Azt írja a police.hu, hogy, hogy múlt éjjel három ember ékszereket lopott egy 21. kerületi  bevásárlóközpontból az éjjel. Két embert elfogtak, egyet még keresnek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Betörési Osztálya büntetőeljárást indított D. Tamás 35 éves tápiószecsői, valamint M. Gyula 35 éves úri lakossal szemben. Harmadik társuk egyelőre ismeretlen.

A két férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint február 29-én, éjjel negyed kettő körül kocsival ment neki egy ékszerüzlet utcai frontjának, és miután ettől kiszaadt a fal, bementek a helyiségbe, és ékszereket loptak, majd elmenekültek.

Illetve csak akartak, mert a  helyszínre érkező járőrök a kocsit megállásra szólították fel. Persze, hogy nem álltak meg, inkább Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc úton, Szigetszentmiklós irányába menekültek. Csakhogy túl gyorsan mentek, a kocsi  villanyoszlopnak ütközött, majd az árokba hajtott.   

 Így fogták el a baleset helyszínén D. Tamást és M. Gyulát. Társukat a rendőrök továbbra is keresik.