Rendszeres olvasója vagyok a Randiblognak már évek óta, olvastam a cifra történeteket, és jó párszor véltem hasonlóságot felfedezni az én életemmel/kapcsolataimmal. Az utolsó kapcsolatom viszont annyira szürreális élmény volt, hogy úgy döntöttem, megosztom a tapasztalataimat, hátha valaki éppen ugyanilyen cipőben jár (remélem, nem).

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Ezúttal sem szeretnénk a bevezetőben előre elmesélni az egész történetet a beküldő, Hedda helyett, szóval csak a legfontosabbakra szorítkozunk. Mint a Randiblog Inbox rovat összes posztjának tartalmát, ez a sztori szintén a Randiblog e-mailcímére érkezett, ahova ön is írhat bármikor. Párkapcsolatokkal kapcsolatos történeteket várunk, Hedda például azt írta meg, hogyan jött össze másodszor is egy exével, és hogy mi lett a sorsa ennek a kapcsolatnak.

Heddának természetesen nem ez az igazi neve, és a történet minden olyan kis részletét megváltoztattuk, amiből a szereplőket azonosítani lehetne. A lényeghez azonban nem nyúltunk hozzá, olvassa el most Hedda történetét, nagyon érdekes és tanulságos!

27 éves nő vagyok, egyedülálló már évek óta, vidékről költöztem Budapestre. A történet szempontjából fontos, hogy engem a családom sosem úgy nevelt, hogy várjam amíg az ölembe hullik minden, iskolás koromtól fogva segítettem az otthoni munkákban, vállalkozásban. Egyetem mellett is két helyen dolgoztam, hogy ki tudjam fizetni a lakbért, plusz még hazajártam hétvégén is otthonra segíteni, illetve diplomázás után is kimentem világot látni egy folyami hajóra, ahol szintén a napi 15 óra munka volt az alap, szabadnap nélkül, közben rengeteg barátom lett innen-onnan, szóval finoman szólva sem vagyok az a fajta, aki csak a seggén ül.

Egy éve viszont hazajöttem, hiányzott az állandóság és a barátaim, család, mindenki, ezért úgy döntöttem, hogy a félretett pénzemből veszek egy lakást a fővárosban, ahova be is költöztem.

Mivel elég sokat járok haza vidékre, ott is találkozok pár régi ismerőssel, így esett, hogy karácsony előtt összefutottam az egyik exemmel, akivel anno évekkel ezelőtt két hónap után feladtuk a dolgokat, fiatalok voltunk... Más kérdés, hogy miért gondoltam azt, hogy majd most fog, saját magamat se értem, de megint nekivágtunk a dolgoknak...

A srácról tudni kell, hogy velem egyidős, tornatanárként dolgozik. Nem igazán a legjobb munka, de hát tulajdonképp nem is ez érdekelt, legalább dolgozik. Otthon lakik, soha nem lakott külön a szüleitől, nincsenek barátai, a heti rutinja abból áll, hogy elmegy dolgozni, lemegy edzeni a terembe, majd hazamegy, nézi a TV-t, 9-kor pedig lefekszik aludni. Nem kicsit áll ez szöges ellentétben az én életmódommal, munka után még összefutok pár ismerőssel, vagy különböző programokat szervezünk a baráti társasággal, szóval finoman szólva sem vagyok az a típus, aki rá tudna hangolódni az ő életvitelére.

Egye fene, próbáltam ezt figyelmen kívül hagyni, gondoltam, nem is lesz talán rossz, ha jön valaki, aki mellett megnyugszok, de hogy ennyire... Nálam töltötte a hétvégét nem egyszer, ami úgy nézett ki, hogy péntek estétől vasárnap délutánig, amíg el nem ment, nem mozdultunk ki a lakásból. Hiába vetettem fel, hogy menjünk el sétálni, menjünk el enni valahova, vagy mozizzunk, mindenre az volt a válasz, hogy inkább maradjunk otthon, legyünk együtt. Kurvajó, hogy nálam kényelmesen tudta azt csinálni, amit amúgy is szokott, csak nem a megszokott környezetben, mondjuk neki ennyi elég is volt, hogy kibillentsék a komfortzónájából, de többet nem volt hajlandó vállalni...

