprogramnak, és az MTA-s kutatással egyetemben ez is arra jutott, hogy a közfoglalkoztatás nem vezet vissza a munkaerőpiacra, így nem is hatékony ellenszere a munkanélküliségnek.

De mit állítanak pontosan ezek a kutatások?

Az MTA szerint például azt, hogy azért is lehet veszélyes a közfoglalkoztatás, mert minél több időt tölt el benne valaki, annál nehezebben tud átlépni a munkaerőpiacra: azok, akik nem először vettek részt közmunkában, a közmunka után fél évvel 14 és 10 százalékban dolgoztak a közmunkaprogramon kívüli munkahelyen.

A kutatók szerint ennek az az oka, hogy ha bőségesen rendelkezésre áll a közmunka, akkor a munkanélküliek kevéssé lesznek arra ösztönözve, hogy a meglévő, de sokkal nehezebben elérhető piaci állásokat keressenek. Piaci állásokhoz ugyanis körülményesebben, több kereséssel lehet hozzáférni, míg a közmunkáért csak be kell sétálni az önkormányzatra.

A beleragadásnak pedig több oka is van: egyrészt a közmunka során a többség nem jut a munkaerőpiacon is hasznos tudáshoz. Másrészt viszont a közmunkásoknak sokszor már nincs is energiájuk a munka mellett állást keresni, arról nem is beszélve, hogy a Szegénységellenes Hálózat kutatása szerint az önkormányzatok sokszor kifejezetten akadályozzák a közmunkásokat az álláskeresésben, mert jól jön nekik az olcsó munkaerő.

Nem a csak zsákfalvakban van közmunka

Na most, akik tíz-tizenöt éve nem dolgoztak, a végzettségük is kétséges, hogy alkalmazható-e az időközben megváltozott gazdaságban, hogy tudnak-e alkalmazkodni a munkaerőpiachoz, hiszen kiestek onnan, na, őket valahogyan oda vissza kell vinni.

– mondta Orbán Viktor idén tavasszal, de más kormányzati szereplők is gyakran ismételgetik, hogy a közmunkaprogram azoknak segít, akik hosszú ideje nem dolgoztak, ezért „elszoktak” a munkától.

Szóljon hozzá a Facebookon!

A Szegénységellenes Hálózat kutatása arról számol be, hogy a közmunkások között ténylegesen vannak olyanok, akiknek esetleg soha nem volt munkahelyük. Nem arról van szó ugyanakkor, hogy a lustaságból nem dolgoztak: a kutatás alapján ezek az emberek egyébként rengeteget dolgoznak, számos módon igyekeznek családjuknak pénzt szerezni, képzettség híján azonban főleg csak szezonális, alkalmi munkát kapnak, sokszor feketén. Ezek az emberek a beszámolók alapján sokszor közmunka után, akár hétvégén is dolgoznak, ha tudnak, néha akár 12-14 órát is.

A közmunkások másik csoportja azért vesz részt a közfoglalkoztatásban, mert a válság után elvesztette a munkahelyét, és azóta nem tudott elhelyezkedni. A kutatás szerint a sikertelenség részben magyarázható az alacsony iskolai végzettséggel és azzal, hogy olyan helyen laknak, ahol nincs munka, de a csoportba tartozók között vannak városiak és diplomások is. Ezt egyébként az MTA kutatása is megerősíti, amely szerint

a közmunka egyáltalán nem csak a zsákfalvakra jellemző:

városokban ugyanúgy dolgoznak közfoglalkoztatásban, és a program az egész országot lefedi.

A földrajzi hely annyiban viszont meghatározó, hogy a tanulmány szerint Budapesten lehet a legkönnyebben piaci munkát találni közmunka helyett, míg az ezer fő alatti falvakban a legnehezebb.

