2015. máj 15.

Óriásmecset épül Budapesten és Debrecenben is

írta: eisen64
Óriásmecset épül Budapesten és Debrecenben is

A kőbányai projektet a török kormány támogatja

mecset.png

Kőbányán épülhet meg a budapesti nagymecset? 

Az iszlam.com Facebook-oldalán jelent meg egy új videó a Budapestre tervezett nagyméretű mecsetkomplexum látványterveiről. A projektet a bejegyzés szerint a Török Vallásügyi Minisztérium indította és támogatja. A négy és félperces 3D-animáció magas technikai színvonala alapján a szándék komolynak tűnik. Ugyanakkor a portál az érdeklődők kérdéseire nem árulta el, hol és mikor tervezik felépíteni a budapesti nagymecsetet. Blogunk nyomán az index.hu, az atv.hu és a Mandíner blog is foglalkozott a témával. Úgy tudjuk, hogy a Magyar Iszlám Közösség vezetője a muszlim országok általi bojkottot helyezett kilátásba, ha a kormány nem támogatja a mecsetépítési terveket, amelyek nem csak Budapesten, hanem Debrecenben is előrehaladott stádiumban vannak.

A rejtélyes videót az Ankarában működő vallásügyi alapítvány, a Türkiye Diyanet Vakfı publikálta. A látványterveken nem látszik a tervezett projekt környezete, így a méretekre is csak következtetni lehet. Mindenesetre a négy magas minaret között álló mecsetkomplexum és a hozzá kapcsoló, több hektáros épületegyüttes szállodával, étteremmel nem csak Magyarország, hanem a közép-európai térség legnagyobb muszlim vallási központja lehet. A tervekről a videón kívül semmilyen információ nem jelent meg. Sem a török nagykövetség, sem a magyarországi török közösség által létrehozott Yunus Emre Kulturális Központ nem árult el részleteket. Azt sem tudni, hogy a projekt szerepelt-e az utóbbi időkben különösen intenzívvé vált török-magyar kormányközi tárgyalásokon, így nem világos, milyen feltételekkel és finanszírozással épülne meg a mecset.

Frissítés: Blogunknak több forrásból megerősítették, hogy a projektet Kőbányára tervezik, és a török nagykövet már tárgyalt is a X. kerület polgármesterével. A kiszemelt helyszín (a Gyógyszergyár út és a Fehér út környéke, 1-2 percre az Őrs vezér tértől) azonban időközben védetté vált, mert a kormány a 2024-es  olimpiai pályázathoz lekötötte.

A Vigyázó blog úgy értesült, hogy Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke május elején levélben tiltakozott a kormánynál, hogy munkájuk során az "iszlamofóbia gyanújával" találkoznak, többek között a debreceni mecsetépítési projektjük esetében is. Emiatt angol és arab nyelvű jelentést küldenek az arab országok állami, vallási és médiaszerveihez. Bolek klátásba helyezte, hogy az Iszlám Világliga és mások is felajánlották a Magyarország elleni gazdasági bojkottfelhívást is.

Az atv.hu a Magyarországi Muszlimok Egyháza vezetőjétől úgy értesült, hogy a projektet nem az itt élő muszlimok indították, hanem magyar-török kormányközi megállapodás keretében indult.

A korábbi, meg nem valósult budapesti mecsetépítési tervekről itt és itt olvashatnak. A 2011-es népszámlálás adatai alapján Magyarroszágon a 2011-es népszámlás során 5579-en vallották magukat az iszlám vallás követőjének. A KSH adatai szerint a muszlim hívők mintegy fele (2524 fő) él Budapesten, többségük 15-39 év közötti férfi.

Törökország a "vallási diplomácia" részeként tekinti a mecsetépítések támogatását, és az utóbbi években nagyszabású programot indított a Balkánon, bővebben itt.

Szólj hozzá

iszlám törökország hatalom muszlimok mecset Írás Budapest Korán