Vannak, akik önszántukból válnak meg a péniszüktől, mondjuk azért mert nemet szeretnének váltani, ám most nem róluk lesz szó, hanem egy olyan férfiról, aki súlyos betegség miatt vesztette el hímtagját, és ez az egész életét megváltoztatta. Alex Duke-nál 2009-ben rákot diagnosztizáltak és életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Az operációból pedig a daganat és a pénisze nélkül ébredt fel. Most hat pontba foglalta, hogyan változtatta ez meg a mindennapjait.

1. Soha nem leszel olyan, mint előtte

„Miután elhagytam a kórházat abban reménykedtem, hogy az életem hamar visszazökken a régi kerékvágásba, de most, évekkel a műtét után kijelenthetem: ez nem történt meg azóta se. Az operációt követő hónapokban egyre többen mondták, hogy a személyiségem teljesen megváltozott. Korábban beszédes, magabiztos és barátkozó voltam. És mi történt utána? Úgy éreztem magam, mintha nem lennék teljes tagja a társadalomnak.

Egy csomó férfi azzal küzd, hogy túl kicsi a farka, de arról senki nem beszél, milyen az, ha egyáltalán nincs

- ídézi Duke-ot a The Frisky, aki azzal folytatja, az elmúlt években rá kellett jönnie, hogy pénisz nélkül élni olyan, mintha kirántanák az ember alól a talajt és a tény, hogy a testrészt soha nem kaphatja vissza, csak súlyosbítja a helyzetet.

2. A hétköznapi dolgok nehezebbé válnak

Itt a férfi arról beszél, hogyan kellett újra megtanulnia egyszerű dolgokat, mint például a pisilést. Hímvessző nélkül ugyanis a piszoár már nem opció, de a vécére ülés sem olyan könnyű. Duke elmondása szerint ki kellett kísérleteznie egy olyan félig guggoló pozíciót, amivel a vizelete belefolyik a vécébe és nem megy mellé. 

De a fürdés sem olyan egyszerű mint korábban. A műtét miatt a férfi levágott péniszének a helye extrém módon érzékeny, annyira, hogy az első hónapokban az is fájdalmat okozott neki, ha meleg víz ért hozzá, ezért ki kellett találnia, hogyan védje meg a csonkot és tudjon mégis fürdeni.

Szintén az érzékenység miatt, a ruhavásárlással is több időt kell töltenie, mint előtte. Ugyanis csak olyan nadrágot tud hordani, ami bő ahhoz, hogy ne irritálja a pénisze helyét, de közben ne is legyen túl nagy rá.

3. A szex is bonyolultabbá válik

Duke elmondása szerint , úgyis mindenki arra kíváncsi igazán, hogy van-e szexuális élete. A válasz: van. De persze ez sem olyan, mint régen. 

A 6 milliméteres csonkom fel tud állni és el is tudok élvezni, de az erekció elég fájdalmas. Viszont házas vagyok, így fontos volt, hogy képes legyek szexelni. Monogám kapcsolatban élünk, tehát nem volt opció, hogy bevonjunk valaki mást, így inkább elmentünk együtt egy leszbikusokra szakosodott szexboltba vásárolni

- meséli a férfi, aki azt is elárulta, végül találtak egy olyan felcsatolható műpéniszt, ami nem okoz neki fájdalmat és a feleségét is ki tudja vele elégíteni.

4. Igenis létezik fantompénisz

Azok, akiknek valamelyik végtajukat amputálták gyakran számolnak be arról, hogy néha olyan érzésük van, mintha a hiányzó testrész még mindig hozzájuk tartozna, ezt hívják fantomvégtagnak. Duke pedig azt mondja, ez a pénisszel sincs másképp. Van, hogy vécéremenet rá akar markolni, máskor úgy érzi mintha a helyén lógna. Ám ennél is rosszabb a fantomfájdalom, mikor úgy érzi, mint a pénisze sajogna.

5. A védekezés más értelmet nyer

Bár korábban Duke fejében is a védekezés azzal volt egyenlő, hogy nemi betegségek és nem kívánt terhesség ellen kell esetleg gumit húznia, ma már mást jelent számára. Azt, hogy azért kell valamit a péniszére, vagy aköré húznia, hogy a csonk ne fájjon. 

6. El kell fogadni, hogy az embernek nincs többé pénisze

Bár léteznek megoldások arra, hogy pótolják a hiányzó péniszt, Duke esetében ez szinte lehetetlen. A péniszátültetés még csak gyerekcipőben jár, és a betegsége miatt a férfi nem is kerülhetne fel a listára, hiszen a rák kiújulhat nála. A protézis azért nem jöhet szóba, mert annyira érzékeny a csokn, hogy elviselhetetlen fájdalmat okozna, a  plasztikai műtétet pedig feleslegesnek tartja. Ez ugyanis nemcsak nagyon drága, de azzal járna, hogy egy másik testrészéről leműtenek egy darabot, hogy azt a hímvessző helyére varrják. Tehát csak látszatra lenne pénisze, használni nem tudná.

Döntenem kellett a péniszem és az életem között. Nyilván ez nem a legjobb helyzet, de legalább arra kényszerített, hogy rájöjjek, az élet az erekcióknál többről szól

- mondja ki a végső nagy igazságot Duke.