Így tért vissza John Galliano a száműzetésből

Kevés olyan divatbemutató van a divathét előtti napokban, amit annyira várt volna a divatszakma, mint a Maison Margiela 2015-ös tavaszi-nyári 'Artisanal' néven futó couture kollekciója. A divatház új, a Saint Laurenthez hasonlóan megrövidült névvel, egy szűk, szakmai társaságnak mutatta be legújabb gyűjteményét, ami John Galliano debütálása is volt egyben a Maison Margielánál – írja a wwd.com. mely szerint a bensőséges showra mintegy száz embert hívtak meg, köztük szerkesztőket, barátokat és tervezőket; tiszteletét tette többek között az ismert divatfotós, Nick Knight, a Lanvin kreatív igazgatója, Alber Elbaz, valamint Galliano egyik legnagyobb rajongója, Anna Wintour is, aki a decemberi British Fashion Awardson elsőként jelent meg Galliano által tervezett Margiela ruhában.

A gibraltári születésű tervező londoni bemutatójára mindössze négy nappal az esemény előtt küldték ki a fekete-fehér színű meghívókat, melyre egyszerűen csak ennyit írtak a szervezők: „ #MargielaMonday. London 12.01.15.” Szerencsénkre a meghívottak nagy része előszeretettel használja az Instagramot, így nem maradtunk le a javarészt fekete, fehér piros és bézs színeket kapott kollekcióról, mely Galliano szerint szervesen kapcsolódik London meghatározó történelmi pillanataihoz és kulturális örökségéhez.

Tehát mit tervezett a Diortól száműzetéséből visszatért Galliano a Margielának? Tömören összefoglalva az eddigi Galliano darabok legjobbjait vonultatta fel a kifutón, mesterien kidolgozott fejdíszekkel, kabátokkal és kiválóan szabott zakókkal megfűszerezve. Hiba lenne, ha elkezdenénk alaposan összehasonlítgatni John Galliano eddig munkáit a Maison Martin Margiela munkásságával, így csak amiatt készítettünk egy galériát a két divatház elmúlt 10-15 évéről, hogy még szembetűnőbb legyen, hogy milyen remek választás volt Gallianót tenni ennek a különc divatháznak az élére. Nézze meg a galériában, hogy hányszor járt már egy rugóra az agyuk az elmúlt években!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra