Shannen Doherty egykori menedzsmentjét már nemcsak ő perli, hanem a színésznő férje, Kurt Iswarienko is –  írja a People.  Doherty már 2015-ben beperelte a céget, utána pedig nyilvánosan beszélt arról, hogy mellrákkal diagnosztizálták – a menedzsmentje hibái miatt pedig nem kapott megfelelő orvosi ellátást. Szervezetében 2014-ben terjedt szét a daganat.

A friss periratokból kiderül, hogy Iswarienko Tanner Mainstain Glynn & Johnson cégét teszi felelőssé azért, hogy nem kezelték a feleségét megfelelően, illetve a rák hatással volt a házasságukra is. 

Mi történt?

2013 novemberében a Színészek szakszervezete, a Screen Actors Guild egy nagyobb összeget küldött a Tanner Mainstainnek, hogy fedezzék Doherty egészségügyi biztosítását ami finanszírozta volna a kórházi kezeléseket, kemoterápiát és az esetleges masztektómiát. A cég azonban ezt nem fizette be, sőt, erről a színésznőnek sem szóltak, 2014. február 7-én pedig megszüntették vele a kapcsolatot. 

Az előző per se fejeződött be, így Shannen Doherty férje viszont párhuzamosan viszi a bíróságra az ügyet. Iswarienko szerint a menedzsment felelős azért, mert felesége elvesztette a magabiztosságát a szerelmi és baráti kapcsolataiban, a szexben, a betegség tönkretette a szerelmi életüket. Rengeteg érzelmi stressz érte, és rengeteg fájdalmat okozott neki az állapota. 

A színésznő többször hivatkozott Kurt Iswarienkóra, mint erős társra, aki mindenben támogatja. 

A házasságom mindig is erős volt, de ez ezerszer erősebbé tette. A férjem nélkül nem tudtam volna mindezt végigcsinálni. 

– mondta korábban az Entertainment Tonightnak

Shannen Doherty többször szerepelt showműsorokban, ahol őszintén beszélt az állapotáról. Az Instagramján folyamatosan megosztja a mellrák elleni küzdelmét. Az oldalán dokumentálta azt is, ahogy a kemoterápia miatt lenyírta a haját.

(People)