Még a hónap elején jelentette be Rúzsa Magdi, hogy most másfél évig nem fog fellépni Budapesten. A bejelentéshez magyarázat nem tartozott, így az egyszeri ember persze rögtön kombinálni kezd, a mi Facebook-oldalunkon is azt találgatták többen, hogy bizonyára terhes. Ez mondjuk nem magyarázná, hogy miért csak pont Budapesten nem lép fel, máshol meg igen, de nem is ez a lényeg, nem kell tovább gyártani az elméleteket, Rúzsa Magdi maga mondta el a teljesen egyszerű magyarázatot:

ez egy marketingfogás.

Azt szeretné, hogy annyival is nagyobbat durranjon majd 2020-as koncertje az Arénában, ezért a jövő szombati koncertje lesz addig az utolsó, így aztán ki lesz éhezve a fővárosi közönség Rúzsa Magdira másfél év múlva.

Többek között ezt nyilatkozta az énekesnő a Blikknek:

Felvetődött egyesekben, hogy visszavonulok, ez egy félreértés, szó sincs erről. Jövőre is koncertezem, láthatnak majd fesztiválokon és járom az országot, csupán Budapestet hagyom ki. Az ok nagyon egyszerű, készülünk a 2020-as Arénára.