Ezt tervezik a Normafán

2015.01.27. 22:36

Ellenszavazat nélkül elfogadta a XII. kerületi képviselő-testület kedd este azt a határozatot, amely a Normafát érintő helyi népszavazási kérdés alapját adja, közölte Váczi János (Fidesz-KDNP) alpolgármester a blogján. A szavazást tavasszal tarthatják meg a kerületben.

Szerinte a népszavazás után a Normafa megújításánál figyelni kell arra, hogy a terület jelentős része a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozik, természetvédelmi terület, valamint védett erdő. A népszavazási kérdés azt tartalmazza, hogy a szavazásra jogosultak egyetértenek-e a most elfogadott határozattal.

Ez a következőket tartalmazza:

  • Felújítanák, hasznosítanák az egykori Lóvasút végállomás épületét is.
  • Az Eötvös út 48. alatti önkormányzati ingatlanon jönne létre az úgynevezett Normafa Kapu látogató- és információs központ, a képviselő-testület kiemelten fontosnak mondta ki az egykori Olimpia Hotel kisajátításának és bontásának kezdeményezését.
  • A parkoló áthelyezése után bővíthetik a Normafa Síház vendéglátó funkcióját, játszóhelyet, közösségi teret alakíthatnak ki.
  • A Szaniszló rét környékén oktató sífutó pálya működne, a Kis-Norma lejtőn mobil felvonó telepítésével állítanák helyre az egykori sípálya egy részét a Mátyás király útig.
  • Szétválasztanák a futók, sífutók, túrázók, kerékpárosok, valamint a sétálók által használt útvonalakat. Emellett a fogyatékkal élők, különösen a mozgáskorlátozottak és látássérültek számára is látogatható területeket alakítanának ki.
  • Az önkormányzat csomagmegőrzőket, öltözőket, wc-ket alakítana ki.
  • Felújítanák a Jánoshegyi utat, és "a közvilágítást úgy alakítanák ki, hogy az ne terhelje felesleges fénnyel a környezetet."
  • Kisebb játszóhelyeket is létrehoznak és teljesen felújítanák az Anna-réten található játszóteret.