Varga beadta a 2016-os költségvetést

2015.05.13. 14:20

Szerdán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2016-os költségvetést. A miniszter szerint ha három szóban kell összefoglalni a törvénytervezetet, akkor az a következő három:

  • adócsökkentés
  • tervezhetőség
  • fejlődés

Elmondta, utoljára a válság előtt nőtt ekkorát a magyar gazdaság, Európa leggyorsabban növekvő gazdaságai között van az ország, a Valutaalap és az elemzők is felfelé korrigálták a GDP-előrejelzésüket, és a kormány szerint is 3,1 százalékkal nőhetünk idén. Szerinte a piaci bizalom egyre erősebb a magyar gazdaság irány, ez fontosabb a kormánynak, mint a hitelminősítők értékelései.

Varga átadta a tervezetet Kövér László házelnöknek, aki elmondta, a javaslat május 13-án felkerül a parlament honlapjára, és hamarosan megkezdődik a tárgyalása is.

  • Május 27-én kezdődik az általános vita.
  • A képviselői módosító indítványokat május 29-ig lehet benyújtani.
  • A bizottsági részletes vita ezután kezdődik.
  • Június 11-12-én lesz a költségvetési bizottság ülése.
  • Június 19-20-án mond véleményt a törvényjavaslat végleges verziójáról a Költségvetési Tanács.
  • A zárószavazás várhatóan a június 22-i héten lesz.

A költségvetési törvény fontosabb intézkedései:

  • A személyi jövedelemadó 16 százalékról 15 százalékra csökkentése 120 milliárd forinttal enyhíti a magánszemélyek terheit, a lépés mind a négymillió adófizetőt érinti.
  • A kétgyermekes családoknál az adókedvezmény gyerekenként havonta 2500 forinttal, azaz 5000 forinttal emelkedik. Az adókedvezmény növelése 15 milliárdos többlet a családoknál. A távlati tervek szerint 2019-re gyerekenként összesen tízezer forinttal lesz nagyobb az adókedvezmény. 
  • A sertéshús forgalmi adóját 5 százalékra csökkentik, ez körülbelül 25 milliárd forint adókiengedést jelent.
  • Az illetékek, díjak csökkentése pedig 10 milliárd forintos nagyságrendű lesz. Hogy melyek, arról Varga nem beszélt, de azt mondta, hogy már bánja, hogy a tűzgyújtási díjat megemlítette példaként. Társadalmi konzultáció folyik az idegesítő díjakról.
  • Varga Mihály korábban azt is elmondta, hogy maradéktalanul betartják az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) és az Erstével kötött megállapodást. Az egyetértési nyilatkozat alapján 2016-ban a bankadó a banki mérlegfőösszegek 0,53 százalékáról 0,31 százalékára csökkenhet.
  • 40 milliárd forinttal több pénz megy jövőre a nyugdíjakra.
  • 11,4 milliárd forinttal több megy gyermekétkeztetésre.
  • 138 milliárd forinttal több megy életpályamodellekre.
  • 70 milliárd forinttal több megy közmunkára, több embert is vonnak majd be, 40 ezer fővel nő a közmunkások száma. Összesen 240 ezer dolgozik majd így.
  • 31,2 milliárd forinttal megy több az egészségügyre, szociális célokra.
  • A katonák és rendvédelmi dolgozók fizetése nőni fog 30 százalékkal, és nőni fog a fiatal szakorvosok bére is.
  • 109 milliárd forinttal lesz több forrás oktatásra, sportra, és kultúrára.
  • Rendkívüli kormányzati intézkedésekre 100 milliárd forintot tettek el, és lesz országvédelmi alap is, szintén 100 milliárd értékben. Vagyis több lesz a tartalék, mint idén. 
  • Átveszik a BKV adósságát.
 

Az új intézkedések mellett továbbra is életben marad a gyed extra, a nők 40 éves munkavállalói jogviszonnyal nyugdíjba vonulhatnak, és a "rezsicsökkentés eredményeit" is fenntartanák. Marad a munkahelyvédelmi akcióterv, jövőre a mezőgazdaságban dolgozókkal bővül a kör. 131 milliárd forintot hagy a kormány munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűeket alkalmazó cégeknél. Továbbra is lesz családi otthonteremtési kedvezmény, CSOK néven pedig július elsejétől új szocpol indul és ez jövőre is megmarad

Az államháztartásról szóló törvény szerint a kormánynak október 15-éig kellett volna benyújtjania az Országgyűlésnek a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Az általában megszokottnál korábbi idei benyújtásról először a miniszterelnök beszélt: március elején a rendkívüli nagyköveti értekezleten jelezte, hogy a parlament tavaszi ülésszakának végéig elkészülhet a jövő évi költségvetés.

A hivatalos álláspont szerint ezzel kiszámíthatóbb gazdasági környezetet teremt a kormány a gazdaságban. Ugyanakkor kockázat, hogyha a mondjuk a külső feltételek változnak, módosítani kell még ebben az évben a terveken.