Plusz nem vagyok egy túlzottan romantikázós típus, szóval amikor arra ébredek, hogy szerelmes áhítattal figyel rám az ágyból, és mézesmázos búgó hangon belesúgja a fülembe, hogy jó reggelt szerelmem, falra tudnék mászni, ahogy attól is, hogy mindenhová a sarkamban volt a lakásban, két tányért nem tudtam betenni úgy a mosogatógépbe, hogy ne jött volna utánam, és már azért álltam a zuhany alatt fél órát, hogy legalább azt egyedül töltsem.

A másik dolog a szex… Úgy gondolom, hogy egészséges szexuális étvággyal rendelkezem, de azt, hogy két héten keresztül hozzám sem nyúlt, azt nem tartom normálisnak (szerintem a külsőmmel minden rendben, nem vagyok túlsúlyos, adok magamra, foglalkozok a testemmel, szóval nem hiszem, hogy ez lenne a probléma). Persze a többi megvolt, bújt hozzám, ölelgetett, mintha miénk lenne a legnagyobb szerelem a világon, csak épp a fő rész hiányzott az egészből ahhoz, hogy én is ráhangolódjak erre az egészre.

Egyik este, mikor már nem bírtam tovább, rákérdeztem, hogy miért lehet ez, hogy nem fekszünk le egymással, hiszen azért nem ezt várja az ember egy friss kapcsolattól. A „nincsen semmi baj”-ból „nem tudom, mi a baj” lett, utána pedig leállt egy férfias hisztire, hogy ő utálja az életét, céltalan, nem tudja, mit kezdjen magával, és ezek társai... Próbáltam finoman megmagyarázni neki, hogy mi a gond, nincsenek barátai, nem jár el sehova, próbáltam noszogatni. hogy kicsit változtasson az életén, mert így nem halad egyről a kettőre (nem hiszem, hogy nekem kéne játszani a szeretetszolgálatot, hogy barátokat szerzek neki, és szervezzem az életét, mert épp elég a sajátom), és így megmarad abban a tunyulásban, amiben eddig élt.

Itt már gondoltam, hogy bajok lesznek, de ami utána jött, azt még én se hittem el, annyira nevetségessé vált az egész helyzet...

Mivel az eredeti kérdésre, hogy most mi történik velünk, nem kaptam választ, pár nap múlva feltettem megint, mire visszakérdezett, hogy szerintem mi van köztünk? Mivel eddig az volt a válasz minden véleményemre, hogy igen, egyetért, így látja ő is, nem akar semmit hozzáfűzni, mert maximálisan igazam van, gondoltam halljuk az ő oldalát, mit gondol erről és basszus:

Nincs véleménye.

Szó szerint ezt így vágta oda nekem rezzenéstelen arccal, hogy ő nem látja sehogy a dolgokat, nincs véleménye, nem tud a témáról mit mondani.

Nem sok ilyen emberrel találkoztam az életem során, pedig túl vagyok egy pár félresikerült randin és kapcsolaton, de az érdektelenségnek ez a szintje teljesen tátott szájjal hagyott. Aztán rájöttem, hogy nem csak minket nézve nincs véleménye a témáról, hanem nagyon másról se tud mondani semmit. Nincs közös témánk, amiről tudnánk beszélgetni. Tudom, ez az én saram is, hogy megint beleszaladtam ebbe a dologba, de úgy gondoltam, hogy az eltelt évekkel talán egy kicsit érettebbek lettünk ehhez a dologhoz. Nos én igen, ő még mindig nem ér fel ezekhez.

De tényleg ennyire nem érdekli a mai férfiakat semmi? Kérlek, mondjátok, hogy csak egy nagyon extrém helyzetbe kerültem, mert ha nem így van, akkor nagyon elkeserítő a helyzet, és már nem is tudom, hova járjak ismerkedni, hogy egy normális férfit találjak, akivel van közös téma, és nem a kanapén hever egész nap...

Próbáltam a teljes valójában visszaadni a történetet, ezt most jól esett kiadni magamból, plusz hátha egy elrettentő példa lesz pár embernek, akik ilyen típusú srácokkal ismerkednek.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!