Hipszterváros a Közel-Keleten

575215 4834734627730 1709796860 n

Izraelt általában politikai konfliktusok helyszíneként dobják fel az internetes keresők, ha pedig kulturális téma kapcsán merül fel, a figyelem általában a fővárosra, Jeruzsálemre összpontosul. Pedig az ország második legnagyobb, és mindenképpen legszabad(os)abb városa, Tel Aviv igazán megér egy misét (vagy Tóra olvasást), de leginkább egy hedonista hétvégét. Íme, egy evés-ivás, vásárlás- és lazításkalauz a Fehér Városhoz.

Tel Aviv egyfajta multikulturális sziget, ahol általában azok kötnek ki, akik sem kérnek semmiféle vallási fanatizmusból vagy vadnacionalizmusból. Zsidók, arabok, keresztények, de leginkább lázas útkeresők és hivatásos önmegvalósítók élnek egymás mellett békében, egymás világából inspirációt merítve. Ez az a hely, ahol több száz sátorral költöztek ki az aktivisták hetekre a város egyik legforgamasabb útjára, hogy tüntessenek az adórendszer ellen, és ahol hétről-hétre szerveződnek óriás felvonulások: hol a háború ellen, hol épp az állatok jogaiért. De legfőképpen: Tel Aviv az a hely, ahol bárki önmaga lehet, mindenféle kompromisszum nélkül: sem fürdőgatyeszben, sem csadorban sétálgatva nem lóghatunk ki a sorból.

Művészpiac a textilnegyedben - a Nachalat Binyamin utca

A Nachalat Binyamin a város legautentikusabb utcája: se nem gettó, se nem villanegyed - ez maga az igazi Tel Aviv. Bár ránézésre akár egy elegáns sétálóutca is lehetne, luxusbutikok helyett textilüzletek szegélyezik, ameddig csak a szem ellát. A világ minden pontjáról érkeznek divattervezők és lakberendezők, hogy a lenyűgöző kínálatból válogassanak, de a boltocskákban akár saját tervezésű kreációkat is varrathatunk a helyi szabókkal. Az utca keddenként és péntekenként nyüzsgő művészpiaccá változik, ahol az egyetlen szabály, hogy az árusok csak saját készítésű portékákat kínálhatnak. Van itt kézzel festett sejemkendő, fűszerekből és gyümölcsesszeciákból gyúrt szappan, üvegből fújt szélhárfa, drótból hajtogatott portré, és persze számtalan ékszer a legkülönlegesebb és különfélébb anyagokból, az újságpapírtól az acélhálón át egészen a műanyagig.

A legjobb az itt vásárolt kiegészítőkben, hogy a világ más pontján szinte biztosan nem jönnek szembe velünk az utcán: a Nachalat Binyaminon árusító művészek közül sokaknak nemhogy webshopja vagy honlapja, de még névjegykártyája sincs. Ugyanakkor világraszóló sikersztorik helyszíne is a piac: Michal Negrin ékszertervező - akinek ma már többszáz üzlete van világszerte, köztük Magyarországon is - itt kezdte a pályafutását, egy másfél négyzetméteres kis pulttal.

A legizgalmasabb üzlet: A nemrégiben elhunyt, magyar származású Lea Gottlieb legendás cége, a Gottex fürdőruhaüzlete.

A legjobb kaja: Az Agadir Burger a város egyik legjobb hamburgerbárja, ahol ráadásul sült gombából és lencséből készült vegán burgert is kínálnak.

Hipszterek, punkok, melegek - a Shenkin utca forgataga

A Shenkin utca a város két fontos pontját köti össze: a slum-szerű Karmel piacot, ahol zöldségektől streetfoodon át olcsó szuvenírekig minden van, és a "posh" Rotschild sugárutat, amelyet Tel Aviv Andrássy útjának is nevezhetnénk. A két világot összekötő bevásárlóutcát a nyolcvanas-kilencvenes években underground színházak és bohém kávézók szegélyezték, mára viszont a város bohém bevásárlónegyedévé nőtte ki magát. Izraeli tervezők és nemzetközi márkák üzletei sorakoznak egymás mellett, ám az utca eredeti attitűdje máig megmaradt: amíg a kicsik a játszótéren rohangálnak, sodort cigit szippantó, tetovált szülők napoznak a padokon.

Itt rendezték meg a város első melegfesztiválját is, kereken húsz évvel ezelőtt: a Shenkin kertben egy hatalmas szekrényt építettek fel, amelyből szimbolikusan kiléptek a felvonulók. Mára maga a városvezetés szervezi és finanszírozza a melegfelvonulást, amely Tel Aviv egyik legfőbb, turizmusból származó bevételévé vált az évek során.

