Ungváry visszautalta a magánadományokat

2014.04.28. 16:03

A Kúria megállapítja,

hogy az alperes az index.hu 2014. április 28-án közzétett "Ungváry visszautalta a magánadományokat" című sajtóközlemény azon állításával, hogy "Tényleg Kiss volt a hivatalos kapcsolat - a pécsi egyetem párttitkárhelyetteseként besúgó, a pártállami állambiztonság hivatalos kapcsolata volt a 80-as évek diákmozgalma, a Dialógus csoport felszámolásának ügyében", megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő jogát.

Ungváry Krisztián visszautalta támogatóinak a pénzt, amivel kisegítették, miután hárommilliós kártérítést kellett fizetnie Kiss László alkotmánybírónak. Ungváry írta meg Kissről, hogy párttitkárhelyettesként tevékenysége gyakorlatilag kimerítette az ügynöki munka fogalmát (hivatalosan nem volt ügynök, de amit tett, megfeleltethető az állambiztonság operatív intézkedési tervének). 

Ezért itthon jogerősen kártérítés fizetésére kötelezték, de decemberben a Strasbourgi Bíróság neki adott igazat. Azért most utalja vissza a pénzt, mert hétfő reggel érkezett meg a számlájára a pénz, amit végül az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélt meg neki:

Mindenkinek hálásan köszönöm hogy segített, ez nekem és másoknak is visszaadta hitét a civil társadalom önszerveződésének erejében! Aki borban kérte, az vegye fel a kapcsolatot, mert nekik nem utaltam.

– írta.

Nem volt jogkövető

A történész az Indexnek elmondta: az összeg 70 százalékát ítélte meg neki a strasbourgi bíróság, mivel 70 százalékban mondták ki pernyertesnek. Az indoklás szerint azért, mert miután jogerősen elítélték Magyarországon, nem volt jogkövető magatartás a részéről, hogy az ítélettől eltérő véleményét nyilvánosan hangoztatta – még akkor is, ha végül Strasbourgban neki adtak igazat. Ungváry szerint érthetetlen, hogy Kiss László ezek után újra perrel fenyegette nyilvánosság előtt, bár hivatalos értesítést erről azóta sem kapott. Ungváry ezért a 3000 forint feletti támogatások 70 százalékát utalja vissza.

Éljen az önszerveződő civil társadalom!

kommentálta az utalást az Enyedieset Tumblr. 

2013 decemberében Ungváry Krisztián történésznek és az Élet és Irodalom kiadójának adott igazat a strasbourgi  Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A testülethez Ungváry és az ÉS fordult, mivel 2010-ben a Legfelsőbb Bíróságon elveszítették azt a kártérítési pert, amit Kiss László alkotmánybíró indított ellenük.

Tényleg Kiss volt a hivatalos kapcsolat

Cikkében Ungváry arról írt, hogy a pártállam idején Kiss a pécsi egyetemen az állambiztonságnak dolgozott. Kutatásai alapján azt állította, hogy a jelenlegi alkotmánybíró a 80-as évek elején a pécsi egyetem párttitkárhelyetteseként besúgó, a pártállami állambiztonság  „hivatalos kapcsolata” volt a 80-as évek diákmozgalma, a Dialógus csoport felszámolásának ügyében.

Kiss több pert is indított a cikk miatt. A rágalmazás és becsületsértés miatti magánvádas büntetőpert jogerősen elveszítette, ám a kártérítési pert megnyerte: Ungváryt és a kiadót 3 millió forintos kártérítés megfizetésére kötelezték.

Ungváryék fizettek, de Strasbourgba mentek jogorvoslatért. Az EJEB úgy ítélte meg, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete megsértette az Európai Emberi Jogi Egyezmény 10., a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét: Ungvárynak történészként joga volt a kutatásokkal megalapozott szakmai véleménye közléséhez.