Szerdán délután azzal hívta fel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot a szombathelyi Markusovszky Kórház egyik ápolónője, hogy rejtélyesen eltűnt az osztályról egy előző nap született csecsemő délután 4 óra körül. A rendőrség az ügyben azonnal nyomozni kezdett, majd rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket és tartózkodási helyüket, és egy órán belül meg is találták a csecsemőt a szombathelyi Váci Mihály utca egyik lakótelepi lakásában, írja a police.hu. A rendőrök egyúttal elfogták az elkövetésel megalapozottan gyanúsítható 31 éves P-K. Zoltánt és a 38 éves C. O. Klárát. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai az újszülött kislányt a helyszínről azonnal kórházba vitték. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt folytat ellenük nyomozást. A két főt kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették, valamint kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.