7 gyakorlati tanács, hogy elégedettebb legyen az életével

Legyen szó harmonikus családi életről, igaz baráti kötelékekről, tartalmas párkapcsolatról vagy munkahelyi sikerekről, mindannyiunk célja a boldogság elérése az élet valamennyi területén. Sokszor azonban nem tudjuk biztosan, mit és hogyan kellene csinálnunk ahhoz, hogy végre átélhessük az igazi boldogságot – pedig lehet, hogy csak pár apró lépésen múlik, vagy az egész nézőpont kérdése. Dr. Colleen Georges pozitív pszichológiával foglalkozó coach hét olyan egyszerű és hatékony gyakorlatot gyűjtött össze és tett közzé a Huffington Post oldalán, amik önnek is segíthetnek abban, hogy elégedettebb legyen az életével.

shutterstock 154165484

Fókuszáljon az erősségeire!

Az életvezetési tanácsadó szerint az a baj velünk, hogy általában a problémáinkra vagy a gyenge pontjainkra figyelünk és azon agyalunk, hogyan javíthatnánk hibáinkon – pedig valójában az erősségeinkre kellene támaszkodnunk. Még a legnagyobb vállalatok vezetői is elkövetik azt a hibát, hogy arra irányítják a dolgozók figyelmét, amiben alulteljesítenek, nem pedig arra, amiben a csapat kiemelkedik a versenytársak közül. Hogy ez miért fontos? Azért, mert rengeteg tanulmány bizonyította már, hogy akkor teljesítünk a legjobban, amikor az erősségeinkre összpontosítunk.

A pozitív pszichológia atyja, dr. Martin Seligman és kollégái szerint a boldogság magasabb szintjét élhetjük meg, amikor rendszeresen új kontextusban használjuk erősségeinket, és ilyenkor a depresszió is háttérbe szorul. Újabb, munkahelyi hatékonyságot vizsgáló felmérések ráadásul bizonyítják, hogy hasznosnak, befolyásosnak és elégedettnek érzik magukat azoknak a dolgozók (vagy legalábbis 70 százalékuk), akik nap mint nap az erősségeikre támaszkodnak és képességeiket megfelelően alkalmazzák

Zsörtölődés helyett hálálkodjon!

Önre is jellemző, hogy mindig arra vágyik, amije épp nincs, ahelyett, hogy hálás lenne azért, amije van? Akkor ideje változtatni ezen, mert a kutatások szerint hosszú távon is pozitív hatása lesz testi és lelki egyensúlyára, ha kinyilvánítja a köszönetét egy felsőbb hatalomnak/egy családtagnak/egy barátnak/egy kollégának. Dr. Robert Emmons hálakutató szerint azok, akik a gyakorlatban is gyakran kifejezik hálájukat, sokkal optimistábbak, elégedettebbek és boldogabbak a magánéletükben és a munkahelyükön egyaránt. A John Templeton Alapítvány felmérései is bizonyítják: azok a dolgozók (legalábbis 88 százalékuk), akik rendszeresen megköszönik kollégáik segítségét, sokkal boldogabbak kevésbé hálálkodó társainál. Egy köszönöm kimondása, a napi áldások számolgatása vagy egy köszönetnyilvánító levél elküldése egyáltalán nem időigényes és bonyolult dolog, igaz? Mégis nagyban hozzájárulhat a boldogságához.

Legyen kedves és nagyvonalú!

Megesik, hogy a napi teendők és az állandó hajtás közben elfelejtünk kedvesnek lenni és egy kicsit másokkal is törődni. Give and Take című könyvében dr. Adam Grant olyan kutatási eredményekről ír, amelyek szerint az odaadás nagy mértékben befolyásolja személyes és munkahelyi boldogságunkat és sikereinket. Grant szerint keresni kell az alkalmat arra, hogy valakinek szívességet tehessünk, valamilyen önkéntes munkából is kivehessük a részünket vagy segítsünk kollégáinknak abban, hogy erősségeikre fókuszálva jobban teljesítsenek. De olyan egyszerű gesztusokkal is feldobhatja a másik és a saját napját, mint egy mosoly, egy bók vagy az ülőhely átengedése a villamoson.

shutterstock 117698128

Felejtse el a sérelmeket!

