Rogán kihagyta a vidéki házát a vagyonnyilatkozatából

2014.04.03. 21:35

Rogán Antal mégiscsak tulajdonos abban a szakonyfalui házban, ami 2006 óta nem szerepeltet a vagyonnyilatkozataiban - derült ki az Origo cikkéből. Rogán Antalnak budapesti lakása mellett több örökölt ingatlana is van, de ezeket sem sikerült pontosan feltüntetni a vagyonnyilatkozatában.

Rogán 1998-ban azt állította, fele részben tulajdonosa az édesapjától örökölt szakonyfalui családi háznak. Ez a ház és az azzal örökölt gyep 2006-ban eltűnt Rogán vagyonnyilatkozataiból. A tulajdoni lap szerint azonban Rogán továbbra is negyedrészben tulajdonosa a családi háznak. Az Origónak írásban erről annyit közölt, hogy "a szakonyfalui ingatlan édesapám öröksége, amit 1998-ban bekövetkezett halála után örököltünk", de arra nem adott választ, hogy akkor miért nem szerepel a nyilatkozatában.  "Édesanyám az öröklésben első ranghelyről nagyanyám egyetlen lányaként lemondott, nagyszüleim minden tulajdonát, beleértve a szakonyfalusi erdőt és földeket az 1870-es években épült parasztházzal, húgommal ketten örököltük. Ezeket azóta is közösen használjuk" - magyarázta meg.

2008-ban a nagymamája halála után örökölt ingatlanokat Rogán: egy balatonlellei üdülő és egy szakonyfalui ház részét - írja a portál.

A balatonlellei üdülőről viszont pontosan írta be a vagyonnyilatkozatba a politikus, hogy felerészben tulajdonosa. Ezt a házat Rogán nagymamája öt hónappal a halála előtt, 2008 június 2-án vette meg. A házat a nagymama 2008 novemberi halála után Rogán és a testvére fele-fele részben örökölte meg.

Rogán az Origo kérdéseire hosszan ír arról, hogy a nagyszülei gazdálkodó, "spórolós" emberek voltak, akiknek jelentős földtulajdonuk volt, nemcsak Szakonyfaluban, hanem osztrák földek is voltak a tulajdonukban még 1945 előttről. "1949 és 1990 között ezeket az osztrák földeket helyi osztrák gazdák bérelték, a bérleti díjnak megfelelő összeghez a család csak a rendszerváltás után jutott hozzá." A földeket később a nagyszülők eladták, az árát pedig nem költötték el. Volt szőlőjük Badacsonytomajban is, "egész gyerekkoromban oda jártunk nyaranta földet művelni, szüretelni". A család erdőgazdálkodással is foglalkozott, "minden évben jelentős mennyiségű épületfa, fenyő, fenyőgally, tűzifa kitermelésével is foglalkoztak nagyszüleim" – írta Rogán.

"Miután 2007-ben feleségemmel, aki balatonlellei, összeházasodtunk", a nagymamája az összes megtakarításából, beleértve az osztrák földből származó bevételt, és az eladott badacsonytomaji ingatlan után járó összeget is, megvásárolta a 875 négyzetméteres balatonlellei földet, rajta az 1920-as évek végén épült házzal.

"A bárki számára nyilvánosan hozzáférhető vagyonbevallásom pontos és törvényes. Minden dokumentumot bemutattam a Mentelmi Bizottságnak. A vagyonnyilatkozatomban foglaltak mindenben megfelelnek a közhiteles tulajdoni nyilvántartáson szereplő adatoknak. A vagyonnyilatkozatot ugyanis a közhiteles tulajdoni nyilvántartás alapján kell kitölteni" – írta Rogán az Origónak.

Kampány van, nem beszél

Rogán Antal az üggyel kapcsolatban az Inforádión elmondta: szerinte csak a kampány miatt lett ez most téma, amúgy pedig a vagyonnyilatkozatból most már minden kiderül. „Természetesen én kész vagyok arra, hogy minden részlettel elszámoljak, de most nem kívánom az ellenfeleimnek megadni azt a lehetőséget, hogy itt egyenként mindent előcsócsáljanak a kampányban” – fogalmazott a politikus, majd hozzátette, hogy kampányhazugságokról van szó, és április hatodika után minden érintettet be fog perelni. „Azért kértem magam ellen adóhivatali vizsgálatot, mert minden részletkérdéssel el tudok számolni, ezeket természetesen az adóhivatalnak is be fogom mutatni.” 

A politikus elmondta: „a legkevésbé sincs kedvem ahhoz, hogy a szeretteim nevét, vagy azt, hogy ők éppen mivel segítettek, a nyilvánosság előtt hurcolják meg”, és elege van abból is, hogy a halott nagyanyja öröksége és a gyerekei óvodája a téma.