A 2013 tavaszán súlyos alultápláltság miatt elhunyt, gyakorlatilag halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indult eljárás. A Székesfehérvári Törvény csütörtökön első fokon 15 éves börtönbüntetésre ítélte a szülőket és a nagyszülőket. 

Az érintett természetgyógyászt és körzeti orvost a bíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben találta bűnösnek. Az előbbi vádlottra két év fogházat szabtak ki, három évre felfüggesztve, míg az utóbbira egy év fogházat, két évre felfüggesztve. 

Mint megírtuk, E. Benjámin mindössze 4 és fél kilósra soványodott, háziorvosa azonban 9 hónapos kora óta nem látta, holott tudta, hogy 6 hónaposan nem nőtt tovább a súlya. A szülők nem vitték kórházba, orvoshoz, nem adtak neki semmilyen gyógyszert, csak a természetgyógyász tanácsait követték.

A kisfiú szinte csak anyatejet és kevés vizet kapott, kézrátéttel gyógyították, és biogyümölcsökkel próbálták táplálni, de már alig tudott mozogni, kezei, lábai felduzzadtak, és másfél éves kora ellenére egy 8 hónapos gyermek szintjén volt. A tárgyalás során halálának körülményeiről borzalmas részletek derültek ki.