Nem könnyű művésznek lenni abban a világban, ahol a Instagramnak köszönhetően már mindenki profi fotós és gagyi photoshop alkotásokkal is világhírre lehet szert tenni. Ebben a helyzetben az embernek tényleg valami nagyon újat és meglepőt kell kitalálnia ahhoz, hogy észrevegyék, ez pedig egy New York-i képzőművésznek, Laura Kingsleynek sikerült is. A 24 éves lány amerre csak jár ugyanazt a női testrészt rajzolja fel a járdára és megkérdezi a sétálókat, hogy felismerik-e. Mielőtt folytatjuk, ön is tesztelheti, hogy tudja-e, mit lát:

Ha ez nem elég egyértelmű, íme egy másik kép:

Nos, nem kell tovább gondolkoznia, eláruljuk a megoldást, a képeken

a csikló látható.

Kingsley elmondása szerint azért kezdett el mindenfelé csiklókat rajozlni, mert ezzel arra akarja felhívni a figyelmet, mennyire keveset tanítanak a fiataloknak az anatomiáról, milyen kevéssé ismerjük a saját és egymás testfelépítéstét, és hogy az iskolai keretek között szinte soha nem esik szó arról, hogy a szex örömforrás (ezzel kapcsolatban egyébként nemrég egy magyar kampány is indult). Mostanra már egy külön Instagram oldalt is indított a rajzoknak és arról számol be, hogy rengeteg pozitív és hálálkodó visszajelzést kap.

A Women's Healthnek elmondta, volt már arra példa, hogy nők megköszönték neki, hogy megmutatta nekik a csikolójukat, mert eddig arról se tudtak, hogy van ilyen testrészük. Olyanok is voltak, akik ugyan már hallottak róla, de elképzelésük sem volt róla, hogy néz ki és hol van. Ezek a reakciók pedig azt támasztják alá, hogy bizony a női szexualitás még mindig bizonyos szinten tabu, ami nemcsak azért probléma, mert így sok nő kimarad abból, hogy élvezze a testi örömöket, hanem mivel sokan ennyire nem ismerik a testüket, azt sem veszik észre, ha az valami betegséget jelez.