És van még egy sztereotípia, amely gyakran előkerül a közmunkával kapcsolatban, miszerint ez a romáknak jelentene munkahelyeket. Nemrég Orbán is emlegette, hogy mióta van közmunka, 300 ezer ember ment át a rendszeren (elmondása szerint is többen többször is), ebből pedig 57 ezer olyan cigány, aki még soha nem dolgozott. A kutatásokból is pontosan az derül ki, hogy a közfoglalkoztatottak többsége nem roma.

Akkor mitől lesznek valódi munkahelyek?

Az Orbán-kormány munkaerő-piaci intézkedéseinek a hatása az volt, hogy egyre több ember került a munkaerőpiacra úgy, hogy a pangó gazdaság miatt nem volt elég munkaadó, vállalkozás, aki felszívja az új jelentkezőket. Emögött az az elgondolás állt, amiben már Orbánék előtt is hittek a kormányok, tehát hogy a munkaerőpiac kínálati oldalával van valami baj: a magyar munkavállalók egy része valamiért lusta, ezért rá kell őket kényszeríteni, hogy dolgozzanak.

Az MTA kutatói szerint ugyanakkor másról van szó: ugyanis a munkakeresés eredményessége is függhet olyasmiktől, hogy a munkanélkülinek például van-e pénze buszjegyre, hogy elmehessen állásinterjúra, van-e pénze lakhatásra a munkanélkülisége idején, vagy hogy jár-e időben busz oda, ahol munkát tudna vállalni. És ekkor még nem is beszéltünk arról, hogy az alulképzett munkavállaló sok esetben csak továbbképzéssel juthatna piaci álláshoz.

Időközben a magyar gazdaság is növekedni kezdett, és a korábbi évek pangásához képest már a cégek is keresik a munkaerőt, például az olyan munkaigényes ágazatokban is, mint például az építőipar.

Tényleg célszerű emelni a közfoglalkoztatást?

Ennek ellenére – ahogy a grafikonon is jól látszik – a kormány pont most növeli a közmunkások számát, aminek a már említett okok miatt könnyen az lehet az eredménye, hogy egy csomó olyan ember, aki a munkaerőpiacon is találna állást, - ahogy arra a Portfolio cikke is rámutat - beleragad a közmunkába. És még ha nem is ragadnak benne, valószínűleg az se segít túl sokat, hogy az álláskeresési járadék jelenleg három hónapig jár: ennyi idő alatt az MTA kutatói szerint viszont aligha lehet munkát találni. Ha ebből kicsúsznak, és nem kapnak közmunkát, marad a 28 800 forintos segély.

Nagy baj lehet még ebből

A segélyek megvonását hosszabb távon csak a közmunkával lehet majd felváltani, és a kormány valószínűleg arra számít, hogy a növekedés beindulásával majd egyre kevesebb költségvetési forrást kell erre az egészre áldozni. A tanulmányokból viszont látszik: a kormány valójában a tűzzel játszik akkor, amikor 2015-re több közmunkást tervezett be, hiszen úgy tűnik, a közmunka hosszú távon inkább csak nehezíti a munkaerőpiacon való elhelyezkedést.

Azzal viszont, hogy a közmunka elhúzódásával százezreket zárnának ki a munkerőpiacról, miközben további százezrek maradnának segély nélkül, komoly társadalmi konfliktusoknak ágyazhat meg a kormány. Arról nem is beszélve, hogy több kutatás is megmutatta, hogy a munkaerőpiacról való hosszabb távú leszakadás nemcsak az érintettek számára borzasztó, hanem az egész társadalom veszít a helyzettel, hiszen a leszakadás hosszabb távon az alacsonyabb gazdasági növekedésben is megmutatkozik.

És további fontos kérdés, hogy a lecsökkentett segélyek mellett mi lesz azokkal, akik egyszerűen nem jutnak közmunkához? Sok olyan esetről lehet tudni, hogy a közmunkáért is verseny van egyes településeken, aki ebből kimarad, és segélyt se kap, az nagyon gyorsan lecsúszhat.  

(Címlapkép: szarvas)