A legjobb üzlet: A Sabon az izraeli "Lush" – természetes kozmetikumokat kínálnak, amelyek úgy illatoznak, mint egy gyömölcsöskert, és olyan étvágygerjesztőek, mint egy párizsi cukrászda süteményei.

A legjobb kaja: Az Orna ve Ella a város legendás étterme, ahová érdemes előre asztalt foglaltatni. Egyszerű és szerethető, minden felesleges flanc és hajlongás nélkül, az étel pedig egyenesen tökéletes.

Pláza-láz a turistalepte belvárosban

Allenby, Ben Yehuda, Dizengoff, King George: ezek a város legforgalmasabb és leghosszabb utcái, amelyeket leginkább a nagykörúthoz és a Rákóczi úthoz tudnék hasonlítani. Az egykor tekintélyes utak közül mára csak Dizengoff és a King George tartották meg valamelyest egykori pozíciójukat, a többit ellepték a turisták, a házakat pedig felvásárolták orosz, francia és amerikai befektetők. Míg az Allenby-n giccses esküvői ruhákat, kínai cipőket, áruknak, a Dizengoffon drága és elegáns butikok sorakoznak. Itt pöffeszkedik a bauhaus stílusban épült Dizengoff Center is, amely Izrael első bevásárlóközontja volt, és a legjobb benne, hogy kutyával is be lehet menni. A Dizengoff téren pedig - amelyet a világhírű képzőművész, Yaakov Agam tűzijátékot szóró szökőkútja díszít - kedden és pénteken vintage piac várja a látogatókat antik ékszerekkel, ősrégi szakácskönyvekkel, régi szemüvegkeretekkel, meg sok-sok magyarul édesen gagyogó ashkenázi zsidó árussal.

A legjobb üzlet: A Dizengoff utca 99 alatti Bauhaus Center olyan, mint egy aprócska múzeum - könyvek, képeslapok és poszterek mesélik el a város történetét, és hogy miért is nevezik Fehér Városnak is Tel Avivot. Mindezek mellett helyi formatervezők különleges kreációit kínálják, főként az Art Deco és Bauhaus stílusra fókuszálva.

A legjobb kaja: A Vegan Shawarma a King George 88 szám alatt a város kedvenc húsmentes gyorsétterme. A vegetáriánus gyroson át a "rántotthúsos" szendvicsig minden egészségtelen fastfood egészséges verziója fellelhető. Közvetlen mellette van egy fantasztikus hummuszos, ahol folyton Bob Marley szól, és aki éhes maradt, annak ingyen újratöltik a tányérját.

1001 éjszaka Jaffában

A tengerpart mellett, dél felé sétálva egy egészen más világba léphetünk át: a fehér bauhaus épületeket és felhőkarcolókat lassan szedett-vedett házacskák váltják fel, majd girbegurba utcákon keresztül megérkezünk a jaffai bolhapiacra. A régi romos, vagy épp gyönyörűen felújított bútorok között ritka bakelitlemezekre és a legkülönfélébb csetreszekre bukkanhatunk, majd megpihenhetünk valamelyik romkocsma lomtalanított bútorokból összetákolt kis teraszán. Az óvárosból szűk sikátorokon és millió lépcsőn keresztül vezet az út a tengerpartra, ahol kortárs művészek kiállításai várnak az egykori hajóhangárokban. Innen indulnak útjukra a nyílt vízi sétahajó túrák is, amelynek legfontosabb kellékei (a hajón kívül) egy legalább negyvenfaktoros naptej és egy doboz Dedalon.

A legjobb üzlet: A bolhapiacot határoló Yehuda Margoza utcában nyitotta meg kis dizájnműhelyét az Asufa Design csapata - a fiatal, kreatív kurátorokból álló team a legifjabb izraeli formatervezők lakberendezési tárgyait szedte össze.

A legjobb kaja: Az Italkya egy kis kockás abroszos olasz étterem a bolhapiac kellős közepén. A pizzájuk ropogós és vékony, a ház bora pedig majdnem olyan finom, mint amilyen olcsó.

Neve Tsedek - a falu a város közepén

Neve Tsedek városrész olyan, mintha Budapest kellős közepére ékelnénk Szentendrét. Voltaképpen egy falu, amely az évtizedek során a legfelkapottabb környékké változott. A borbárok és fine dining éttermek között sétálgatva sóhajtozva pillantgathatunk a megfizethetetlenül drága házak ólomüveggel kirakott erkélyablakaira, és ha már meguntuk az irigykedést, beugorhatunk a Suzanne Dellal Központba egy táncórára. A város híres táncszínházának legnépszerűbb tanfolyama az improvizációs modern balett kurzus, amely nemes egyszerűséggel "gaga" névre hallgat.

