Illés Zoltán vagyonnyilatkozata is hibás

2014.04.23. 11:19

Illés Zoltán, a környezetügyért felelős államtitkár vagyonnyilatkozata is hibás, írja a Magyar Narancs. A lap szerint a képviselő 2011-es vagyonnyilatkozatában 12,2 millió forinttal nagyobb, 2012-ben 5,45 millió forinttal kisebb összeget tüntetett fel, mint amekkorát az adóhatóságnak bejelentett.

Illés azt ígérte a lapnak, hogy javítani fogja a hibát, egyébként azért pontatlan a vagyonnyilatkozata, mert

1998 óta mindig ugyanúgy tölti ki a nyilatkozatot: 

akkor „beírt egy számot”, amit azóta évről évre automatikusan átmásol.

Illés az örökös időhiányra panaszkodott, mivel az új Országgyűlésnek nem lesz tagja, azt ígérte, hogy a záró vagyonnyilatkozatában javítani fogja az eltéréseket. Hozzátette azt is, hogy „erkölcsileg és törvényileg felelősnek érzi magát.”