Orbán: A középosztály olyan, mint a pornó

2012.05.31. 14:32

"Nincs olyan, hogy középosztály, legalábbis szociológiai értelemben" - mondta Hegedűs Zsuzsa, miniszterelnöki főtanácsadó a Századvég csütörtöki konferenciáján, a középosztályról szóló panelbeszélgetésen. Mint elmondta, ez a fogalom ma már elvesztette az értelmét, csak középrétegek vannak. A régi, éles szakadékok megszűntek, megjelent a fogyasztói társadalom, felerősödött a globalizáció.

Ma már a korábban népszerű „három szoba, négy kerék" leírás sem ad jó képet a középosztályról, elég egy pedagógus házaspárra gondolni. Hegedűs szerint a lecsúszott rétegek felkapaszkodását, a mobilitást kell segíteni, általános intézkedések helyett elsősorban lokális megoldásokban kell gondolkodni.

22
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Mezei Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora a beszélgetésen elmondta, szerinte a középréteg stabilitást, hagyományt, kreativitást jelent. Szerinte azokban az országokban, ahol a középrétegek jelentős szerepet játszanak, ott a stabilitás - gazdasági, művelődési értelemben - nagyobb, mint nálunk.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kifejtette, szerinte a középosztály fogalma - ha szociológiai értelemben nem is létezik - a köznyelvben használatos kifejezés. Úgy vélte, a középosztály alatt az értékeket előállító, a nemzetet eltartó réteget kell érteni. "Én nem gondolnám, hogy a magyar középosztály annyira kreatív" - mondta. Pálinkás szerint az a kérdés, hogy a középosztályt kulturális, vagy gazdasági értelemben kell értelmezni, nem értelmes, ezeknek egyszerre kell megjelennie ebben a rétegben.

Rogán Antal, országgyűlési képviselő azt mondta, politikai ellenfeleik próbálnak úgy tenni, hogy a középosztály, amit a kormány támogatni akar, egy szűk rétegnek tűnjön, azonban a mai viszonyok között a középosztálynak tartozónak nevezhető mindenki, aki munkából él, adózik, jövedelméből tartja el magát és a családját. Szerinte növelni kell azoknak a számát, akik munkából tartják el magukat.

G. Fodor Gábor a Századvég igazgatója a beszélgetésen úgy vélte, a politikusok választást akarnak nyerni, szavazatot maximalizálni, ez egy legitim cél. "Minek kell a középosztály a politikusnak, ha nincs?" - tette fel a kérdést. Szerinte azért, hogy megváltoztassa azt a korábbi - és politikai ellenfeleik által használt - társadalomban élő képet, amely gazdagokban és szegényekben gondolkodik. A középosztályt szerinte maga a politikusi beszéd teremti meg, azáltal jön létre, hogy a politika beszél róla. Felvetette, középosztály helyett a kormány hívhatná ezt a réteget akár "korán kelőknek is".

23
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A konferencián kiosztott, a kormány első két évét értékelő Nemzeti Érdek nevű kiadvány hosszasan foglalkozik a középosztállyal. Arra a kérdésre, hogy mi a középosztály, a folyóiratban többek közt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Heim Péter közgazdász, Fürjes Balázs a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója, Karácsony András filozófus, Ligetfalvi Gábor történész, és Polgár Dóra egyetemi hallgató is megpróbál választ adni, az írásokból azonban nem rajzolódik ki egységes középosztály-felfogás.

Korábban az Index is megpróbált utánajárni annak, hogy mit érthet Orbán Viktor középosztály alatt, ebből hasonlóan megfoghatatlan kép alakult ki, mint a Századvég panelbeszélgetésén. Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki rendezvényen, a beszélgetés után tartott előadásában a középosztállyal kapcsolatos vitára reagálva azt mondta, az olyan, mint a pornográfia, nehéz lenne pontosan definiálni, de aki látja, az biztosan tudja, hogy ez az.