Rendhagyó módon mindenki levelére szeretnék válaszolni, aki nem érti, miért nem talál párt, miért nem sikerül neki.

Armida álnevű olvasónk alábbi levelének bevezetőjét olvasta ön most el éppen, és nagyon ajánljuk, hogy a teljes szöveget kövesse végig, mert megfontolandó válaszokat tartalmaz egy olyan poszttípusra, amiből valóban meglehetősen sok jelent meg a Randiblog Inbox rovatban az évek során.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Sokan vannak, akik attól szenvednek, hogy nem jön össze nekik a párkapcsolat. Van, aki az ellenkező nemben keresi a hibát, de Armida amellett érvel, inkább befelé érdemes nézni társkeresés közben – vagy még inkább előtt. Ön egyet ért azzal, amit Armida ír? Mást mutatnak a tapasztalatai? Kérjük, ha van mesélnivalója a társkereséssel, párkapcsolatokkal kapcsolatban, írjon nekünk e-mailt! Nálunk névtelenül (azaz álnéven) mesélhet, címünket alább találja.

A Randiblog szokásos címe:
randi ((@)) mail.velvet.hu

Két kissé szélsőséges példát hoznék. Az első egy fiú barátom, nagyon aranyos, okos srác, de igazából nincs sok célja és eléggé junkie is, nem foglalkozik annyit magával, nem sportol stb. Amióta ismerem (1 év), két élete szerelme is volt, akikbe reménytelenül szerelmes lett, természetesen viszonzatlanul (mindkettő kolléganő). Két fiatal, gyönyörű, modell lány, akik teljesen más értékrenddel és életstílussal rendelkeznek. Semmi közös a világon nem volt bennük (mindketten okos és sikeres lányok ám, akik nyilván hasonló férfit is keresnek).

A második sráccal egy barátnőm ismerkedett meg egy netes csoportban, feltett neki pár szakmai kérdést és beszélgetni kezdtek, bár teljesen máshol élnek. A srác két nap múlva szerelmet vallott online és akarta, hogy a lány költözzön ki. De hogy miből élne ott és hogy maradna talpon az persze mindegy volt, csak neki kellett most azonnal, hogy ott legyen. Elsőre bűzlött a sztori, hogy a srác el van veszve, jött is a miért történik ez velem, miért nem lehet engem szeretni.

Mi a közös a két fenti srácban? Fogalmuk sincsen önmagukról, el vannak veszve, nulla önismeret, álmokat kergetnek és ami a lényeg, kiveszik a párkapcsolatból az egyik legfontosabb faktort: vajon én egész ember vagyok? Én tudok-e társa lenni valakinek? Görgetem csak a múltam, a gyerekkorom, a korábbi kapcsolataim, és arra keresek valakit, hogy betöltse az űrt? Dolgozom-e magamon, hogy tényleg partnerkapcsolatban éljek, ne csak sérült emberek kapaszkodjanak egymásba kapcsolat címén?

És mindezt úgy, hogy évekkel ezelőtt, amikor feltettem ezeket a kérdéseket magamnak, mindegyiken elbuktam magam előtt. Azt választottam, hogy elmegyek egy pszichológushoz, hogy vállalom az önismereti utat (életem legjobb befektetését), és továbblépek-e a múltamon, hogy tudjam, ki vagyok, kikre van szükségem, és én is tudjak adni. Társa lenni másoknak, családnak, barátoknak esetleg egy férfinak.

És itt jön a furcsa kérdés: miért kell, hogy a párkapcsolat egy egyértelmű opció legyen az ember életében? Miért evidencia, hogy mindenkinek van rendelve valaki? Mert a filmek és a kultúra ezt a sztereotípiát építette a társadalomba. Tudunk-e egyedül egészek és a boldogok lenni? Tudunk. Miért kell, hogy valaki más szeretetétől függjön, hogy szeretjük-e magunkat? Nekem most nincs párom egy éve. És nem érzem rosszabb minőségűnek az életem, boldog vagyok, mert a legfontosabb emberrel szeretetteljes kapcsolatot ápolok: önmagammal. Van családom, barátaim, remek munkám, szép helyen lakom. Mindig sokat voltam egyedülálló, mert magasak az elvárásaim: egy érzelmileg érett, stabil férfi, játszmák és kamuzás nélkül. A másik és önmagam elfogadása hibákkal és nehézségekkel, partnerekként. Ez nehezebb, mint a fehér audit abszolválni.

Ha van egy ilyen ember valahol, tök jó, ha viszont nincs, a boldogságom nem fog ezen függeni. Annyi minden szuper dolog van az életben, sok csodálatos kapcsolat, amiben meg tudom élni az elfogadást és az érzelmi intimitást, tele van az élet lehetőségekkel. Szoktam időről időre, elvárások nélkül randizni intelligens férfiakkal, mert szeretem a jó társaságot. Persze még csak 30 éves vagyok, ki tudja, mi lesz az életemben, de jelenleg nem érdekel. A jelenben akarok boldog lenni, és nem álmokat kergetve keseregni.

És ha azon kapod magad, hogy megint nem sikerült, és vajon miért, magadnak tedd fel a kérdéseket, és ha vállalod az utat, amin keresztül megtalálod a válaszokat, nyerhetsz egy új, boldog életet. Minden egy csapásra tökéletes lesz? Nem, de minden igazi lesz. Az igazi élet, az igazi önmagad, kihívásaid. Kell egy társ a teljes élethez? Nem feltétlenül. Ez csak az én nézőpontom, nekem bejött.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!