Koholák Alexandra (ismertebb nevén ÉNB Alexa) az Éjjel-Nappal Budapest című álrealityvel vált ismertté, később szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben, majd nemrégiben a TV2-csoporthoz igazolt. Manapság arról híres, hogy egy nála 26 évvel idősebb férfival jár. 

Utóbbi tényt a ma reggeli Mokkában fokozta azzal, hogy a megismerkedésük körülményeiről is beszélt. Mielőtt megmutatnánk, miként is festenek ők ketten, a műsorban elhangzott tanulságos beszélgetés részleteiről, és az azokból leszűrt információkról számolunk be, hogyaszondja: 

Koholák Alexandra 53 éves párjától, Balázstól tanulta a spiritualitást , amely esetükben egy magasztosabb életcél megtalálásának módját takarja. 

Hiszek abban, hogy egy magasabb rendű célért vagyunk itt, ami a lelkünkbe van kódolva, azon az úton járunk. Van egy út, amiért leszülettem ide. Hogy azokat a kis támpontokat el tudjam érni, és ezáltal ki tudjak így teljesedni

- nyilatkozta indokolatlan vehemenciával, majd hozzátette, hogy szerinte egy munka nem elég ehhez, sőt, az aktuális párja sem biztos, hogy mindig ki tudja elégíteni azokat a dolgokat, amelyekre neki szüksége van. 

Az interjúból nem derül ki, hogy Balázs mivel foglalkozik, mindenesetre, mielőtt romantikus kapcsolatba bonyolódtak volna ők ketten, mester és tanítványa voltak. Nem világos, milyen mester az úr, ahogyan az sem, hogy Alexandra mit tanult tőle, de az biztos, hogy Balázs rengeteget segített neki a munkahely-váltást eredményező döntéshozatalban. Ugyan Alexandra a kiteljesedés érdekében váltott csatornát, Balázs nélkül ezt aligha merte volna meglépni. 

Ez óriási feladat volt, és a Balázs nekem ebben segített. Az elején teljes mértékben én voltam a tanítvány, ahogy most is az vagyok, amellett, hogy a párom, de maximálisan tiszteletben tartom, hogy rajtam kívül van még nyolc önkéntes, aki ugyanúgy ezen az úton jár, és én ezt tisztelem. 

Nem kárhoztatjuk érte, ha ezt nem érti, mert mi sem, de haladjunk tovább. 

Én úgy jelentkeztem hozzá, hogy folyamatosan migrénem volt, nem tudtam, hogy mi a bajom, nem találtam a helyem, boldogtalan voltam. Hiába volt meg anyagilag mindenem, valahogy mégis azt éreztem, hogy valami hiányzik. 

Aztán a sok közös spiritualistáskodás meghozta gyümölcsét, és a négy éve elvált, ötgyerekes férfi hirtelen az ex-éjjelnappalos karjaiban találta magát. Alexandra azt mondja, nem tudott betelni a férfi látványával, ezért közölte vele, hogy szerelmes belé. Állítása szerint Balázs úr egy darabig nem volt nyitott a dologra, de aztán mégis. 

Alexandrát nem zavarja, hogy sokak szerint agymosáson esett át, és továbbra is vallja, hogy az embereknek nulla-huszonnégyben boldognak kellene lenniük, továbbá fontosnak tartja, hogy ne lopjuk el mások energiáját, mert az bizony nem szép dolog.