2016 márciusában a védőnő és a gyerekorvos is jelzett, hogy sehogyan sem tud kapcsolatba lépni az éhen halt gyöngyösi kislány családjával, ráadásul a gyerek a kötelező védőoltásokat sem kapta meg, az illetékes gyámhivatal mégis megszüntette a másfél éves gyerek védelembe vételét - derült ki többek között abból a vizsgálatból, amit a Heves Megyei Kormányhivatal indított, miután május 12-én a mentőket egy csontsovány kislányhoz hívták.

Nem érték el a családot, feladták

A gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság 2012 óta foglalkozott a családdal a harmadik gyermek gondozási hiányossága miatt, majd a legkisebb gyermek születését követően a vizsgálat az ő gondozására is kiterjedt. A család viszont teljesen megszakította a kapcsolatot a gyermekjóléti szolgálattal és a védőnővel, egyedül az orvossal beszéltek. 2016 márciusától viszont már vele sem volt kapcsolatuk.

A Velvethez eljuttatott vizsgálat eredménye szerint, a gyámhatóság kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt még 2013-ban tett feljelentés a szülők ellen, akiket többször is hiába kerestek személyesen és próbáltak meg elővezettetni. A Gyermekjóléti Központ ráadásul többször is javasolta a gyerekek védelembe vételét, melyek el is indultak, de

mivel a család életvitelére, gyermekgondozási hiányosságaira egyéb bizonyíték a szülők elzárkózása miatt nem állt rendelkezésre, ezért a védelembe vételi eljárásokat a gyámhivatal megszüntette.

A közlemény szerint felelős egyelőre nincs. A kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatal vezetőjének és a Gyermekjóléti Központ vezetőjének a feladata lesz tisztázni, hogy ki hibázott.

A védőnő biztosan nem hibázott

A kormányhivatal vizsgálata szerint a család lemondott a védőnői ellátásról, amiről jelzett is a gyermekjóléti szolgálatnak. A területi védőnő

mulasztást, vétséget, szakmai szabályszegést, jogszabálysértést nem követett el. Így a védőnői szolgáltatóval szemben hatósági eljárás megindítása, hatósági intézkedés nem indokolt.

Azt viszont még vizsgálják, hogy az éhen halt kislány gyerekorvosa időben jelzett-e. Mint írják, még az orvos nyilatkozatára és az ügyben releváns iratokra várnak. A vizsgálatnak legkésőbb június végére lehet eredménye. Eközben egyébként az Alapvető Emberi Jogok Hivatalának Biztosa is vizsgálatot indított.

A szülőket május 21-én helyezte a bíróság előzetes letartóztatásba. Gyanúsítotti kihallgatásukon nem tettek vallomást.