Jogerősen 3 év 2 hónap börtönbüntetést kapott az a balmazújvárosi tornatanár, aki intim kapcsolatba került 12 éves tanítványával. A katonás fegyelemről ismert pedagógus hónapokig zaklatta, meztelen képeivel bombázta a kamaszlányt. Egy randira is elhívta, oda a lány nem ment el. Elmondta a szüleinek a dolgot, ők jelentették fel.  

A szertárban puszilgatta és simogatta

K. Attila 2014. szeptembere óta dolgozott a balzmazújvárosi iskolában, emellett ő lett a kézilabdacsapat edzője is. Itt szemelte ki a 12 éves lányt. Kezdetben a Facebookon keresztül bókolt, udvarolt neki. Naponta találkoztak, a kislány is elkezdett kötődni hozzá. 

Egy idő után azonban ez már nem volt elég a férfinek, szexuális kapcsolatot akart. Behívta a 12 éves lányt az iskolai szertárba, ahol csókolgatta, intim helyeken fogdosta. Többször meztelen képet küldözgetett magáról. Végül a nyári szünetben hívta randira, de a lány nem ment el. 

A kislány anyja elfogadta a bocsánatkérést

A tárgyaláson elhangzott, hogy a tanár szakmaiságára sosem volt panasz, inkább túl katonásnak, fegyelmezettnek tartották a munkamódszereit. K. Attila nyilvánosan bocsánatot kért tettéért, a kislány anyja pedig ezt elfogadta. 

2 év 6 hónapról a másodfokú tanács jogerősen 3 év 2 hónapra súlyosbította az ítéletet. Kemecseiné Hársfalvi Klára tanácselnök indoklásában elmondta, a szexuális bűncselekmények esetében visszatartó ereje lehet a hosszabb időtartamú szabadságvesztésnek.

Az ítélet jogerős.