Orbán határvadász századokat küld a bevándorlókra

2015.08.18. 14:30
Több ezer rendőrt vezényelnek a szerb–magyar határra – jelentette be Lázár János. A miniszter szerint a határvadász századok feladata, hogy fellépjenek az egyre agresszívebb bevándorlókkal szemben. Összehívják a parlamentet, hogy módosítsa a büntető törvénykönyvet. 3-4 évet kaphat, aki illegálisan lép be az országba.

Orbán Viktor azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől a keddi kormányülésen, hogy állítson fel határvadász századokat. Eszerint  több ezer rendőrt vezényelnek a magyar–szerb határszakaszhoz – jelentette be a kormányülés szünetében Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A határvadász századok nem önálló szervezetek lesznek, hanem a rendőrségen belül jönnek létre. Tehát feltehetően nem lesz több jogosítványuk, mint más rendőröknek, bár erről nem beszélt a miniszter. Feladatuk pedig az lesz, hogy megvédjék a határszakaszt, és fellépjenek

az egyre agresszívebb és egyre határozottabb követeléssel fellépő bevándorlók ellen.

Lázár János azt is bejelentette, hogy a kormány arra kérte Rogán Antalt, a Fidesz, illetve Harrach Pétert, a KDNP frakcióvezetőjét, hogy kezdeményezzék a parlament rendkívüli ülésének összehívását. Erre azért van szükség, hogy minél előbb módosítsák a büntető törvénykönyvet (Btk.). 

Szigorúan, 3-tól 4 évig terjedő börtönnel lesz szankcionálható az illegális határátlépés és a kerítés megbontása – mondta Lázár, aki szerint az illegális határátlépés önálló tényállás lesz a Btk.-ban. A miniszter hozzátette, hogy az embercsempészetre vonatkozó büntetéseket is szigorítják. A miniszter szerint erre azért van szükség, mert az ország

szervezett embercsempész-támadásnak van kitéve.

Lázár szerint az embercsempészek nemcsak elhozzák a bevándorlókat a magyar-szerb határig, hanem ki is képezik őket az unió és Magyarország jogából, felkészítik őket arra, hogy visszaéljenek a menekültstátussal. 

A mostani Btk. amúgy csak 0-3 évig terjedő szabadságvesztést ismer, 4 éves tétel nincs. A 0-3 éves körbe tartozik a vagyon elleni cselekmények (lopás, sikkasztás, stb) bűntette, a gyerekmunka, a magzatelhajtás, a súlyos testi sértés, a foglalkozás körében elkövetett gondatlanság miatt bekövetkező tömegszerencsétlenség, a halálos sérült cserbanhagyása, a kábítószer-kereskedelem előkészülete.

A parlament a kormány reményei szerint augusztus végén összeül, ez azt jelenti, hogy feltehetően már a jövő hétre összehívja az ülést a házelnök.

A migrációval érintett tranzitországokba tervezett kampányról Lázár János azt mondta, hogy azt a Nemzeti Kommunikációs Hivatal fogja szervezni a Miniszterelnökséggel együttműködve. Három napon belül részletes előterjesztést kell a miniszterelnök asztalára tennie arról, hogyan valósítják meg. Mint mondta, minden egyes példát mérlegelnek, de elsősorban a németet veszik figyelembe.