Egyedüli örömforrásom, hogy prostituáltakhoz járok

Gyakran kapunk leveleket olyanoktól, akik azt írják, magányosak, és általában arra vezetik vissza a dolgot, hogy mi a hiba a másik nemben. Az alábbi levél beküldőjének a Konor álnév jutott, és Konor írása is valamennyire ebbe a kategóriába sorolható, de mégis külön posztot érdemel, mert úgy tűnik, őt minden korábbi levélírónál jobban megvisel ez a helyzet.

Vajon probléma, hogy neki kellett erőltetni az eddigi kapcsolatait? Mit tegyen ezek után? Erőltesse a következőket is? Vagy próbálja meg elfogadni, hogy ez van? Nem könnyű tanácsot adni ilyen helyzetben, de ha ön tudna mit mondani Konornak, kérjük, írja meg a Randiblog e-mailcímére a gondolatait! Természetesen akkor is várjuk a levelét, ha más témáról lenne kedve írni vagy egy történetet elmesélni.

„25 éves (állítólag jóképű és szépszemű) fiatal férfi vagyok. Két szakmával, egyetemi végzettséggel, nyelvvizsgával. Magyarországi viszonylatban jól fizető állással.

Nőkkel való kapcsolatom sosem volt túl rózsásnak mondható. Jó pár kapcsolatom volt, hosszabbak, rövidebbek, szenvedélyesek, kevésbé szenvedélyesek. Ezek mellett rengeteg komolytalan kavarás, flörtölgetés. Igazán szerelmes csak egyszer voltam.

Az igazsághoz hozzátartozik és fontos tényező, hogy az összes kapcsolatomat én generáltam, ha úgy tetszik, erőltettem. Tehát spontaneitás nem volt bennük, vagy olyan, hogy a nő akart volna tőlem valamit, mert érdekeltem mint férfi. Az más kérdés, hogy alkalomadtán pozitív dolgok is kisültek ezekből.

Huszonötödik életévemre odáig jutottam, hogy úgy érzem, képtelen vagyok kialakítani egészséges párkapcsolatot a szebbik nemmel. Arra is gondoltam már, hogy melegként lehet, nagyobb sikerem lenne. Egyedüli örömforrásom, hogy prostituáltakhoz járok. De már kezdem érezni negatív lelki hatásait; hogy kiégek tőle érzelmileg. Ennyi idősen talán nem a hirdetések között kellene szemezgetnem, hanem eljegyezni a komoly barátnőmet.

Nem látok kiutat, könnyen elképzelhető, hogy egyedül élem le hátralevő életemet, ami megrémiszt. Csak a felszínességet látom, és az irreálisan magas elvárásokat, amiket a nők támasztanak a férfiak felé. Úgy érzem, nincs helyem ebben a társadalomban és csupán marginális szerep juthat nekem. Fogalmam sincs, mit tehetnék, csupán a beletörődés marad, nem áltatom magam és nem ringatom tévképzetekbe, hogy majd eljön az igazi.”