Cikkünk folyamatosan frissül!

A péntek esti, 129 halálos áldozattal és rengeteg sebesülttel járó párizsi terrorakció után vasárnapra nemzeti gyásznapot rendeltek el Magyarországon. A hat helyszínt érintő, összehangolt terrorakció áldozataira már szombat este is több helyen emlékeztek gyertyagyújtással Budapesten.

Friss: 132-re nőtt a halálos áldozatok száma. Három sebesült meghalt, ezzel nőtt a merényletek halálos áldozatainak száma. 42 ember még mindig az intenzív osztályon van .

Friss: A párizsi kórházak közleményben tisztázták a sajtóhíreket – mégsem halt meg három sebesült. A halálos áldozatok száma hivatalosan 129.

Vasárnap reggel 9 órától a Parlamentnél katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbocra eresztették Magyarország lobogóját. Más középületekre gyászlobogót helyeznek el és félárbocra eresztik Magyarország, valamint az Európai Unió zászlaját. 

Friss: Vasárnap este újabb megemlékezést tartanak az Akvárium klubnál. A Sziget szervezésében útjának indult eseményhez több budapesti klub és zenekar is csatlakozott. 

Hat embert vettek eddig őrizetbe

Omar Ismail Mostefainak hívták az egyik elkövetőt a BBC híre szerint. A merénylő francia állampolgár, vélhetően az ő ujjlenyomatait sikerült azonosítani tegnap. A Guardian úgy tudja, hogy a férfi 29 éves, algériai gyökerekkel rendelkező, de már Párizs egyik szegényebb negyedébe született.

Hat embert vettek őrizetbe a rendőrök, többek között az ujjlenyomata alapján azonosított Mostefai bátyját, annak feleségét, apját és hozzájuk közel álló embereket hallgatnak ki. Közben megtalálták a támadók egyik hátrahagyott autóját is, vagyis egészen biztos, hogy néhány elkövető elmenekült. Szintén a Guardian számolt be arról, hogy az autóban fegyvereket is találtak és sikerült ujjlenyomatokat rögzíteni.  

Friss: Újabb két embert vettek őrizetbe Belgiumban, akik összefüggésbe hozhatóak a párizsi merényletekkel, számuk így már összesen hét főre nőtt. A belga szál az után merült fel, hogy a rendőrségnek sikerült lenyomozni, hogy a Bataclan klubnál vérengző támadók autóját egy belga állampolgár bérelte.Egyiküket már pénteken vizsgálták a francia-belga határon, de akkor a neve még nem szerepelt a körözési listán. 

Friss: Salim Benghalem neve egyre több híradásban merül fel, őt gyanúsítják azzal, hogy az Iszlám Állam Franciaországra szakosodott vezetője és ő állhat az elmúlt évek frankofón területeire irányuló támadások mögött. Neki tulajdonítják a Charlie Hebdo elleni merénylet, és a brüsszeli Zsidó Múzeum elleni támadás kitervelését is. Két éve megsebesült a lábán, azóta a szervezést irányítja és a neve már felkerült az Egyesült Államok legveszélyesebb terroristáit összegyűjtő fekete listára is, de a pénteki támadásokkal még nem hozták hivatalosan összefüggésbe. Terrorista karrierjéről és társairól itt olvashat bővebben

Friss:  A Montreuil környékén talált autóban három Kalasnyikov típusú fegyvert találtak a nyomozók a Le Figaro értesülései szerint. 

Friss: A francia rendőrség vizsgálja azt a szíriai útlevelet, amelyet az egyik elkövető mellett találtak a futballstadionnál és amit Görögországban regisztráltak idén októberben. Egyelőre azonban nem tudni, hogy az útlevél valóban az elkövetőé volt-e, és hogy azóta más országban regisztrálták-e. A CNN szerint az is elképzelhető hogy az útlevél hamis, a Guardian pedig arra emlékeztet, hogy a feketepiacon a szíriai útlevél igen kelendő árucikk, ezért egyelőre senki nem mer határozott kijelentéseket tenni az ügyben. Közben  a CNN úgy tudja, hogy az útlevélen talált ujjlenyomat megegyezik a merénylő ujjlenyomatával. 

Friss: Vasárnap délutánra hivatalossá vált, hogy a pénteki, párizsi merénylet elkövetői között akadtak olyanok, akik magukat menekülteknek álcázva érkeztek Európába. A Stade de France mellett robbantó férfi Ahmad Al-Mohammad néven jutott be Európába egy szír útlevéllel a kezében. Valószínűleg Görögországon, Szerbián, Magyarországon és Ausztrián keresztül. Állítólag még a görög kompjegyét is megtalálták. A stadionnál robbantó másik két támadónál hamis török útlevelek voltak. Erről bővebben itt olvashat.

Friss: A LeFigaro ügyészségi forrásból úgy értesült, hogy a támadók között volt három fivér. Egyikük meghalt pénteken a merényletek közben, egy másikat őrizetbe vettek Belgiumban, a harmadik hollétéről viszont nincs információja a hatóságoknak. Elképzelhető, hogy ő volt az egyik öngyilkos merénylő, de az is lehet, hogy szökésben van.

