Lázár átláthatóbb vagyonnyilatkozatokat akar

2014.12.05. 08:46

Támogatna egy olyan, a személyiségi jogokat is tiszteletben tartó javaslatot, amely a politikusok családtagjainak vagyoni helyzetét átláthatóbbá tenné – jelentette ki a Délmagyarországnak adott, pénteken megjelent interjújában Lázár János, idézi az MTI. 

A politikust erről először az Index kérdezte szerdán, miután kiderült, hogy „családi összefogással” vett egy 60-70 milliós lakást a nagyobbik fia nevére. Cikkünk megjelenésével egy időben kérdéseket küldtünk a miniszternek, pontosan hogyan támogatja, hogy átláthatóbbá váljanak a politikusok vagyonnyilatkozatai. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szegeden megjelenő napilapnak úgy fogalmazott, kiemelten fontosnak tartja, hogy az Országgyűlés tagjait ne érhesse az a vád, hogy bármit is eltitkolnak saját vagy a családjuk vagyoni helyzetéről.

Országgyűlési képviselőként – de férjként és családapaként is – egy erre irányuló tisztességes, átgondolt törvényjavaslatot támogatni fogok

– mondta Lázár János.

A Hódmezővásárhely és Makó térségének országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus emlékeztetett rá, hogy még vásárhelyi polgármesterként – az erre vonatkozó törvényi kötelezettség hiányában is – nyilvánosságra hozta a saját és a képviselők vagyonbevallását a város honlapján.