Újabb fideszes vagyonnyilatkozat-baki

2014.04.05. 08:18

Nem a földhivatali adatoknak megfelelően töltötte ki a 2012-es vagyonnyilatkozatát Szatmáry Kristóf fideszes képviselő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, írja az Origo. A lap szerint Szatmáry felerészben tulajdonos volt egy XVI. kerületi házban, amit viszont nem szerepeltetett a nyilatkozatban.

A tulajdoni lap szerint Szatmáry Kristóf és felesége 2012. július 20-án fele-fele arányban vásárolták a házat, és ez a tulajdonrész 2013. március 7-ig a képviselő birtokában is volt, fel kellett volna tüntetni a január 30-án kitöltött nyilatkozatban.

Szatmáry Kristóf az Origónak azt mondta, hogy a nyilatkozat kitöltésének időpontjában már átadta feleségének a tulajdonrészt, csak azt a földhivatal később jegyezte be. A lap azonban emlékeztet rá, hogy a vagyonnyilatkozat nyomtatványán külön figyelmeztetnek, hogy azt az ingatlan-nyilvántartási adatokkal megegyezően kell kitölteni.

"A feleségemmel volt egy másik XVI. kerületi házunk, ennek fele-fele arányban voltunk tulajdonosai. Hogy tisztább legyen a helyzet, 2012 végén elcseréltük a tulajdonrészeinket, így régi házunk 100 százalékban az enyém lett, az új ház pedig teljes egészében az övé" - magyarázta Szatmáry az Origónak. A szerződést erről már 2012 végén aláírták - ezért nem szerepeltette a nyilatkozatban -, de a földhivatal csak hónapokkal később jegyezte be. 

A 2014-es nyilatkozatban már nem szerepel ez a ház, csak feltehetően a feleségében, amely viszont nem nyilvános.