Friss: A francia rendőrség körözést adott ki egy brüsszeli születésű férfira, akinek köze lehetett a pénteki párizsi terrortámadásokhoz. A Twitteren közzétették Abdeslam Salah fotóját is. Azt kérik a szemtanúktól, hogy aki tud a férfi hollétéről, ne csináljon semmit, csak hívja a rendőrséget, mivel veszélyes személyről van szó. Abdeslam Salah az egyik fivér a három közül, akik merényletet követtek el november 13-án Párizsban.

Folyamatban az áldozatok azonosítása

Folyamatosan zajlik a 129 halálos áldozat azonosítása, családtagok, rokonok, barátok és munkaadók kezdték el bejelenteni a halálos áldozatok neveit. A különböző nemzetiségű áldozatok között sok a Párizsban tanuló külföldi diák, de építész, tanár, ügyvéd és a Bataclanban fellépő zenekar merch managere, azaz a póló és különböző relikviák koncerten történő árusításáért felelős embere halt meg.  A főügyészség közleménye szerint a sérültek közül 99 ember állapota válságos. 

Friss: A BBC tudósítója szerint nem sokkal dél után még 20- 30 áldozat vár azonosításra

Friss: A Bataclan klub egyik túlélője elmesélte, hogy több mint egy órán keresztül tetette magát halottnak a koncertteremben. Isobel Bowdery arról írt a Facebook oldalán, hogy először azt hitte, hogy a lövések csak a show részei, aztán fogta fel mi is történt valójában. "Azt hiszed, hogy ez veled nem fordulhat elő. Csak egy sima péntek esti rockkoncert volt, mindenki táncolt, mosolygott, jól érezte magát. Aztán bejöttek azok a férfiak a főbejáraton, és elkezdtek lövöldözni, mi meg naivan azt hittük az elején, hogy ez csak a show része. Nem csak egy "sima" terrorista-támadás volt, hanem mészárlás. Több tucat embert lőttek le a szemem láttára, vértócsák borították a padlót. Felnőtt férfiak sírtak, akik a kezükben tartották barátnőik holttestét" - írta az üzenetében, amelyben arról is beszámolt, hogy egész végig mozdulatlanul, feküdt, alig vett levegőt és próbált nem sírni, ugyanúgy mint azok az emberek, akik mellett holtan feküdtek a barátaik és szeretteik. 

Friss: Franciaországban teljesen megállt az élet

A legtöbb étterem, múzeum zárva tart és sorra mondják le a koncerteket is. A U2 lemondta fellépését, a Foo Fighters pedig az egész európai turnéját félbeszakította a történtek miatt. Nemrég bejelentette a Motörhead is, hogy januárra tolja a párizsi koncertjét. A jelenség teljesen érthető, hiszen - ahogy arról tegnap is beszámoltunk - a hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben tehetik, maradjanak otthon. 

A francia-német barátságos futballmérkőzésen történt támadás után mindkét csapat a stadionban töltötte az éjszakát. A további sportesemények menetében is változás áll be,  a Skysports szerint a német-holland barátságos mérkőzést vélhetően nem tartják meg, de a keddi angol-francia meccset úgy tűnik lejátszák. Budapesten a magyar-norvég meccsre fokozott biztonsági ellenőrzéssel készülnek.

Magyar Labdarúgó Szövetség arra kér minden látogatót, hogy időben induljanak el, vigyenek magukkal személyi igazolványt és lehetőleg ne legyen náluk táska, csomag vagy esernyő. Az MTI közleménye szerint egy gyászszünettel kezdődik majd a visszavágó, a párizsi merényletek áldozatai mellett a héten elhunyt Fülöp Mártonra és Várhidi Pálra is emlékeznek. 

Videó készült a támadásról a koncerten

A Bataclan klubban az Eagles Of Death Metal koncertjét szakították félbe a támadók. A klubban 89-en haltak meg. A felvételen a lövéseket is jól lehet hallani. 

Így készült a terrortámadások szimbóluma

Sok ezren osztják a terrortámadások szimbólumá vált békejelet, amit Jean Julien, egy 27 éves grafikus készített. A TMZ magazinnak azt mondta, hogy mikor elkezdett terjedni a támadások híre, muszáj volt valahogyan kifejeznie mit is érez. Az első gondolata az volt, hogy rajzol egy szimbólumot és megosztásával fejezi ki együttérzését. Azóta ez a rajz lett a merényletek, illetve az azok miatt érzett gyász nem hivatalos szimbóluma, az eredeti bejegyzést pedig már több mint 55 ezren osztották meg azóta. 

   

Fokozott terrorkészültség Budapesten is

Tegnap óta gépfegyveres katonák sétálnak Budapesten is. A biztonsági intézkedés határozatlan időre szól, de a rendőrség is fokozott közterületi jelenlétet biztosít a forgalmasabb helyeken és közlekedési csomópontoknál.