Ez lesz az első levelem hozzátok, és bár többször is gondoltam rá, hogy írok nektek, valahogy sose jutottam el idáig. Ez az írásom is sajnos hirtelen felindulásból történt. Egyébként a blognak rendszeres olvasója vagyok.

Ebben a posztban egy újabb olvasói levelet lehet elolvasni, ez most egy 18 éves sráctól érkezett. A sors úgy hozta, hogy ő a Dezső álnevet kapja most tőlünk a Randiblogban, merthogy nálunk mindig mindenki álnéven szerepel.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Dezső egy olyan kapcsolatáról ír egy lánnyal, ami barátságnak indult, aztán majdnem valami több lett belőle, aztán pedig egészen meglepő módon lett vége. Dezső a levél végén két kérdést is megfogalmaz, ha ön úgy érzi, tudna rájuk mit válaszolni, kérjük, küldje be válaszát vagy saját tapasztalatait, saját történetét a Randiblog e-mailcímére!

A történet nem egészen egy évvel ezelőtt kezdődik, amikor megismerkedtem egy kedves(?) lánnyal. Mindketten a tavaly nyáron egy zenei fesztiválon voltunk önkéntesek, ugyanabban a beosztásban. Bár már közel egy éve ismerjük egymást, mégis csak 4 alkalommal találkoztunk, ebből 3 a fesztivál alatt volt. Amikor megismertük egymást, nem teljesen fogott meg, viszont már akkor is jókat lehetett vele beszélgetni, stb. A történethez hozzátartozik, mert a későbbiekben fontos lesz, hogy míg ő pesti, addig én Budapesten kívül lakom. Illetve míg ő idén lett 19, én most töltöttem a 18-at, neki ez az első éve a főiskolán, míg nekem az utolsó a gimnáziumban.

Szóval, a történetet ott hagytuk abba, hogy vége lett a fesztiválnak, én hazajöttem, majd egy nap múlva leutaztam a Balatonra, mivel ott dolgoztam nyáron egy étteremben. A napok csak teltek, közben ő is elment nyaralni, stb. Közben viszont szinte minden nap beszéltünk, eleinte csak chateltünk, 2-3 hét múlva viszont már szinte minden egyes este órákat, időnként 3 óránál is többet telefonáltunk. Már ekkoriban is terveztünk egy találkozót a közös ismerőseinkkel, ami össze is jött, viszont ő az utolsó pillanatban lemondta. Ez volt az első ilyen alkalom, de korántsem az utolsó.

Én tavaly léptem ki egy elég hosszú, 2 és fél éves kapcsolatból, őneki nemrég ért véget egy egy igazából el sem kezdődött kapcsolata, aki elmondása szerint a Nagy Ő lett volna, aztán mégse, persze mint később kiderül majd, tőle sokszor fogjuk ezt hallani. Szóval közben szeptember lett, ha nem is nap mint nap, de bőven heti rendszerességgel beszéltünk. Folyamatosan tervben volt egy találkozó, ami végül december közepén jött össze, nem tartott sokáig, kb. 2 óra lehetett. Előtte úgy beszéltük meg, hogy felmegyek és egész délutánra kitalálunk valami programot, majd amikor találkoztunk, közölte, hogy neki ekkor majd le kell lépnie, mert haza kell érnie, könyörgöm, közel 20 évesen?! Egyébként attól függetlenül, hogy Pestről nézve „vidéki” vagyok, szinte heti rendszerességgel járok arrafelé.

Mikor elköszöntünk, meghívott egy szilveszteri buliba, amire rávágtam, hogy rendben, legyen! Azért is mondtam igent, mert előtte 5 hónapig nem találkoztunk (hozzátenném, hogy véleményem szerint nem az én hibámból, minden egyes alkalommal szóltam neki, amikor Pesten voltam, hogy itt a lehetőség, az utolsó pillanatban mindig közbejött valami, érdekes, na mindegy), sejthető volt, hogy a következő évet is hasonló módon fogjuk kezdeni, mármint ami a találkozókat illeti. Ami a szilvesztert illeti, könnyen rá lehet jönni, hogy semmi sem lett belőle, december 29-én este lemondta, miszerint csajos szilveszterbe megy. Na mondtam, rendben, úgyis lesz még lehetőségünk. A kapcsolatunk azon része, miszerint sokat, gyakran és jókat beszélgettünk, még mindig megmaradt. Ekkorra már régen megbeszéltük, hogy maradunk barátok. Mivel nekem több lány barátom is volt/van, én úgy gondoltam, hogy ez egy egyértelműen működő formula lehet.

Szóval én januárban összejöttem egy másik lánnyal, akivel ironikus módon szilveszter éjszakáján (amit Pesten töltöttem) kerültünk közelebb egymáshoz, vicces, hogy ő is pesti, és vele minimum 2 hetente össze tudjuk, és előtte is össze tudtuk hozni a találkozókat (őt is ugyanott ismertem meg, de a két lány nem ismeri egymást). A főiskolás lánnyal kicsit kevesebbet, de még mindig egész gyakran beszéltünk, volt viszont jópár nem nagy volumenű, de kicsit hisztis kirohanása, amit sose értettem, ilyen volt pl. az is, hogy miért jöttem össze a barátnőmmel, ekkor bevallotta, hogy igazából már egy ideje többet érez irántam. Ez azért is volt furcsa számomra, mert előtte legalább 2 hónapig hallgattam, hogy mennyire fiatal vagyok, mégis szeretett velem beszélni. Na mindegy, ezen egy beszélgetés során túltettük magunkat.

