Szegény Henry Cavillnek sok fájdalmas pillanattal kell megküzdenie manapság: ilyen volt ugye a saját halála, amiről tökre lemaradt, most meg egy számára igazán fontos illetőtől kellett búcsút vennie. 

A BAJUSZÁTÓL. 

Nem tudni, miért döntött amellett, hogy megválik az ikonikussá vált arcszőrzetétől (pláne, hogy majdnem olyan jól állt neki, mint Tom Sellecknek, aki nyilván a bajuszos férfiak védőszentje), mindenesetre megtette. Sokan siránkoznak majd, ha meglátják, és mivel alighanem ezzel ő is tisztában van, ezért készített egy megható, lelket mardosóan szívfacsaró, csodálatos búcsúvideót A Szőrnek. 

#ShavedButNotForgotten

Henry Cavill (@henrycavill) által megosztott bejegyzés,

A film elején vázolja a helyzetet: elmondja, hogy igen, nincs már többé bajusz, levette onnan, és nem a CGI-t kell okolni a történtekért. Nem véletlenül teszi ezt hozzá, egyszer ugyanis iszonyú béna számítógépes trükkel borotválták meg, ami nemcsak rémes volt, de legalább baromi sokba is került. Arra egyébként azért volt szükség, mert egyszerre forgatott az Igazság ligája és a Mission: Impossible című filmekben, de az előbbiben (lévén ő játssza Supermant) nem lehetett rajta bajusz.

A színész bajuszelválási motivációi tehát nem ismertek, az viszont biztos, hogy stílusos a búcsú, szóval most egy perces néma gyászba borulunk mi is, és minden bajuszban látott pillanata előtt csodálattal adózunk. És csakis a szépre emlékezünk. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Henry Cavill szívszorító videóval búcsúztatta el a bajuszát

Egy perces néma gyászba borultunk mi is.

11 · Mar 21, 2018 04:37pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments