Csak felfelé lehet bukni a roma önkormányzattól

2015.05.15. 17:56 Módosítva: 2015.05.15. 18:26
Az Országos Roma Önkormányzat és a részben általa futtatott Híd a munka világába foglalkoztatási programmal kapcsolatban számtalan feljelentést utasítottak már el. Most azonban a legfőbb ügyészség befogadta az LMP-s Hadházy Ákos feljelentését, és költségvetési csalás miatti nyomozással bízta meg a NAV központi nyomozó főosztályát. Ennek keretében ma egy halom iratot foglaltak le az Országos Roma Önkormányzatnál, amit furcsa mód az épületben tartózkodó hivatalvezető - állítása szerint - nem is vett észre. De úgy tűnt, már nem is igazán érdekli, hiszen ő, és az önkormányzat gazdasági vezetője a Miniszterelnökségen fog dolgozni, közvetlenül Farkas Flórián keze alatt.

Kicsit Pierre Richardosra sikerült ez a délelőtt. Miközben adónyomozók foglaltak le egy csomagtartónyi iratot az Országos Roma Önkormányzat épületében, mi erről mit sem sejtve bent voltunk a házban: az ORÖ hivatalvezetőjének irodájában ültünk, és Dobóvári Katalint hallgattuk, aki azt bizonygatta nekünk, hogy őt semmiféle rendőr, nyomozó, NAV-os nem kereste meg, és iratlefoglalásról sincs tudomása.

Adónyomozó-nindzsák

Dobóvári, miután elhagytuk a székházat, és telefonon szembesítettük a NAV sajtósának levelével, amelyben megerősítették a kiszálló adónyomozók iratlefoglalását, telefonon azt mondta:

Ő reggel bement, egyenesen felment az irodájába, és hogy közben az épületben kik jártak, azok mit csináltak, arról nem tud. Hozzá nem kopogtak be.

Akkor még egyszer: az Országos Roma Önkormányzat hivatalvezetője egész nap az épületben van, de nem veszi észre, hogy hat adónyomozó iratokat vizsgál, és foglal le. Közben sem a portás, sem a titkárságáról senki nem említi meg neki, hogy mi történik. Nem szól senki a hivatalvezetőnek, hogy halomra viszik ki a nyomozók a papírokat.

Elég valószerűtlennek tűnik, hogy pont az a portás nem szól fel a hivatalvezetőnek, aki, szegény, azért nem akart először kiengedni minket az épületből, mert az épület előtt ott állt a tévé, és ha kinyitja az ajtót, esetleg bejöhetnek. Mondta, hogy a hátsó kijáraton kéne kimennünk, aztán ideges telefonálgatásba kezdett, hogy mi legyen. Mi először nem is értettük mi a probléma az ajtónál, konkrétan azt gondoltuk, elromlott. Majd kiderült, hogy a HírTv várta az adónyomozókat. Dobóvári utólag a telefonban erre a következőt mondta:

Itt volt a Hír Tv az épületnél? Nem is tudtam róla.

Szerinte akinek tudnia kellett erről, az a gazdasági osztály.

Nem volt iratmegsemmisítés, de eltűnt néhány dokumentum

Ha az elmúlt négy év feltételezett gazdasági csalásairól van szó, a konkrét kérdésekre nagyon ritkán kaptunk választ, így már az is különleges dolog, hogy a Farkas Flórián legközelebbi szövetségesének számító Dobóvári Ildikó fogadja a sajtót. A hivatalvezető ráadásul saját maga keresett meg minket: azt a cikkünket kívánta cáfolni, amelyben a romnet.hu információi alapján írtuk meg, hogy felmerült a gyanúja, hogy éjszaka iratokat semmisítettek meg a hivatalvezető irodájában. Dobóvári szerint az egész nem igaz, ő nem is volt az épületben éjszaka, viszont a szekrényét feltörték, ahonnan „ki tudja, mi mindent vittek el”. Ha esetleg a későbbiekben valami dokumentumot nem fognak megtalálni, azért ezek után őt nem lehet majd felelősnek tartani — mondta.

