Hűtlen kezelés a gyanú Gömöri ellen

2015.06.02. 09:38

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, Gömöri Zsolt ellen a szervezet elrendelte a nyomozást, amit a XIV. kerületi rendőrkapitányság folytat majd le.

Gömöri ugyan visszafizette a botrány kirobbanásakor, két hete azt a hárommillió forintot, amit Deutsch Tamás alelnök javaslatára és a végtörlesztés támogatására kapott még 2012 januárjában.

Aztán később kiderült, hogy az elnök kft.-je (Balaton Reál) és az MPB között elég jelentős és zavaros a pénzmozgás. A kft. nevén lévő kisbusz ellopása után az MPB kártérítésként számlázott 3 milliót, a rendőrségi jegyzőkönyv szerint viszont csak 1,5 milliót ért.

A szponzori pénzek után jutalékot vett fel, emellett fizetést kapott, miközben egy ilyen pozíciót leginkább társadalmi munkában szoktak betölteni.

80 ezer forintos üzemanyag-költséget számolt el havonta, holott 3 kilométerre lakik a szervezet telephelyétől.

Gömöri egyébként 17,5 milliós állami jutalmat kapott, mert a londoni olimpián kiemelkedően szerepeltek a magyar sportolók.

Gömöri nem mondott le a támadások után, hanem hecckampánynak minősítette azokat. A parasportolók is léptek, 20 millióra perelik.