Újra rászállt az állam a norvégos civilekre

2015.01.27. 15:32 Módosítva: 2017.01.12. 16:06

Már 11-12 Norvég Civil Alaphoz köthető civil szervezet érintett a közelmúltban indult vizsgálatokban, mondta az Indexnek Móra Veronika. Az Ökotárs alapítvány vezetője úgy tudja, hat szervezetet a NAV, ötöt vagy hatot pedig az ügyészség vizsgál. Neveket a szervezetek beleegyezése nélkül nem akart mondani, de azt megemlítette, hogy csak azoknál vizsgálódnak, akik rajta vannak a Miniszterelnökség tizenhárom szervezetet soroló feketelistáján.

Egy hete számoltunk be arról, hogy kiújulni látszik az állam civil szervezetek ellen indított háborúja: két civil szervezetet a NAV, kettőt az ügyészség vizsgált. Akkor az Ökotárs vezetője még csak a gyanúját fogalmazta meg, hogy a háború újabb fejezete következhet, mivel a vizsgált szervezetek korábban mind érintve voltak a Kehi nyáron végrehajtott, kérdéses jogosságú vizsgálatában.

A Kehi azután vizsgálta a Norvég Civil Alap által támogatott civil szervezeteket, hogy Lázár János megpróbálta minisztériuma alá rendelni a Norvég Civil Alapot. Majd miután ez nem sikerült, vádak sorával állt elő, kezdetben politikai elfogultsággal, később pénzügyi szabálytalanságokkal gyanúsítva a koordináló, és támogatott civil szervezeteket.

Vizsgálatokkal terhelik le a Krétakört

A vizsgáltak közt van a Kértakör alapítvány is, számolt be a 444. A szervezet vezetője, Gulyás Márton az Indexnek elmondta, hogy a NAV vizsgálata azért is érdekes, mert az adóhatóság már tavaly is ellenőrizte őket, és mindent rendben talált. Sőt, az NKA is vizsgálta a Krétakör közpénzfelhasználását, és ők sem állapítottak meg szabálytalanságot.

Gulyás Márton felhívta a figyelmet arra, hogy nem is az illetékes adóhatóság kereste meg őket, hanem az észak-pesti igazgatóság, annak is a kiemelt adóalanyok és társas vállalkozások ügyosztálya.

Ismeretes, hogy a Krétakör a közelmúltban szervezőként tűnt fel több ellenzéki megmozduláson, és aktív szereplője az önszerveződő civil szférának. 

Nincs kétségem afelől, hogy ez egy politikai indíttatású vizsgálat.

- vélte a Krétakör kuratóriumi elnöke. Szerinte egyértelmű kapcsolat áll fenn a Kehi-vizsgálatuk, és a NAV mostani ellenőrzése közt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy együttműködnek a NAV-val, minden kért adatot átadnak.

Gulyás szerint a rendszeres vizsgálatok jelentős terhet rónak a szervezetükre: az adóhatóság az elmúlt három év anyagát vizsgálja át, ráadásul szokatlanul rövid idő alatt kéri az adatokat. Míg a törvény 30 napot ír elő az adatszolgáltatásra, nekik csupán 21 napot adott a NAV. 

A gazdasági osztályuk jelenleg az évvégi záráson dolgozik, és mivel a hatóság követelése meghaladja a kapacitásukat, új munkatársat kellett felvenniük.