A baleset okozásának tényét elismeri, de a segítségnyújtás elmulasztásának vádjában nem érzi magát felelősnek, mondta vallomásában a Népszabadság volt főszerkesztője, aki csütörtökön állt először bíróság elé tavalyi balesete óta.

Murányi Marcell 2015. március 30-án 19 óra 52 perckor a VII. kerületi Rottenbiller utca és István utca kereszteződésében elsodort egy kerékpárost és továbbhajtott. A biciklis olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy április 26-án a kórházban elhunyt. A főszerkesztő a sajtóból értesült a hírről és május 13-án lemondott a Népszabadság  főszerkesztői posztjáról.

Az ügyészség Murányit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja.

nem látta a biciklist, nem hagyta cserben

Az újságíró a baleset után kiadott közleményében azt állította: egy furcsa hangot hallott, de csak otthon vette észre a kocsija jobb oldalán a nagyjából 25 centiméter hosszú karcolást. Ezután ment vissza a kereszteződéshez, ahol a rendőrök már helyszíneltek.

A mai tárgyaláson viszont az állította, nem emlékszik, hogy hallotta volna a furcsa hangot. A bírónő ezért a helyszínen felvett vallomásából idézett. Murányi akkor azt mondta a rendőröknek, hogy hallott puffanást, de azt hitte, a csomagtartójában borult fel egy doboz. Korábbi vallomásában a frontra és a vérnyomására is hivatkozott, ami szerinte lelassíthatta a reakcióidejét. Csütörtökön újra felidézte a történteket.

A baleset előtt nagyjából 3-4 kilométert vezethetettem. Egy fehér furgon mögött mentem, ami behajtott elém a külső sávba. A rakomány csak egy gumipókkal volt rözítve, ami nem tűnt túl biztonságosnak

A furgon így Murányi autója és egy troli közé került. A főszerkesztő aztán a belső sávból előzte meg a két járművet és rögtön jobbra kanyarodott. Állítása szerint ezért sem látta a trolibusz előtt bicikliző férfit, azt viszont elismerte, hogy szabálytalanul váltott sávot.

„Rettenetesen sajnálom. Okultam belőle. Mindenki okulna, mert ez egy nagyon komoly lecke. Nem vagyok autóversenyző, egy szabálykövető ember vagyok, aki a gyerekeit szállította mindenhova. Ebben az egészben az a legnehezebb, hogy meghalt egy ember.″

Amikor a bírónő megkérdezte Murányit, hogy ezek után tudna-e lelkiismeret-furdalás nélkül vezetni, a volt főszerkesztő azt válaszolta, nem érzi úgy, hogy minden áron vezetnie kellene.

Másfél másodperc

Dr. Meleg Gábor műszaki szakértő számításai szerint a volt főszerkesztő nagyjából 29-32 km/órás sebességgel, a kerékpáros pedig körülbelül 15 km/órával haladt az ütközéskor. Az esős időjárás, a vizes aszfalt és a kedvezőtlen látási viszonyok is befolyásolhatták azt, amit Murányi az autóból észlelt.

A baleset előtt körülbelül másfél másodperce volt arra, hogy egyáltalán észlelje a biciklist, vagy annak lámpáját, amit viszont kanyarodás alatt kitakarhatott az autó A-oszlopa.

A újságíró vezetés közben állítása szerint Bachot hallgatott, ami szintén megtéveszthette. A szakértő szerint ezért is hihette a puffanásra azt, hogy csak a csomagtartóban levő doboza dőlt fel.

A sofőr csak akkor tudta volna a hanghatást a baleset gondolatához kötni, ha előtte látta volna a biciklist. Műszaki szempontból pedig nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a vezető érzékelte a kerékpáros jelenlétét

– mondta a szakértő

Az igazságügyi orvosszakértői véleményből kiderült, hogy a biciklis a baleset miatt koponyatörést és agyzúzódást szenvedett. Bár a férfi állapota napról napra javult, a kórházban váratlanul tüdőgyulladást kapott, ami a szakértő szerint is hozzájárulhatott a  halálához.

Az ügyvéd új bizonyítást indítványozott azért, hogy kiderüljön, az áldozat pontosan mikor kapott tüdőgyulladást. Kérdés ugyanis, hogy a fertőzés milyen mértékben okozhatta a biciklis halálát. A bíróság márciusra napolta a tárgyalást.