Január első napjaiban tettük közzé szexjáték-tesztelő felhívásunkat, aminek a lényege az volt, hogy önök jelentkezhettek tesztelőnek, a vagyaim.hu online szexshopból választhattak játékot, amit kipróbálhattak és csak annyit kértünk, hogy osszák meg a tapasztalataikat velünk. Nos, a sorsolás lezárult, a kipróbálás időszaka is véget ért és megérkeztek a beszámolók, amiket most egy hatrészes sorozatban publikálunk. Ebben a részben végre választ kaphat arra a kérdésre, hogy milyen érzés egy élethű művaginát használni, Kende álnevű olvasónk ugyanis kipróbálta a Fleslight Stamina Training Unitot és megírta nekünk az élményeit.

„Őszintén szólva jó adag szkepticizmussal álltam a dolgok elébe, abban teljesen biztos voltam, hogy az olyan, mint az igazi típusú vélemények nem fedik a valóságot. De azért bíztam benne, hogy a legalapvetőbb elvárásnak meg fog felelni, azaz: legalább lesz olyan jó, mint amikor segédeszköz nélkül az ember csak magának szerez örömet

- kezdi a levelét a tesztelőnk, aki ez után felhívja a figyelmet arra, hogy első használat előtt érdemes pár kiegészítőt beszerezni. Síkosítót, állagmegóvást biztosító kukoricakeményítőt és egy shower mountnak nevezett, falra cuppantható kis tartót, amibe az eszközt rögzíteni lehet, így a kezek felszabadulhatnak az akció során. 

„Mindezen előkészületek után jöhetett az első próba. A termék vizuális megjelenése szerintem teljesen rendben van, eltekintve attól, hogy senki sem fogja zseblámpának nézni a dolgot, legfeljebb a nyolcvanéves nagymama, de erre sem vennék mérget. Az anyaga első tapintásra valóban különlegesnek tűnik, nagyon hasonló az igazi testrész által keltett benyomásokhoz. Használat előtt erősen javasolt meleg vízben áztatni vagy locsolni, mert az alap hőmérséklete alacsonyabb a testhőmérsékletnél, kell neki egy kis előmelegítés. Használjunk bőven síkosítót, és kezdődhet is a móka.

Ha kellően meleg az anyag, és elég a síkosító, az érzés egészen meglepően közel van az igazihoz. Fenntartom, hogy nem olyan, mintha egy hús-vér partnerrel lenne az ember, de az előzetes várakozásomat magasan felülmúlta.

„10-es skálán, ahol a 10 az igazi, 8-9 körülire tenném az érzést. A hímvessző fizikai stimulálása teljesen rendben van, a speciális dizájnnak és anyagnak köszönhetően valóban intenzív az élmény. Biztos vagyok benne, hogy hosszabb távon használva az eszköz képes javítani a szexuális állóképességet. Eleve nincs az a pszichés teher, ami az élő partner esetén jelen van (teljesítési kényszer), lehet próbálgatni a különböző tempókat, lehet mérni az időt, akár teljesen le is lehet állni néhány percre, kellően kreatívak pedig még pózokat is tudnak gyakorolni.

A dolog végeztével a tisztítás/karbantartás nem tart sokáig, de annál fontosabb: enélkül a termékbeszámolók tanulsága szerint rövid időn belül használhatatlanná válik.

Összességében nekem nagyon bejött, ha valóban hosszabb távon is használható marad, akkor az ára is teljesen rendben van (19.990 Ft - a szek.). Csak ajánlani tudom kipróbálásra minden rászoruló férfitársnak.

Ha kíváncsi a többi tesztelő beszámolójára is, itt megtalálja az írásaikat.