Régóta olvasom a Velvet Randiblogját, és most jutottam el oda, hogy írjak. Egyrészt, hogy bemutassam a történetemet, és azt, hogy szerintem miért van ennyi csalódás, kihasználás., stb. És ezzel esetleg segítsek a megértésben másoknak.

A fenti bevezetővel kezdődik Illés álnevű olvasónk levele, amit teljes egészében alább olvashat. A levél két részre oszlik, Illés először általában ír az olyan párkapcsolatokról, ahol a két fél nem egyenlőként tekint egymásra, a második részben pedig következik Illés saját története. Ez utóbbiból, ön jól sejti, kiderül, hogy Illés maga is egy ilyen kapcsolatban élt rendkívül sokáig, innen a tapasztalatai és a rálátása.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Illés levelében ön talán magára fog ismerni, de az is lehet, hogy ön másmilyen tapasztalatokat szerzett vagy eltérő tanulságot vont le az élményeiből. Akármelyik eset áll is fenn, az ön beszámolóját is szívesen olvasnánk itt a Randiblogban, szóval ha van kedve mesélni, kérjük, írjon a szokásos címünkre, amit például a következő dobozban is megtalál.

Ide várjuk levelét:
randi kukac mail.velvet.hu

A kötélhúzás egy izgalmas dolog. De csak akkor, ha nem csak mi húzzuk, hanem a másik oldalon is van valaki, aki ellentart. Amennyiben van ilyen, akkor kezdődik a játék (játszma). Ami addig marad izgalmas, amíg mind a két fél számára van benne kihívás. Amennyiben az egyiket a másik bármikor pillanatok alatt elhúzza, akkor megszűnik az élvezet. Kiüresedik a dolog. Mind a két fél számára.

Ez a dinamika például az alapja a se veled, se nélküled kapcsolatoknak. Vagy azoknak, amelyek nem valódi szeretetre épülnek, hanem igényre/szükségre. Milyen igények vannak? „Most már nagyon kéne egy kapcsolat!”; „Kéne most már egy férj/feleség/gyermek.”; „Körülöttem mindenkinek van, nem igaz, hogy nekem nincs!” Stb…

Az ilyen kapcsolódás az elején elveszett már, csak a felek sokszor évek múltán veszik ezt észre.

De mi kell egy ilyen, vagy éppen egy kihasználós kapcsolathoz? Egy tettes és egy áldozat. Nincs olyan, hogy csak tettes van vagy csak áldozat egy kapcsolatban. Aki áldozat, az tettest vonz. Aki tettes, az áldozatot. Igazán jó kapcsolat pedig csak két egyenrangú fél között születhet.

Viszont egy tettes és egy áldozat sosem lesz egyenrangú. Ettől függetlenül akár hosszú ideig nagyon boldogok lehetnek egymással. Mert mind a ketten azt adják a másiknak, amire szükségük van.

De mire van szükségünk? Figyelem, érzéseket felkavarható rész következik!

Van, akinek a lelke olyan korábbi sérüléseket „tárol”, amely legtöbbször az anyához és az apához kapcsolódó viszonyból ered, hogy neki az kell, hogy szívassák, átverjék, megalázzák. Vagy épp az hogy szívathasson, átverjen, megalázzon. És ehhez megtalálják egymást. Persze ettől nem lesznek hosszú távon boldogok, de a bennük dolgozó minta újra és újra kielégül, és ezeket a helyzeteket hozza elő. Egészen addig, amíg a tudat alatt lévő okot nem oldják fel. Ezért amikor valaki sorozatosan arról ír, hogy milyen szörnyű nőkkel/férfiakkal randizik, akkor csak annyiról van szó, hogy tudattalanul is kiírja magára, hogy „áldozat vagyok és tettest keresek!” vagy „tettes vagyok és áldozatot keresek!”.

Ezen akkor tud változtatni, ha ezt észreveszi, és nem a sokadik „nem igaz, hogy nem találok egy normális nőt/férfit!” monológot mondja el magában, hanem magába néz. De nem olyan felszínes tükör előtt „szeretem magam mantra” módon, hanem igazán.

Vannak normális férfiak és nők, ó de még mennyi! Csak ők nem áldozatot/tettest keresnek, nem áldozatokkal/tettesekkel vannak együtt, hanem egyenrangú társsal.

Ettől függetlenül áldozatnak vagy tettesnek lenni a legnagyobb áldás is lehet, ha tanulunk belőle. Nagyon sok ember életébe azért jön be egy ilyen kapcsolat, hogy végre felébredjen. Hogy észrevegye, hogy valami nagyon el van benne törve önértékelés, önbecsülés és a mély emberi kapcsolatok kialakítása terén. Akkor van baj, amikor az első ilyen kapcsolatot követi a második, a harmadik, a negyedik.

És akkor az én történetem röviden

Én majd egy évtizedig gondoltam azt, hogy a világ legjobb kapcsolatában vagyok. Igazi diákszerelem volt a miénk. Volt benne minden. Aztán egyszer csak egyedül találtam magam. Mit csinál ilyenkor az ember? Elkezdi elkeseredetten sorolni, hogy mennyi mindent tett a másikért, és hogy mennyire rohadt módon hagyták ott. Ez nálam is megvolt. Leginkább az fájt, hogy hosszú éveken át hagytam, hogy egyedül tartsam el magunkat, ami rengeteg lemondással járt. A háttérről nem szeretnék sokat mesélni, mert ez nem az az írás, de annyit érdemes tudnotok, hogy arról volt szó, hogy kapott egy jól fizető állást és utána pár hónappal dobbantott is.

Én meg ott maradtam egy fűtetlen lakásban, mert szerencsémre, rá pár nappal tönkrement a cirkó is, és ilyen állapotban esélyem nem volt megkeresi a javítására a pénzt. De mégis ezek a napok azok, amelyek az egyik legtöbbet adták nekem az életem során.

Van az az állapot, amikor megszűnik az emberben minden ellenállás és tartás. Amikor nem fél szenvedi, dühös lenni, pörgeti az eseményeket és felváltva sír és nevet magán, a helyzeten. Amikor be mered vallani magadnak, hogy nem is feltétlen magad miatt volt veled valaki, hanem a szükségletei miatt, amit ki tudtál elégíteni. Na, én ilyen állapotba kerültem, és ez segített megtisztítani bennem mindent.

Már a szakítás után 1 évvel azt tudtam tiszta szívvel mondani, hogy én sokkal többet köszönhetek neki, mint amit én neki valaha adtam. Nem jó vagy rossz szándékból adta, de a lényeg csak az, hogy én mit kezdtem vele.

A legfontosabb, amit megtanított nekem ez. Ezért mind én vagyok a felelős. Annyira szerettem őt, hogy el se gondolkodtam azon, hogy egy durva áldozat-tettes kapcsolatban élem a mindennapjaimat. Pedig sok jel volt. Sok olyan dolog, ameddig ma már el se jutok, mert kialakult egy egészséges önértékelés bennem. És ez a kulcsa mindennek.

Mert akár áldozat vagy, akár tettes, azért vagy az ami, mert nem értékeled eléggé önmagad. Így személyiségtől függően vagy alárendeled magad a másiknak, vagy fölé. Mind a kettő arról szól, hogy nem érzed magad elég jónak. Ezért vagy aláveted magad egy másik ember akaratának vagy fitogtatod az erődet egy másik emberen. És ez a két típus halálosan vonzza egymást. És ha újra és újra azt érzed, hogy nagyon hasonló dinamikájú kapcsolatokba csöppensz, akkor itt az ideje, hogy nagyon őszintén szembenézz magaddal.

Mert valahol nagyon mélyen bizonytalan vagy önmagadban, az értékedben.

Mi történt velem azóta? Van egy szuper kedvesem. Honnan tudom, hogy szuper? Nem tudom, hanem érzem. Van erőm, energiám teremteni. Szépen haladunk, van cél, irány. Érzem a megbecsülését, mert már én is becsülöm magam.

Egyszóval ki lehet jönni az áldozat-tettes spirálból, de csak akkor, ha bátran be meritek vállalni, hogy „igen b+ legbelül kurvára nem értékelem magam, és azért keseredek el, amikor nem találok párt, mert azt akarom, hogy pótolja bennem azt, aminek bennem kéne lennie, de nincs.”

De egy áldozat vagy tettes sosem fogja tudni igazán pótolni, mert benne sincs meg.

A felismerésekhez nagyon sok sikert, AHA-élményt és boldogságot kívánok.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Egy évtizedig gondoltam azt, hogy a világ legjobb kapcsolatában vagyok

Olvasónk csak a szakítás után ébredt rá rengeteg dologra, mindenkinek sok hasonló AHA-élményt kíván.

36 · Jul 20, 2018 04:04pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments