Örülök őszinte levelednek. Igen, tisztábban látsz, mint a legtöbben. De még te is csak a jéghegy csúcsát látod. Igen, az értelmetlen kepesztést megúsztad, viszont elvágtad magad nemcsak a hibás úttól, hanem a legjobbtól is.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A fenti bevezetőt Ignác álnevű olvasónk írta, és amint azt a Randiblogot rendszeresen követők bizonyára rögtön ki is találták, igen, Brúnónak. Brúnó volt az jópár poszttal ezelőtt, aki azt mondta, bétahímként tudja, hogy hol a helye, teljesen lemondott a nőkről és prostituáltakhoz jár szexelni. Ignác azok közé tartozik, aki úgy érzik, ugyanabban a helyzetben vannak, mint Brúnó, vagy legalábbis ugyanabból a helyzetből indultak el, de teljesen máshova érkeztek meg.

Akármilyen furán is hangzik a címnek választott mondat, nagyon jó érzés Ignác levelét végigolvasni, és jó tudni, hogy ő már nem is az első, aki ugyanerről számol be. Szóval köszönjük a beszámolót neki, önt pedig kérjük, hogy ha úgy érzi, írjon ön is a Randiblog e-mailcímére a saját tapasztalataival, saját történetével! Önre is kíváncsiak vagyunk!

Én is béta vagyok. Vagy gamma. Legalábbis ami a felületi, első látásra látható dolgokat illeti. Nem vagyok sármos, jóképű, nincs jó dumám, nem vagyok kigyúrt, és a határozott, férfias „ki, ha én nem”-mentalitástól is távol állok. Mégis 15 éve vagyok házas, a feleségemet nem megalkuvásból választottam, hanem lángoló szerelemből, és most is boldoggá tesszük egymást. Amikor megismertem, nem volt se lakásom, se autóm, a szüleimnél laktam két testvéremmel.

Hogy találtam mégis meg a páromat? Nem volt könnyű. Sokszor visszautasítottak. Kaptam meg én is, hogy „te túl jó vagy”. (Értsd: félénk, udvarias.) Sőt. Életem párja is néha szégyell engem a nagyvilág előtt. (Régebben többször, ma már kevésbé.) De megtaláltuk a közös hangot, ami sokkal több, mint az anyagi és testi és ösztönös dolgok. Tudunk együtt játszani, együtt táncolni, együtt dolgozni, zenélni, túrázni, nyelvvizsgára felkészülni, házat építeni, gyerekeket nevelni – együtt élni.

Tudom, hogy nem lenne esélyem egy úgynevezett „igényes” nőnél. De nem is lennék vele boldog.

S hogy mi a recept? Találd meg azt az életformát, azokat a tevékenységeket, amikben igazán boldog tudsz lenni, amiben ki tudsz teljesedni! Ez arra is jó, hogy megerősödjön az önbizalmad. Ez pedig legalább annyira vonzza a nőket is, mint amiket soroltál. Ebben a dimenzióban lehet fejlődni! És ha ilyen körökben mozogsz, és találsz társakat, akiknek hasonlóak a céljai, előbb-utóbb találni fogsz lelki társat, ami még sokkal erősebb kapcsolat, mint ami csak a vonzódásra épül.

Ezt kívánom neked sok szeretettel!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!