Small talk, joint és szex, zuhany, small talk, viszlát!

„Az olvasók segítségét szeretném kérni” – így kezdődik az alábbi levél, ami a héten érkezett a Randiblog inboxába valakitől, akinek a Klaudia álnevet adtuk. Klaudia a szeretőjével való viszonya miatt érzi magát bajban, és azt reméli (és vele együtt mi is), hogy a Randiblog olvasói között talán lesz valaki, aki volt már hasonló helyzetben, és esetleg tud valamit mondani arra, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen szituációval. Ha önnek eszébe jut valami, kérjük, azonnal írja meg a Randiblog e-mailcímére!

„37 éves vagyok, párkapcsolatban, gyermektelen és teljes életet élek, szakmailag a helyemen vagyok, de időről időre úgy érzem, hogy fellángol a szerelmem a szeretőm iránt, akivel 7 éve tart a viszonyunk.

Egy párkapcsolatom végén jártam 2009-ben, amikor először találkoztunk. Sütött a nap, ő izmos volt, én lebarnult. Hetekig nyomoztam, hogy ki lehet ő, mire megtaláltam. Szakmabéli, nálam nyolc évvel idősebb agglegény, az életet rajongva imádók közül. Mire írtam neki, már tél volt, de emlékezett és visszaírt. Találkoztunk, térdig érő hóban róttuk a fővárosban a köröket és beszélgettünk. Akkor még párkapcsolati státuszban, a hűség nyomasztó ölelésében éltem.

Az első találkozásunkat újabb követte, amikor mentem haza, a lift tükrébe ezt mondtam:

Na, ha most nem olvassa le az elmúlt órák összes mennyei élményét az arcodról, akkor soha!

– nem olvasta le, 3 hónap múlva kiléptem a fojtogató kapcsolatból, de addigra szeretők lettünk, amiből azóta sincs tovább vagy visszalépés. Találkozóink egyformán, mégis hihetetlenül izgalmasan zajlanak: nálam vagy nála találkozunk, attól függően, melyikünk van párkapcsolatban, ha egyikünk sem, akkor felváltva, kényelmi szempontok szerint döntünk, hogy hol töltsük el azt az egy maximum két órát egymás kényeztetésével. Small talk, joint és szex, zuhany, small talk, viszlát! És ez így megy 7 éve, heti rendszerességgel. Imádom.

Többször (két vagy három alkalommal) rákérdeztem, hogy miért nem próbáljuk meg együtt, nem volt válasz, csak annyi, hogy „mi sosem fogunk járni” és én ehhez tartom magam. Összeillünk-e? Nem tudom, hiszen sosem próbáltam. Hasonló elveket vallunk, értjük egymást, minden nap izgalmas lenne a szex… de ez innentől kezdve csak „volna, volna, volna” kategória.

Amikor szerelmes, vagy én az vagyok, amikor tartós kapcsolatba lépünk, akkor is találkozunk, többször megpróbáltam már felbontani ilyen esetekben a viszonyunkat, ilyenkor 1-2 hónapig nincsenek randik, de aztán valami miatt ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy találkozzunk és újra felveszem vele a kapcsolatot, vagy ő…, de csak finoman, sosem erőszakosan és mindig elfogadja, hogy nem akarom folytatni és mindig örül, ha folytatjuk.

37 éves vagyok, párkapcsolatban, gyermektelen és teljes életet élek, szakmailag a helyemen vagyok, de időről időre úgy érzem, fellángol a szerelmem a szeretőm iránt. Racionálisan van magyarázat: nincsenek tapasztalataink a hétköznapi közös létről, nem találkozunk stresszel, problémával, csak a felszabadult, minden kötöttségtől és elvárásoktól mentes viszony, ami a miénk.

Mégis, ki akarom próbálni, meg akarom hódítani, vágyom a gyengédségére, az érzelmeire, az éjszakákon át tartó beszélgetésekre, 7 év után szeretném újra átélni azokat az érzéseket a hasüregemben, amit akkor éreztem, amikor az első levelét olvastam! Szóval, merre tovább?”