Antal Nimród forgathat filmet a Viszkisről

2015.03.16. 15:52

Andy Vajnának sikerült rávennie Antal Nimródot, hogy újra magyar filmet rendezzen: ő forgathat filmet a Viszkisként elhíresült bankrablóról, Ambrus Attiláról, írja az Origo. A Filmklub szerint Vajna nagyon bízik Antal Nimród rendezői képességeiben, főleg mert tizenkét évvel ezelőtt a Kontrollal szépen összeházasította a közönségfilmet a művészfilmmel. Ráadásul Hollywoodban is szép sikereket ért el A szállítmánnyal, a Predátor 3-mal és a Metallica koncertfilmjével.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Antal Nimród egyébként már 2013-ban is azt mondta az Indexnek, hogy szívesen filmre vinné a Viszkis történetét, mivel egy környékről származnak. A rendező szerint ez a sztori a Kontrollhoz hasonlóan ismét jó lehetőséget ad arra, hogy keveredjenek benne a különböző műfajok: kapunk majd drámát, akciódús bankrablásokat, de olyan autós üldözést is, ahol a hülye rendőrök vígjátékba illő módon kergetik a Viszkist.

Ambrus Attila történetét egyébként az elmúlt években egy másik rendező, Dobray György is vászonra akarta vinni, de a filmtervét a 2000-es évek közepe óta nem tudta összehozni. Ez lett volna az az angol-magyar koprodukicó, amiben Johnny Depp alakítja a hírhedt magyar bankrablót, aki nemrég szabadult 13 éves börtönbüntetése után.