Csődközelbe vihetik a szabálytalanságok a roma önkormányzatot

2015.08.03. 15:18

Az EMMI a korábbi ellenőrzéseknél jóval nagyobb, 300 millió forintot is meghaladó összeggel kapcsolatban folytat szabálytalansági vizsgálatot az ORÖ botrányos EU-s projektjével kapcsolatban, tudtuk meg az EMMI-nek az Index kérdéseire adott hivatalos válaszaiból.

Az elvileg a tartósan munkanélküli romák álláshoz jutását segítő Híd a munka világába projektet éppen most pénteken zárták le hivatalosan, de könnyen lehet, hogy csak ezután kezd majd dőlni igazán a dominó.

17 millió helyett már 300 millió

A minisztérium az ORÖ Híd a munka világába nevű projektjének pénzügyi és szakmai abszurdumairól szóló folyamatos sajtóhírek után először tavasszal indított vizsgálatot. A kezdeti ellenőrzések 17 millió forintnyi tételről állapították meg, hogy azok szerintük is szabálytalanok voltak, és kilátásba helyezték, hogy az ORÖ által benyújtott elszámolás ellenőrzésének még a kifizetés előtt meg kell történnie.

A vizsgálataik azonban ezzel nem zárultak le. Az EMMI most arról tájékoztatta az Indexet, hogy a projekttel kapcsolatban egy újabb, ráadásul sokkal jelentősebb, 300 millió forintnál is nagyobb összeget illetően is szabálytalansági vizsgálatot indítottak.

A június 17-én megkezdett vizsgálatnak még nincs vége, de annak feltehetően az ORÖ egészére nézve is súlyos következményei lehetnek. Ha ugyanis a szabálytalansági vizsgálat miatt nem hívhatják le a problémás bő 300 millió forintot, az mindenekelőtt az ORÖ gazdálkodását lehetetlenítheti el. Az 5 milliárdos EU-s projekt fő megvalósítója a nemzetiségi önkormányzat, a projekt költségvetésének súlyos hiánya őket terhelné.

A Monostori Tamás informatikus (aki egyben annak az Advocata Kft.-nek az ügyvezetője, amelyik jó ideje rendszeres beszállítója volt az ORÖ-nek, és még számos szálon fonódik össze Farkas Flórián érdekeltségeivel) vezette Híd a munka világába projekt zárását a botrányok után az Országos Roma Önkormányzat az eredeti tervekhez képest előrehozta. A kínos ügyek nyilvánosságra kerülése után felkért válságkommunikációs cég pénteken azt válságkommunikálta, hogy minden tervezett célt sikerült elérni — hogy erről mi lesz a finanszírozók véleménye, majd a kötelező beszámolók leadása után derülhet ki, a NAV nyomozói mindenesetre három ügyben nyomoznak költségvetési csalás gyanújával a projekttel kapcsolatban.

Talált valamit az ÁSZ is

Az országos nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatban eközben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is tovább vizsgálódik. Az év elején indult ellenőrzésük még mindig tart, ezért annak részleteiről semmit nem közölnek — más forrásokból azonban úgy értesültünk, hogy az ORÖ esetében igen komoly problémákra találtak. Ha ez a meg nem erősített információ helytálló, az végképp súlyos gazdasági helyzetbe hozhatja az Országos Roma Önkormányzatot: a szétesett szervezet ügyeire közelről rálátó forrásaink szerint az önkormányzat már augusztusban csődközeli helyzetbe kerülhet.