Három testvért és két másik gyereket is kórházba szállítottak május 19-én Vésztőről, miután a gyerekek ehettek abból a drogból, amit a testvérek apja fogyasztott.

A police.hu közleménye arról nem ír, hogy a gyerekek milyen állapotban kerültek orvoshoz, ezért kerestük a gyulai Pándy Kálmán Kórházat, és a debreceni Gyermekgyógyászati Intézetet is, ahová a gyerekeket szállították. Amint válaszokat kapunk, posztunkat frissítjük.

Információnk szerint mind az öt gyerek hat év alatti, és úgy tudjuk, hogy két kisgyereket már hazaengedtek a kórházból. 

Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatója a Velvetnek azt mondta, hogy a mentők múlt hét pénteken egy kétéves kisgyereket eszméletlen állapotban szállítottak a Békés Megyei Központi Kórház Gyermekgyógyászati Intézetbe.  A gyereknél mérgezés gyanúja merült fel. A kezelés mellett állapota javult és jelenleg stabil, de további vizsgáltatokra vár.

A családból még három, egyébként tünetmentes gyerek került ugyanebbe a kórházba, ahol az esetet jelezték a rendőrségnek.

A 28 éves apát a rendőrség  kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezték a gyermekek védelmét szolgáló hatósági intézkedést is. Úgy tudjuk, hogy a férfi azóta is őrizetben van és a rendőrök még ma is kihallgatták.

FRISSITÉS: a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától megtudtuk, hogy az apa az eljárás alatt szabadlábon védekezhet.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!