Még húsz napig haldoklott, mert nem láttamozta közjegyző a végrendeletét

„Akkor fordultam a téma felé, amikor az unokatestvéremet elérte a leukémia egy agresszív formája. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni, ezért a pénztárcájában hordta saját kézzel írt végrendeletét, amiben azt kérte, hogy hagyják meghalni. Hiába szóltunk a kezelőorvosnak, bevitték az intenzív osztályra, ott még húsz napig haldoklott még. Rendesen, szeretettel kezelték, rengeteg pénzért, kiderült, hogy azért nem fogadták el a végrendeletét, mert nem láttamozta közjegyző az aláírást” – mondja Vadász Gábor nyugdíjas sebész és aneszteziológus főorvos, aki sokszor találkozott haldokló emberekkel. Az Alkotmánybíróság végül idén július 14-én hozott döntés az először 2010-ben befogadott beadványról.

A legtöbben élni akarnak

A kezelés visszautasítása a passzív eutanázia egy formája: az 1997-es egészségügyi törvény tette lehetővé, hogy írásos nyilatkozattal vissza lehessen utasítani az életet meghosszabbító kezelést halálos betegségek esetén. Vadász elismeri: ez a maga idejében előremutató orvosi szemlélet megfogalmazása volt. Orvoskörökben a téma nagy viták tárgya:

„Művileg elnyújtani a beteg haldoklását, amikor az számára már csak szenvedést okoz és esély sincs a javulásra, és a beteg sem akarja, akkor minek? Az értelmetlen kínzás, terápiás túlbuzgóság. A határainkat belátni, így a tudományét is, meg az emberi életét is, bölcs dolog.″

„Abban hiszek, hogy az életet Isten adja és Ő is veheti el. A jog akár másnak, akár magamnak történő biztosításával, bármennyire hihetetlen, esélyt veszek el, talán olyan esélyt, amit ember nem láthat.″

– írták gyakorló orvosok abban a felmérésben, amit Vadász az eutanázia megítéléséről indított (itt írtunk bővebben az eredményekről és arról, hogy próbálta elfojtani a kezdeményezést az orvosi kamara).

Fotó: Németh Anita

Vadász szerint a legtöbb ember a halál közeledtével is élni akar, ezért nagyon kevés embert érint a kezelés visszautasításának kérdésköre. A legtöbb ember annál jobban küzd, minél nehezebb a helyzet, de mégis hisz abban, hogy az emberi szabadság része az is, hogy aki vissza szeretné utasítani a kezelést, megtehesse. „Csak azt engedném erről vitázni, aki hónapokat tölt el olyan osztályon, ahol végstádiumú, életkilátásokkal nem rendelkező betegeket kezelnek. Ez nem egy elméleti vita!” – írta egy szakorvos a felmérésben.

Más az életmentés, mint az életfenntartás

Vadász orvoskongresszusokon is azt tapasztalta, a szakmabeliek nem tartják jónak az 1997-es szabályozást, amit sokan életszerűtlennek, körülményesnek és drágának tartottak. A tízezres nagyságrendű árú nyilatkozat két év alatt elévült, egy pszichiáternek kellett kimondania a nyilatkozóról, hogy belátóképes. A rendszerben a beteget három nap eltéréssel kétszer egymás után felálló háromtagú bizottságnak kell lebeszélnie szándékáról (ez utóbbi nem változott azóta sem, a pszichiáter szakorvos és a nyilatkozat elévülése az, amiben az Alkotmánybíróság döntése változást hozott). 2010-ben készített alkotmánybírósági beadványában Vadász azt is szóvá tette, hogy

• a szabályozás összemossa az életmentést és az élet fenntartását (például szenvedő halálos betegek esetében lehet nagy különbség)
• sürgős életveszély esetén legyen elég az is, ha valaki szóban, tanúk előtt, belátóképes állapotban kéri, hogy hagyják meghalni
• ha pszichiáter kell a nyilatkozat elfogadásához, legyen elérhető a kórházakban megfelelő szakorvos
• indokolt esetben legyen több joguk a haldoklók helyettes döntéshozóinak
• dédszülők és dédunokák is tehessenek helyettes döntéshozók (a törvény ezt nekik nem teszi lehetővé)
• ne csak a cselekvőképeseket tekintsék belátóképesnek, az önálló életet élő, de nem nagykorú fiatalok is hozhassanak saját életükről döntést

Vadász az Indexnek azt mondta, csalódásként élte meg, hogy a végleges formájában 45 oldalas beadványában felvetett körülbelül 20 pont közül az Alkotmánybíróság ítélete végül csak az élő végrendeletben hozott érdemi változást:

Sok hűhó ennyiért

Tulajdonképpen az is csoda, hogy a beadvány idáig eljutott: 2010-ben befogadta ugyan az Alkotmánybíróság, de 2011-ben megszűnt az actio popularis (azaz hogy bárki kérhette egy jogszabály alkotmányosságának vizsgálatát). Amikor Vadász az utolsó pillanatban újra benyújtotta alkotmányjogi panaszként (erre ideiglenesen volt lehetőség 2012-ben), az alkotmánybírók abban sem értettek egyet, hogy tárgyalhatják-e a kérdést. Végül tárgyalták, de külön igazolnia kellett, hogy a kérdés őt is érinti. 

Fotó: Németh Anita

Az, hogy végül az előzetes nyilatkozat megtételén kívül a többi pontban nem történt előrelépés, azért is lehet, mert Vadász fő érvként a jogállamiságra hivatkozott, miközben a másodszori benyújtás közben hozott új szabályok szerint erre nem lehet alkotmányjogi panaszban hivatkozni. Fontosnak tartja még, hogy készüljön központi nyilvántartás azokról, akik tettek ilyen előzetes nyilatkozatot, hogy ne legyen esetleges, hogy egyáltalán kiderül-e, hogy valaki élni akar a kezelés visszautasításának jogával. Az szerinte is lényeges, hogy a nyilatkozatot egyszerűen vissza lehessen vonni, hiszen a betegség előrehaladtával vagy a körülményei megváltozása miatt bárki meggondolhatja magát.

Vadász arról is beszélt, hogy az orvosok személyes meggyőződésük ellenére azért sem merik teljesíteni a betegek kívánságát, hogy hagyják őket a szenvedés helyett meghalni, mert félnek a perektől. Amíg nincs meghatározva, hogy kinek milyen helyzetben pontosan miből mennyit szabad kapnia, van, hogy még akkor is nagyban adnak gyógyszereket vagy vért, amikor már teljesen felesleges, mert félnek a hozzátartozók által indított jogi eljárástól. Azt is elmondta:

Az aktív eutanáziára nincs felkészülve a magyar egészségügy, és az a közeljövőben, amíg a hálapénz általános gyakorlat, nem is lesz bevezethető.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!