A városrész keleti végében terül el az egykori vasútállomás, a HaTachana, amelyet néhány éve gyönyörű kulturális központtá alakítottak át, és az évről évre megrendezett Tel Aviv Fashion Week mellett művészeti albumok elképesztő kínálatának, pop up divatüzleteknek és hangulatos kis éttermeknek ad otthont.

Neve Tsedek északi határa a Kerem, a jemeni negyed. Itt sétálgatva kicsit belekóstolhatunk abba, milyen lehetett Tel Aviv, mielőtt nyüzsgő metropolisszá nőtte ki magát: a bácsikák legnagyobb természetességgel rágcsálják a hallucinogén khat-levelet, az asszonyságok pedig az utcán teregetnek, pont, mint ötven évvel ezelőtt. De a környék igazi lokálpatriótái a több száz éhesen nyervogó és a virágládákban napozó kóbor macska.

A legjobb üzlet: A városrész főutcáján, a Shabazin izgalmasabbnál izgalmasabb boltocskák sorakoznak. Az én kedvencem a Neroli biobolt, ahol padlótol flafonig állnak természetes kozmetikumok, bio zöldséglevek, speciális, ízesített olajak és ecetek, és a világ minden pontjáról érkező, gourmet élelmiszerek és főzési alapanyagok.

A legjobb kaja: Az Anita kávézó - szintén a Shabazin - a város egyik legjobb fagyiját kínálja. A klasszikus ízek mellett időről időre megjelennek a merészebb kombinációk is: vörösboros körte, mojito, levendulás csoki és társaik.

A Tel Aviv kikötő - ahol hajó sosem jár

Nem is olyan régen Tel Aviv északi csücske fontos hajókikötő volt, ám miután a nagy tengerjárók állomását Haifára helyezték át, az óriás hangárok és mólók feleslegessé váltak... volna. Ha a városvezetés nem dob össze egy tervet egy parkosított parti sétány kiépítésére. Mára a Tel Aviv Port a családosok kedvenc kiruccanóhelye lett, ahol a gyerkőcök szélsebesen rolleroznak, a kamaszok pedig halált megvető bátorsággal pörgetik a gördeszkáikat. A kikötőben tengerre néző jógaközpont és edzőterem is van, no meg persze rengeteg üzlet, amelyek még szombaton - azaz a Sábesz napján, amikor minden más bolt bezár - is nyitva tartanak. Itt rendezik meg a nemzetközi hírű DocAviv Fesztivált is, ahol a közvetlen a tenger mellett ücsörögve nézhetjük végig az év legizgalmasabb dokumentumfilmjeit, a meghívott vendégek, az alkotók pedig szívesen csevegnek a közönséggel a vetítés után.

A tengerparton a város felé sétálva érkezünk meg a város három "tematikus strandjához": a vallásos beach, a kutyás beach és a meleg beach közvetlen egymás mellett sorakoznak. A vallásos strand magas kerítéssel van körülvéve, és bizonyos napokon csak férfiak, máskor csak nők látogathatják; a kutyás strandon eszeveszetten kergetőznek a rájuk tapadt parti homoktól óriás szilvásgombócnak látszó ebek; a gay strandon pedig mindenki kivillanthatja hófehér fogsorát, legfrissebb tetoválását, kockásra edzett hasát, vagy amit szeretne.

A legjobb üzlet: A péntekenként megrendezett termelői biopiacnak otthont adó hangárban a világ legfinomabb borai közül válogathatunk, de persze helyi borokból is elképesztő a választék. Az én kedvencem egy mély, sűrű vörösbor, a Mount Hermon Indigo - ami még csak nem is drága.

A legjobb étterem: A Kitchen Market konyhájában minden helyi kistermelők portékájából készül. A legfinomabb fogás az antipiasti - a padlizsánt, cukkínit, paradicsomot, paprikát tűzön grillezi a séf, és éppen csak annyira égeti meg, hogy kicsit karamelles-keserédes legyen.

Éjjel-nappal Tel Aviv

A WhiteCityBoy blogomon hetente írok friss bejegyzést, és sok saját fotóval mesélek a város kulturális életéről, legfőképpen Tel Aviv-i divattervezők munkájára fókuszálva.

Oszd meg másokkal is!
Mustra