Ekkor kezdtük el tervezni „a nagy találkozót”, sajnos eléggé be voltunk hétvégékre mindketten táblázva, de ő legalább tízszer elmondta, hogy akármi van, ő majd eljön hozzám, továbbra is gyakran jártam viszont Pesten, de azt mégse sikerült összehoznunk. Ezt február(!!!) óta tologatjuk egyre messzebb. Megbeszéltük már kb. 3 hete, hogy (a levél írásához képest) előző héten eljön és egész délután csinálunk valamit. Aznap reggel írt, hogy begyulladt a szeme és nem igazán jönne el. Mondtam neki, hogy rendben, érthető, viszont ekkor már nagyon elegem volt a folyamatos ígérgetéseiből. Megbeszéltük, hogy akkor egy hét múlva pénteken (vagyis ma, amikor a levelet írom) eljön és lesz egy közös délutánunk.

Tegnap, vagyis csütörtökön este kérdeztem, hogy akkor mikor jön, meddig marad, stb. Írt, hogy ne problémázzak, majd lesz valahogy, mondtam rendben. Ma délelőtt írtam, neki, hogy Hahó! lassan itt leszel, mi legyen? Erre jött a válasz, hogy apukájával együtt jön, mivel neki is errefele van programja, viszont a múltkor megbeszélt 14 óra helyett csak olyan 17 órára ér ide. Mondtam, hogy rendben, gondolom, akkor az utolsó busszal megy majd haza, ekkor viszont engem kicsit meglepve írta, hogy nem-nem, 9-re haza szeretne érni, tehát legkésőbb 18.30-as busszal visszamegy, egyébként a két város között az út busszal 1 óra. Amikor rákérdeztem, hogy komolyan másfél órára jön csak el, mondta, hogy igen, majd visszakérdezett, hogy „miért? ne menjek?!”, erre természetesen azt válaszoltam, hogy de igen, gyere.

Hazafelé jövet felhívtam telefonon, másodjára fel is vette, majd ott mondta, hogy igazából nem 17 órára érnek ide, hanem akkor indulnak, bennem ez még tovább nyomta a pumpát, minek jön el akkor? Miért ígérgette 3 hónapja, hogy jön? Na mindegy, mondtam neki, hogy írjon, hogy mi lesz, mert mondta, hogy nem biztos, hogy eljön így már. Fél ötig vártam, semmi, ekkor gondoltam, írok neki, de látom, hogy letiltott Messengeren, Instagramon és minden platformon, ahol csak lehet. Egyedül a telefonszámomat nem tiltotta le, de nem is vette fel a telefont, később már ki se csengett. Ezután 18 óra előtt pár perccel írt, hogy

Most mar biztos, hogy nem megyek, sajnalom. Majd beszelunk, de nem mostanaban, az biztos...

Erre már nem tudtam mit csinálni, visszaírtam neki, hogy számomra ez végig egyértelmű volt, és ne húzzuk tovább egymás idejét, viszont ha gondolja, leírhatja, hogy pontosan mi történt, és hogy szerintem nem neki kellene kiakadva lennie. Félreértés ne essék, én is teljesen ki voltam akadva.

A történet itt véget ér, joggal merülhet fel olyan kérdés, hogy miért nem engedtem el korábban? Miért ragaszkodom ennyire? Igazából ezekre én sem tudom a választ. Az viszont már többször kiderült, hogy én a kapcsolataimért (barát, barátnő, lánybarát, bárki) az utolsó utáni pillanatig képes vagyok kitartani, mindent megbeszélni ezekkel kapcsolatban. Ezt ő az elmúlt bő fél évben számtalanszor megköszönte nekem, érthető okokból. Az írásomban nem tudtam átadni, de leginkább az bosszantott fel, hogy folyamatosan csak ígérgetett, hetente mondta, hogy ez és az lesz, stb. Persze én kb. február óta csak mosolyogtam és annyit válaszoltam, hogy majd elhiszem, ha látom.

Értem, hogy szinte biztosan vége van ennek az egésznek, viszont számomra ez eléggé fáj, de az fáj a legjobban, hogy semmilyen normális indokot nem kaptam tőle, nem mond semmit sem, hogy mi történt, mi nem. Én tudom magamról, hogy adott esetben durván bánok a szavakkal és nagyon meg tudok sérteni embereket, viszont ezt először ki kell érdemelni. Igaz, hogy itt is volt, hogy bunkóztam, de előtte nagyon sokáig tűrtem az ígéreteit, és amikor ma délután beszéltünk, biztosan semmi rosszat nem mondtam, és amit mondtam, azt is teljesen normális hangnemben.

Ezek után kettő kérdésem maradt: miért? A másik pedig az, hogy véleményetek szerint a leírtak alapján mit kellett volna máshogy csinálnom? Egyébként a barátnőmmel minden rendben, gyakran találkozunk, és már le is van szervezve egy közös utazás, érettségi után, viszont sosem szerettem elveszteni embereket, főleg ilyen formában nem, mert véleményem szerint az életben a kapcsolatok, a minőségi kapcsolatok igenis fontosak.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!