Az ORÖ székházában, úgy tűnik, teljes a káosz. Dobóvári Ildikó Hegedűs István ORÖ-elnök személyi titkárát gyanúsítja azzal, hogy a múlt héten iratokat vitt el tőle, mások pedig hetek óta mondják, hogy félő, a hivatalvezető és a gazdasági vezető (Bence Gábor Ireneusné) ezekben a napokban próbálja meg eltüntetni az árulkodó dokumentumokat. Ezért is fontos, hogy miután a nyomozhatóságok befogadták az ORÖ ügyeit érintő újabb feljelentéseket, és azokat összevonva költségvetési csalás gyanújával indítottak az elmúlt időszakban nyomozást, most elkezdték az iratlefoglalásokat is - kérdés, hogy nem túl későn-e.

Ez a zavaros nap − amikor a földszinten nyomozók vannak, fent meg mi arról beszélünk a hivatalvezetővel, hogy minden a legnagyobb rendben van − Dobóvári Ildikó utolsó napja az ORÖ-ben. Az Önkormányzat gazdasági vezetőjével, Bencze Gábornéval együtt a mai napon közös megegyezéssel távozik.

Viszonylag puhára esnek: mindketten tagjai lesznek Farkas Flórián, miniszterelnöki biztos öt fős titkárságának.

Húsz éve együtt

Dobóvári és Benczéné: mindketten már vagy húsz éve Farkas Flórián legszorosabb szövetségesének számítanak. 1996-ban, az első országos kisebbségi önkormányzati választás után Dobóvári Ildikó lett Farkas hivatalvezetője, és amikor a Lungo Drom-elnök fideszes képviselő 2010-ben újra országos cigányelnök lett, ő is vele emelkedett. Ő sem csak ORÖ-vezető: Bencénével együtt közben a botrányokkal sújtott Híd a munka világába Foglalkoztatási Szövetkezetnek is vezetői. Ennek is Farkas Flórián az elnöke, ők ketten pedig a két igazgatósági tag. A felügyelőbizottságban szintén Farkas régi emberei ülnek.

Közgyűlés-vircsaft

Kihelyezett közgyűlést tartott ma az Országos Roma Önkormányzat vidéken, amin bár volt olyan képviselő, aki felhozta a nyomozás, a mai iratlefoglalás témáját, a képviselők többsége állítólag nem igazán szeretett volna erről beszélni.

A közgyűlést komoly levelezés előzte meg: az eredetileg kiküldött meghívóban, a programpontok között szerepeltek pénzügyi beszámolók, és Dobóvári Ildikó, hivatalvezető felmondása is. Egy nappal később a gazdasági vezető, Benczéné körlevelet küldött, amelyben azt írta, vele senki nem egyeztetett a pénzügyi beszámolókról, így arról nem is szavazhat a képviselő-testület, de a hivatalvezetővel kapcsolatos ponttal kapcsolatban sem egyeztettek Dobóvárival. Ezután Hegedűs István írt körlevelet, amiben azt írja, Benczéné levele semmis, neki nem is lehetne már joga ilyesmit írni, és a tervekben szereplő költségvetési-módosításokat nyugodtan megszavazhatják, mert azt a hivatalvezetői jogköröket 2015. má­jus 5-étől gyakorló Poldán Ferenc Hivatalvezető-helyettes úrral egyeztette.

Farkas ellenzéke, az ORÖ visszás ügyei miatt felállt „alternatív vizsgálóbizottság” tagjai csak a hetek bandájaként emlegetik Farkas Flórián régi embereit, akik a véleményük szerint hosszú ideje ténylegesen döntenek az ORÖ dolgairól, kifizetésekről, elszámolásokról. Maga a Foglalkoztatási Szövetkezet több roma önkormányzati képviselő szerint arról szól, hogy ezen keresztül játsszák ki az ORÖ állami és EU-s támogatásokból hízó vagyonát a Farkas vezetése alatt álló gazdasági szervezetnek. Egy azóta szabálytalannak minősített, és ezért visszavont ORÖ-közgyűlési határozat például jóváhagyta, hogy az ORÖ ingatlanvagyonát a Foglalkoztatási Szövetkezet kapja meg - anélkül, hogy részleteznék, hogy pontosan mely ingatlanokra lenne ez érvényes.

Dobóvári Ildikó az Indexnek azt mondta, hogy a Foglalkoztatási Szövetkezet igazgatói tisztségét társadalmi munkában, juttatás nélkül látja el. Ha ez így van, az jótékony gesztus tőle, hiszen egyébként tudjuk, hogy a mentorként alkalmazott ORÖ-képviselők havi 317 ezer forintot kapnak. Dobóvári és Bencéné mindenesetre ezután sem marad fizetett munka nélkül: a Miniszterelnökségre megy át dolgozni, Farkas Flórián miniszterelnöki biztoshoz. Az ORÖ-elnök ugyanis, amellett, hogy fideszes országgyűlési képviselő, december óta havi 997 ezer forintért miniszterelnöki biztos is. Régi munkatársai kezét pedig nem engedi el, a botrányok által megrengetett ORÖ-ből oda is maga mellé veszi őket.

A miniszterelnöki biztos és régi-új munkatársainak többek között az lesz a feladata, hogy a saját korábbi működésüket ellenőrizzék. Hivatalos megfogalmazásban: értékeljék „a kormány és az ORÖ között létrejött keretmegállapodásban meghatározott célok” teljesülését. 

Farkas Flórián: főnök vagy udvari bohóc?

Farkas a Lungo Drom elnöksége előtt állítólag azt mondta, hogy a miniszterelnöki megbízott kinevezésével minden miniszter és minden államtitkár alá tartozik, még Lázár János is, és gyakorlatilag ő az egyik, aki vezeti a magyar kormányt − legalábbis ezt nyilatkozta Lakatos Oszkár, az ORÖ ügyeit feltárni akaró Alternatív Vizsgálóbizottság egyik tagja. (Egy roma önkormányzati képviselő szerint azonban Orbán azért tartja Farkas Flóriánt, mert mindig jól szórakozik rajta.) Lakatos szerint Farkas azt is kijelentette, hogy a Fidesz tűzfalat vont köré Orbán Viktor meghatalmazására, és ő törvényen felül áll, tehát bárki bármit csinál, az a törvénnyel találja magát szemben.

Hogy valóban mondott-e ilyesmit, vagy ez csak a Farkas körüli legendák része, nem tudjuk. A roma politikában mindenesetre idáig megdönthetetlennek tartották Farkas Flóriánt. Most azonban némileg megrendülni látszik a politikai beágyazottsága. Miközben korábban rendszeresen megerősítették a nyilvánosság előtt a Fidesz és Farkas Flórián közötti szövetséget, az utóbbi időben Balog Zoltán roma felzárkóztatásért is felelős EMMI-miniszter látványosan kerüli az olyan rendezvényeket, amelyeken Farkas Flórián is ott van.

Hiányzó pénzügyi beszámolók

Az ORÖ gyanús gazdálkodását a nyomozókon kívül a Kormányhivatal is vizsgálja, ők törvényességi felügyeleti eljárásban a kisebbségi önkormányzat elmúlt négy évének teljes működését nézik át. Ez összefüggésben állhat azzal, hogy egy birtokunkba jutott levél szerint a Magyar Államkincstár elismerte, hogy az Önkormányzat 2011-12-ben nem adta be a negyedévente esedékes pénzügyi beszámolóit, és - mint azt a PIR adatbázisban mi magunk is láttuk - a későbbi időszakokban is nullás sorok, hiányzó adatok vannak.

Dobóvári Ildikó hivatalvezető az Indexnek most azt állítja, erről nem tud semmit. Szerinte ez azért is lehetetlen, mert ha nem lett volna beszámoló, akkor nem lehetett volna kiutalni számukra az állami költségvetés esedékes forrásait sem - márpedig az ORÖ mindeddig megkapta a kifizetéseket. Ez valóban így van, de hogy miért lehet így a törvény ellenére, arra az Államkincstártól várjuk a választ most már több mint egy hete.