Testi és lelki épségének a környezete által kiváltott harag vagy a saját ballépéseiből fakadó önmarcangolás sem tesz jót. Dr. Fred Luskin, aki a megbocsátás pszichológiáját kutatja, úgy véli: ahhoz, hogy továbbléphessünk, aktívan foglalkoznunk kellene a fájdalom feldolgozásával és a sérelmek elengedésével

Dr. Jack Kornfield híres buddhista pszichológus is egyetért abban, hogy a megbocsátás nemcsak másokról, hanem rólunk is szól: arról, hogy ne okozzunk magunknak fájdalmat, ne cipeljük a terheket. „Nem éri meg nap mint nap gyűlölettel telve kelni és feküdni. Mi van, ha az illető, aki korábban elárult engem (és ezért nem csípem) épp Hawaiion nyaral és nagyon jól érzi magát? Attól, hogy haragszom rá, még nem biztos, hogy ő az, aki igazán szenved...” – állítja a szakértő.

Ugyanilyen fontos, hogy ne csak a környezetével, de magával szemben is megbocsátó legyen és fogadja el a hibáit. A The gifts of imperfection (A tökéletlenség ajándéka) című kötet egyik fő üzenete is az önelfogadásról szól: fel kellene végre hagynunk azzal, hogy folyton arra gondolunk, kik szeretnénk lenni, és inkább azzal kellene végre törődnünk, hogy kik és milyenek is vagyunk valójában.

Gondolkodjon pozitívabban!

Könnyű az önsajnáltatás és a panaszkodás csapdájába esni, amikor az ember úgy érzi, állandó sorscsapások érik a magánéletében vagy a karrierjében. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy hatalmunk van afelett, hogyan reagálunk egy-egy szituációra. David Mezzapelle üzletember, a Goliath Technologies alapítója két kiadványt is szentelt a témának, és úgy látja: „a pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy megtaláljuk a vigaszt a tegnap és a ma nehézségeiben, miközben határozottan hiszünk abban, hogy a holnap sokkal jobb lesz”.

shutterstock 226663441

Céltalanul nem megy

Rengeteg dolog van, amit szeretnénk véghezvinni néhány órán, napokon, heteken vagy hónapokon belül, éppen ezért a rövid- és hosszú távú célkitűzések nélkülözhetetlenek a munkánk során és a magánéletünkben is. Caroline Adams-Miller életvezetési tanácsadó Creating your best life című könyvében többek között azt taglalja, hogy olyan célokat érdemes kitűznünk magunk elé, amelyek kihívást jelentenek számunkra, konkrétak, jól mérhetőek, értékközpontúak és egyfajta áramlást indítanak be. Mindez segít hasznosítani képességeinket és fokozza belső motivációinkat.

Ápolja régi és új kapcsolatait!

Emlékszik élete legboldogabb pillanataira? Valószínűleg nem egyedül töltötte azokat, hanem valakivel, valakikkel: tehát egy kellemes társaságban. Amikor az emberek megoszthatják egymással legszebb élményeiket, az egy biztos és maradandó kapocs lesz közöttük. Bizony, a megfelelő szociális élet kiépítése is nélkülözhetetlen boldogságunk eléréséhez. „A kapcsolattartás mindig is fontos volt a túléléshez. Az evolúció is bizonyítja, hogy a sikerhez és a boldogsághoz szükségünk van minél több társas kapcsolatra” – magyarázza dr. Matthew Lieberman pszichológus. A kapcsolatok létesítése és fenntartása nem olyan nehéz feladat, mint amilyennek sokan hiszik: hívja fel a szüleit, vacsorázzon a barátaival, töltse az ebédszünetet a kollégákkal, szakítson időt a gyerekeivel való közös játékra, vagy egyszerűen kezdjen el beszélgetni sorban állás közben az ön mögött várakozókkal. Kifogások helyett a lehetőségeket keresse!

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. Kuna Gábor pszichológus, család- és párterápiás tanácsadó, az ÖNSEGÍTŐ Személyiségfejlesztő Műhely szakmai vezetője szívesen válaszol munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban is. A life coach csapat tagja továbbá Sákovics Diana pszichológus, akihez fordulhatnak párkapcsolati problémákkal, függőséggel, életvezetési válságokkal kapcsolatban, de bármilyen problémát is vetnek fel, munkatársaink igyekeznek majd megtalálni önöknek a legmegfelelőbb szakvéleményt. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra